Ez a fentebb említett néhány példa sem bizonyít mást, mint hogy elmezavarban, káoszban van a világ. No meg a gonosz markában, bár ilyet materialista világunkban nem illik mondani. Mit nekik kereszténység, mit érdekelné őket az ókori demokrácia tapasztalatai, netán a görög filozófia meg a római jog? Semmit. Így aztán szomorúan állapítja meg az ember, még ha sokan nem is hiszik, hogy mai életünk itt, Európában, s az Európai Unió tehetségtelen vezetőinek diktatúrájában nem jelent mást, mint háborút saját lakosai ellen. Legyen szó migránsfogadásról, pénzügyi, kulturális tervekről, és így tovább. Jó pár éve írtam már, mégpedig, ha jól emlékszem, a sorozatos, templomok és egyházak ellen elkövetett bűnügyek kapcsán, hogy nekünk, európaiaknak a hárompilléres társadalmi berendezkedésünk a végét járja. Nos, azóta is. Kit érdekel itt már a kereszténység (hagyjuk, hogy gyilkolják híveit), kit érdekel az ókori demokrácia fogalma, a görög filozófia meg a római jog? Azt sem próbálják megérteni, hogy ez mit jelent? S mit jelent még sok más erkölcsi parancs? Nem sokakat érdekel ez, az biztos. Magyarán sem érték, sem mérték nem igazán jellemzi életünket. Ez van.

Rossz vagy jó, mindenesetre az a szokásom, hogy amikor írok egy cikket, mindig megnézem, mikor, az adott hónap melyik napján fogtam tollat, azaz laptopot. Nos, ezt február 5-én követtem el, amikor is befejezve az alkotást, a Magyar Nemzet Tollhegyen című rovatában Pilhál Gyuri barátunk arra emlékezett, pontosabban emlékeztetett, hogy az 1971. esztendő februárjában, annak 5. napján, tehát napra pontosan ötvenöt éve hozták haza, mégpedig titokban, egy a repülőgép vécéjébe rejtett fadobozban Rákosi Mátyás hamvait. Különös és méltó befejezés.

 Még ha egy repülőgép vécéje kell hozzá, akkor sem. Egy ilyen végnek is van tanulsága. Nem is kevés. Csak legyen, aki megértse, és tanuljon belőle.

A szerző újságíró