Várkonyi Nándorral kiváltképpen mostohán bánt a diktatúra. Az 1898-ban Pécsett született legendás szellemtörténész arról volt híres, hogy emlékezete kameraként szinte lefényképezte olvasmányélményeit. De nemcsak rögzítette, alkotói módon volt képes rendezni és használni az óceáni nagyságrendű adathalmazt, és szinkronban élt benne a világ szinte összes né-pének mítoszvilága, a filozófia, a teológia, a magyar és a világirodalom kincsestára. Már 1935-ban a pécsi egyetem habilitált magántanára volt, s kéziratban elkészült legendás munkáinak nagy része. Aztán, bár mindenfajta emberellenes diktatúra ellensége volt, 1975-ben bekövetkezett haláláig volt könyvtári tisztviselő, majd 1956-os nyugdíjaztatása után „isteni könyvtáros”. Pécsi picinyke lakásában, könyvekben és általa megalkotott kéziratokban felmérhetetlen eszmei értékű kincseket őrzött. Mintha közvetlenül szólaltatná meg mintegy orátorként, modern sámánként az egyetemes tradíciót.
Az 1945 előtt, folyóiratokban megjelent tanulmányok, folyóirat-publikációk mellett 1972-ben és 1984-ben látott napvilágot a cenzúrától alaposan megcsonkítva a Sziriat oszlopai, a Dunántúl és a Pergő évek. A Széphalom Könyvműhely 1993-ban vállalta a mintegy hétezer oldalnyi Várkonyi-hagyaték gondozását és sajtó alá rendezését. Várkonyi maga is egyetlen monumentális sorozatnak tekintette munkáit, ebből 1994 óta napvilágot látott az Elveszett Paradicsom, a három nagyalakú kötetbe rendezett Az ötödik ember, a kétkötetnyi Varázstudományok, az Írás és A könyv története. A két nagy, megcsonkított, legendás munka kiadása is megtörtént, a Sziriat oszlopai cenzúrázatlan változata 2002-ben, a Pergő évek 2004-ben került azon a fogyatkozó számú könyvesboltokba, amelyek hajlandók a valódi irodalommal és a magas kultúrával foglalkozni. Pedig egy viszonylag szűk, ám nagyon is szívós, megszállott értékhalász réteg vevő a különleges csemegékre. Az Egy irodalmi korszak számvetése – összegyűjtött tanulmányok című alkotás második kötete is Mezey Katalin sorozatszerkesztői, Hafner Zoltán szerkesztői munkáját dicséri.
A tanulmányok, kritikák, viszszaemlékezések, dokumentumok időbeli horizontja a múlt század húszas éveinek végétől, 1928-tól 1966-ig terjed. A könyv abból a szempontból is izgalmas, hogyan reagál saját korának irodalmi aktualitásaira a tradicionalista gondolkodó, az eszmetörténet kiválósága, akit soha nem befolyásoltak az éppen divatos eszmék. Weöres Sándorban 1939-ban felismeri a kozmikus méretű tehetséget, úgy, hogy a mai korban már szinte ismeretlen építő bírálatot is gyakorolja, mintegy prognosztizálja azt az ívet, amelyet a költő életpályája leír. Kodolányiról, Illyésről örök érvényű, ma kiváltképpen helytálló megállapításokat tesz, felismeri egymástól egészen különböző alkatok, Szabó Dezső, Hunyadi Sándor, Káldi János, Berda József, Gergely Ágnes tehetségét, egyetlen kötetből is messzemenő következtetéseket képes levonni. Kiváltképpen példaként szolgálhat a toll mai bűvölői számára az a nyitottság, jóhiszeműség, irodalom- és emberszeretet, ami Várkonyi Nándor minden nagy ívű munkáját és kis terjedelmű recenzióját áthatja.
(Várkonyi Nándor: Egy irodalmi korszak számvetése, Széphalom Könyvműhely, 2008., 560 oldal.)
origo.hu
Ez történt az ország karácsonyfájának utcájában - galéria
