Charta és kormányválság

A kirekesztés járványként terjed a társadalomban, egyes csoportok újra és újra elvitatják a kisebbségekhez tartozóktól, a másként gondolkodóktól a jogot, hogy egyenrangú polgárokként a nemzeti közösség tagjai lehessenek. Ezzel indokolták a szervezők a Magyar Demokratikus Charta létrehozását. A mozgalom életre hívása múlt szombaton a Művészetek Palotájában történt meg Budapesten. A rendezvényen a miniszterelnök is részt vett, bár – tőle szokatlan módon – ezúttal nem szólalt fel. Nyilván úgy látta, jobb, ha most hallgat, s úgy tesz, mintha nem az ő személye, hanem az ügy lenne a fontos.
Történt egy s más azóta, hogy a kormányfő a július 5-i melegfesztivál másnapján, akkor még Magyar Charta néven meghirdette, mozgalmat indít, s szeptember 8-ra politikai demonstrációt szervez a kirekesztés ellen. Be nem vallott célja az volt, hogy a rendszerváltozást követő balliberális taktikát folytatva szélsőségesnek bélyegezze a többségi társadalmat. Az MSZP és vezetője a márciusi népszavazás óta olyan sokat veszített népszerűségéből, hogy a fasiszta veszély felidézése ak-
tuálisnak látszott.
A nyár közepén közvetlen, konkrét érv is szólt amellett, hogy a miniszterelnök antifasiszta mozgalmat indítson. A Fővárosi Bíróság a június 30-i tárgyaláson ugyanis szeptember 8-ra tűzte ki az ügyészség által a Magyar Gárda feloszlatásáért indított polgári per folytatását. Várható volt, hogy a bírói tanács ezen a napon ítéletet hoz. Nem így történt. A bírót telefonon megfenyegették, ő pedig elfogultságot jelentett be és kiszállt az ügyből. Az eljárást nem kell újra kezdenie a tárgyalásra kijelölt Pataki Árpád tanácselnöknek. A szeptember 8-i ítélethozatal azonban ugrott, Gyurcsánynak tehát nem lett volna módja rá, hogy learassa a babért: még 8-án hatalmas politikai hisztériát keltve nagygyűlést tartson hívei számára. Emiatt múlt szombatra, 6-ra helyezte át a megalakulást, a demonstrációt pedig a hónap végére tűzte ki.
Az időközben lezajlott egyéb események miatt kérdéses, kik sorolhatók jelenleg Gyurcsány Ferenc hívei közé. A mozgalom támogatói között Göncz Árpád volt köztársasági elnököt, a külügyminiszter apját említik mások mellett. Az egykori államfő, akinek kedvéért a politikusok kifütyülését annak idején közösség elleni izgatásként, gyűlöletre uszításként akarták beiktatni a büntető törvénykönyvbe, de ezt az Alkotmánybíróság nem engedte meg, értelemszerűen Gyurcsány támogatóihoz sorolható. Göncz Árpád volt az is, aki a taxisblokád után közkegyelmi törvényjavaslatot terjesztett a parlament elé, hogy mentesítse a súlyos büntetés alól az Antall-kormány megdöntését célzó erőszakos fellépés támogatóit és résztvevőit. Az 1991. szeptember 26-án közzétett Demokratikus Charta jogutódjának tekintett mostani mozgalom támogatói között szerepel a híradások szerint több ultraliberális értelmiségi, így Bauer Tamás és Vásárhelyi Mária. Mások ugyanakkor azt hangoztatják, civil mozgalmak elindítása nem fér össze a kormányfői pozícióval.
Az SZDSZ jóvoltából hovatovább megkérdőjelezhető lesz Gyurcsány Ferenc miniszterelnöki pozíciója. A liberálisok ebben is a korábbi gyakorlatot követik. Négy évvel ezelőtt, 2004. augusztus 19-én Medgyessy Péter miniszterelnök a kormány átalakítását, mások mellett Csillag István szabad demokrata gazdasági miniszter menesztését jelentette be. Indokként azt hozta fel, hogy az autópálya építésénél gyanús fejlemények történtek. Az SZDSZ kiállt minisztere mellett, ha Csillag megy, mi is megyünk, mondták. A közlekedési tárca vezetőjét csak a 2004. szeptember 29-én hivatalba lépő Gyurcsány mentette fel.
Gyurcsány Ferenc nem sokkal a március 9-i népszavazás után, március 30-án közölte a referendum elvesztését közvetlenül előidéző egészségügyi reformok könyörtelen képviselőjével, Horváth Ágnessel, hogy nem tart igényt a munkájára. Az SZDSZ már akkor a koalíció felbontásával válaszolt. A helyzet főként ennyiben különbözik a négy évvel ezelőttitől. A liberális párt azonban abban konzekvens maradt: nem viszi el a balhét. Nem vállalja a bizalomvesztés, a kudarcos gazdasági és társadalompolitika következményeit. A rá jutó részért sem kívánja viselni a felelősséget. Az közömbös, hogy a kórházakat a liberálisok szervezték át, szüntették meg, a gyógyító eszközök kiárusítása azóta is folyamatosan zajlik. A hajdan megbízható mentőszolgálatot is kivéreztették. A kis iskolákat ők záratták be, a vasút tönkretétele szintén a nevükhöz fűződik. Most azonban mossák kezeiket, és nyilvánvalóan Gyurcsány eltávolításával próbálják helyreállítani saját reputációjukat.
Gyurcsány Ferenc azonban nem Medgyessy Péter, így nem bizonyos, hogy a végkifejlet azonos lesz. A 2004. augusztus 19-i kormányátalakítás után Medgyessy 24-én felkereste a Sándor-palotában Mádl Ferenc köztársasági elnököt. Felmondását ugyan nem adta be, de közölte, hogy feláll a miniszterelnöki bársonyszékből. Ezt meg is tette. Nem fogadta el a szocialista frakció ajánlatát, vagyis azt, hogy konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal, tehát az új kormányfő megnevezésével azonnal eltávolítsák posztjáról. Egy hónapi huzavona után foglalhatta el a miniszterelnöki tisztséget a korábbi tanácsadó és sportminiszter, Gyurcsány Ferenc.
A helyzet most is az, hogy mivel az SZDSZ megvonta a bizalmat a miniszterelnöktől, Gyurcsánynak és kormányának mennie kell. Vagy konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal azonnal, vagy a miniszterelnök lemondása esetén legfeljebb 70 napi ügyvezetői kormányzást követően. A köztársasági elnök ugyanis a lemondás után 30 napon belül nevezheti meg az új kormányfőt, akit 40 napon belül kell megszavaznia a parlamentnek. Ha a választás sikertelen, az államfő feloszlathatja az Országgyűlést.
Az SZDSZ által emlegetett, úgynevezett szakértő kormány létrehozása kétségkívül a régi kabinet távozását követeli meg. Amennyiben erre sor kerül, az most is éppen az Országgyűlés mandátumának lejárta előtt másfél évvel történik meg. Ugyanúgy, mint Medgyessy megpuccsolásakor. Új elem a történetben, hogy az SZDSZ – saját politikusainak közlése szerint – hátrább lépne, s ezt javasolja az MSZP-nek is. Nem a két párt politikusai kormányoznának, hanem az általuk megnevezett szakértők. Indirekt koalíció lenne ez, ilyen még nem volt. A lényegen azonban a fifikásnak látszó megoldás sem változtatna. Az SZDSZ továbbra is részt venne a hatalomban. A következő választáskor azonban úgy tüntethetné fel magát, mint akinek az ország érdeke a legfontosabb.
Nem zárható ki az sem, hogy nem jön be a liberálisok számítása. A mindenre elszánt Gyurcsány elérheti, hogy az Országgyűlés az ellenzék közreműködésével feloszlassa önmagát. Ekkor ugyanis az SZDSZ nagyot bukik, az MSZP igennel voksoló képviselői pedig az új megoldás keresőiként léphetnek fel a választásokon. Addig is jó, ha készenlétben áll a Magyar Demokratikus Charta. Amennyiben ugyanis a balliberálisok nem maradhatnának a hatalomban, nyilván hirdethetnék: egyes csoportok elvitatják a kisebbségeknek azt a jogát, hogy a nemzethez tartoznak. A szocialista–szabad demokrata politikusok és értelmiségiek ezt az elmúlt húsz év tanúsága szerint úgy értelmezik: a kisebbség esetenként azonos a parlamenti ellenzékkel, a nemzet pedig az államhatalommal. Vagyis ahol nem ők vannak kormányon, ott járványként terjed a kirekesztés, nincs demokrácia. Erről szerencsére nem mindig sikerül meggyőzniük a választókat.