Ma már kiváltképpen kései pályakezdőnek számít az 1956-ban született Horváth Jenő, kinek Versidő című könyvét a Magyar Napló könyvkiadója rendezte sajtó alá Szentmártoni János József Attila-díjas költő előszavával. Horváth Jenő hosszú fővárosi szakmunkásesztendők során kezdett el verset írni, de a József Attila levelezésének kutatójaként vált ismertté. A jelenleg Tamásiban élő költő tehetségét egykori osztályfőnöke, Raffai Sarolta fedezte föl. Sokáig szakmán kívülinek számított, egészen újszerű kifejezések, valamint archaizáló, a mai költészetben kevésbé megszokott, újrafényezett szavak kavarognak munkáiban. Krisztus szenvedéseiről a lerombolt kálváriaállomás metaforája jut eszébe: „Ők most hitelességed tudatos rongálói, / kik tudatodra törnek dárda dühükkel, hogy ledöntsék stációid /, az ítélet kiszabadításával.” Az öszszetett, aforisztikus kép nem az egykori megfeszítőket jeleníti meg, hanem a krisztusi út tagadóit, az üresség és a hitetlenség antikrisztusi prófétáit. Számos rövid, rejtélyes, Pilinszky attitűdjére hajazó epigramma dúsítja a kötet erőteljes gondolatiságát. E versek az élet és a halál két pólusa között vergődő ember dilemmáit örökítik meg, a kálvária, a megfeszíttetés motívuma újra és újra visszatér. Tűrj – kimond a törvény – írja többek között, megfogalmazván sajátos nyelvezetén azt a paradoxont, hogy nemcsak mi írjuk törvényeinket, hanem amint felnövünk, a törvény és a hit számunkra is érvényessé válik, az határoz meg és mond ki bennünket. A felnőtté válás pedig nem más, mint átérezni a megfeszített Megváltó gyötrelmeit.
A nagy ívű költemények oldottabb, epikusabb szerkezetében lépten-nyomon előbukkannak a fővárosi kopott munkahelyek és a félhomályos presszók emlékei.
Ezeket ellensúlyozzák a hitves iránti hűség szólamai, s a hit abban, hogy életünk majd egyszer pozitív értelmében is megváltozhat. Horváth Jenő eredetisége, belső ereje, lendülete, költészetének nyers színei és ízei különleges figyelmet érdemelnek. Szentmártoni János kijelenti, Horváth Jenőt nem kell félteni. „Csodálom a verseiből felcsapó tüzet. Hogy »teremtő« indulat fűti. Hogy fáradhatatlan a »hit« és a »hitetlenség« belső küzdelmeiben. Hogy naponta farkasszemet néz a »kimondhatóság« nyelvi, erkölcsi, tudati korlátaival. Alkot.”
(Horváth Jenő: Versidő, költemények, Magyar Napló, 70 old.)
origo.hu
Kihúzták az ötös lottót
