idezojelek

Történelem és tanulság

A történelem szerencsére nem hagyja, hogy így vagy úgy, de ne emlékezzünk arra, amire kötelességünk emlékezni.

Kondor Katalin avatarja
Kondor Katalin
Cikk kép: undefined
Fotó: BERNARD BARRON
0

Megbolydult világunkban már nem könnyű elboldogulni a szavakkal, fogalmakkal, kifejezésekkel. Pillanatokon belül megjelennek ugyanis a szavak, kifejezések örökös bírálói. Ha azt mondom, hogy demokrácia, akkor például a normális emberek pontosan tudják, hogy ez a kifejezés már rég elvesztette filozófiai tartalmát. Ezt mi, magyarok, az Európai Unió markában élve, már bizony jócskán megtapasztaltuk, például akkor, amikor rá kellett jönnünk, hogy a mai helyzetben, mely mint tudjuk, demokrácia, még egy kormányfő sem beszélhet őszintén. Saját országunkkal kapcsolatos tapasztalat, hogy amikor miniszterelnökünk pár éve a magasságos EU-ban kifejtette, hogy népünk nem óhajt kevert társadalomban élni, nálunk az anya nő, az apa meg férfi, a válasz az volt, hogy migránsgettóvá óhajtanák „varázsolni” országunk bizonyos körzeteit, megspékelve mindezt azzal, hogy irdatlan mennyiségű pénzügyi terhet is ránk raknának. Ugyanezt próbálgatják az orosz–ukrán háborúval kapcsolatban is. Naponta. Ez szerintük a demokrácia. Amely ma is dühöng Európában.

Olvasott embernek nem kell részletezni, arról szól a mai politika, hogy az orosz–ukrán háborút támogatni kell, továbbá mindent, amihez lényegében semmi közöd nincsen. Persze, ha volna miből, ha nem. No és az ukrán állam működését is támogatnunk kellene. Ugyan miből és miért, kérdezem én. Csakhogy érték- és mértékvesztett uniós politikusaink egyre csak erőszakoskodnak, feszítik a húrt, hogy továbbra is támogassák a orosz–ukrán háborút. Felelet persze nem jön arra, immáron négy esztendeje legalább, hogy mi ennek a valódi és igaz háttérmagyarázata? Talán van, aki emlékszik arra, hogy az uniós nagyokosok négy esztendeje még azt mondogatták, hogy villámháború lesz az orosz–ukrán ütközet. Nem lett az. Még mindig tart, bár a nagyokosok rendre mondogatják, körvonalazódik a béke. Jelentkezzen, aki látja. Aztán mondták azt is, hogy anyagi veszteség nélkül megúszhatja Európa ezt a különös háborút. Nem úszta meg. Azt hiszem, ez tagadhatatlan. Csak a Zelenszkij családnak nem volt vesztesége egyedül, annyi szent, ha lehet hinni az ilyen-olyan cikkekben közölt őrületes költekezéseikről szóló beszámolóknak, de amúgy másoknak óriásiak a veszteségeik.

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ez a fentebb említett néhány példa sem bizonyít mást, mint hogy elmezavarban, káoszban van a világ. No meg a gonosz markában, bár ilyet materialista világunkban nem illik mondani. Mit nekik kereszténység, mit érdekelné őket az ókori demokrácia tapasztalatai, netán a görög filozófia meg a római jog? Semmit. Így aztán szomorúan állapítja meg az ember, még ha sokan nem is hiszik, hogy mai életünk itt, Európában, s az Európai Unió tehetségtelen vezetőinek diktatúrájában nem jelent mást, mint háborút saját lakosai ellen. Legyen szó migránsfogadásról, pénzügyi, kulturális tervekről, és így tovább. Jó pár éve írtam már, mégpedig, ha jól emlékszem, a sorozatos, templomok és egyházak ellen elkövetett bűnügyek kapcsán, hogy nekünk, európaiaknak a hárompilléres társadalmi berendezkedésünk a végét járja. Nos, azóta is. Kit érdekel itt már a kereszténység (hagyjuk, hogy gyilkolják híveit), kit érdekel az ókori demokrácia fogalma, a görög filozófia meg a római jog? Azt sem próbálják megérteni, hogy ez mit jelent? S mit jelent még sok más erkölcsi parancs? Nem sokakat érdekel ez, az biztos. Magyarán sem érték, sem mérték nem igazán jellemzi életünket. Ez van.

Rossz vagy jó, mindenesetre az a szokásom, hogy amikor írok egy cikket, mindig megnézem, mikor, az adott hónap melyik napján fogtam tollat, azaz laptopot. Nos, ezt február 5-én követtem el, amikor is befejezve az alkotást, a Magyar Nemzet Tollhegyen című rovatában Pilhál Gyuri barátunk arra emlékezett, pontosabban emlékeztetett, hogy az 1971. esztendő februárjában, annak 5. napján, tehát napra pontosan ötvenöt éve hozták haza, mégpedig titokban, egy a repülőgép vécéjébe rejtett fadobozban Rákosi Mátyás hamvait. Különös és méltó befejezés.


 Még ha egy repülőgép vécéje kell hozzá, akkor sem. Egy ilyen végnek is van tanulsága. Nem is kevés. Csak legyen, aki megértse, és tanuljon belőle.

A szerző újságíró

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.