Vészjelzés egy veszélyes helyzetről

Németh György gúnyos cikkben semmisítette meg a Magyar Nemzet hasábjain (Ördögi kör, augusztus 30.) írásomat, amely a Népszabadság Online oldalain jelent meg (Egy „cigány–magyar” polgárháború küszöbén? www.nol.hu/polgarhaboru). Nem kíván külön kommentárt eljárása, hogy nem annak a szerkesztőségnek ajánlotta írását, ahol az eredeti megjelent.
Írásomnak két fő célja volt. Erőteljesen jelezni akartam, hogy mennyire veszélyesnek látom a helyzetet. (Nem próbáltam tehát, egy-két jelzésszerű mondatnál bővebben arra kitérni, hogy hol látom a szóban és tettben erősödő cigánygyűlölet okait, a helyzet emberséges megoldásának lehetőségeit. Máshol ezt megtettem.)
A másik, ha lehet, még fontosabb célom annak jelzése volt, hogy ezt a súlyos helyzetet sokan, túl sokan – ostoba felelőtlenségből, vagy ha nem ostobaságból, nagyon is számító módon – kihasználják. Nem bölcs dolog a vészjelzés leadójára támadni azok helyett, akik a benzineshordók között gyufával játszanak.
Bűnt sokféleképpen elkövethetünk, a tettes szándékától, tudatosságától, az elkövetés módjától és még sok más tényezőtől függően. Nem csak közvetlen erőszakkal válhat valaki gyújtogatóvá. A gyufával játszik, aki – ki tudja, honnan összegyűlt előítéleteinek célpontot találva – otromba pamflettel „válaszol” súlyos ügyet tárgyaló írásra, személyes síkra terelve és lehetetlenné téve a probléma megbeszélését. Gyufával játszik az is, aki százezres olvasóközönségnek ír le olyasmit egy – fejlécében polgári – napilapban, hogy ha az autód körül gyülekeznek „a cigányok”, nyugodtan gázold el őket, illetve legyen nálad fegyver, és lődd le „az állatokat” – persze önvédelemből. De gyufával babrál az is, aki „a cigányokról” (honfitársai sok százezres csoportjáról, minden részletezés nélkül) hallomások alapján olyan pletykákat terjeszt, amilyeneket semmilyen más embertársáról nem állítana minden komoly alap, egyértelmű bizonyíték nélkül. Széles körben, gyakran követik el ez utóbbit „fehérek” egymás közt.
Van, amikor a túl erős vészjelzés nevetséges paranoiának számít – de van olyan helyzet is, amikor a naivitás bűn.
Tamás Tibor
Népszabadság Online

Gyúanyaghalmozók
Tisztelt Tamás Tibor!
„Nincs helye semmiféle rasszista kampánynak, de erre hivatkozva ne is ússza meg a gyors büntetést senki, aki rászolgál. Változatos helyi ötletek és kísérletek kellenek a helyzet javítására, a sérelmet szenvedők, a kifosztottak, a szemük láttára pusztuló javaikat, kivágott fáikat sajnálók bajának orvoslására. De legfőképpen: az a kézzelfogható, hihető »üzenet« kell, hogy aki védelemre szorul, az meg is kapja a védelmet. Nem a nehezen értelmezhető »védelmet« a masírozva fenyegetőző Árpád-sávos egyenruhásoktól, hanem az azonnali orvoslást a jól működő magyar államtól.”
Ezeket a sorokat ön írta „Debreczeni József ledorongolóinak” című cikkében (NOL, 2008. január 25.) és mélyen egyetértek az abban foglaltakkal, leszámítva a „fenyegetőző” jelzőt, magam ugyanis nem ismerek olyan tényt, amely ezt indokolhatná, pedig, higgye el, minden, tárgyunkkal kapcsolatos ténynek szorgos és szisztematikus gyűjtője vagyok. Cikke egészét tekintve kijelenthetem, hogy több dologban értek egyet önnel, mint amennyiben nem. És különösen nagyra értékelem kiállását Debreczeni József mellett, aki lapjában nem egyszerűen fontos, hanem korszakhatárt jelentő cikket írt (Fejek a homokban, Népszabadság, 2008. január 25., Hétvége).
Ön a tárgyról szóló újabb cikkének közzétételét egyrészt azzal indokolja, hogy erőteljesen jelezni kívánta, mennyire veszélyesnek látja a helyzetet. Egyetértek. Magam az utóbbi időben szóban és írásban többször is kifejtettem, hogy a mai Magyarország legnagyobb gazdaságpolitikai, szociálpolitikai, foglalkoztatáspolitikai, oktatáspolitikai stb. problémája a romakérdés, amihez rendre hozzáteszem, hogy a megoldásra esély sincs, ha e célra nem teremtünk elő legalább évi 100 Mrd Ft pluszforrást. Az ön másik indoka, amelyet az előzőnél is fontosabbnak mond, hogy „sokan, túl sokan – ostoba felelőtlenségből, vagy ha nem ostobaságból, nagyon is számító módon – kihasználják”. Ezzel már nem értek egyet.
Mindenekelőtt a „számító”-val és a „kihasználják”-kal. Teljesen elhibázottnak tartom azt a lapjában közzétett elemzést, amely szerint a Magyar Gárda a „romákkal kapcsolatos előítéleteken élősködve igyekszik politikai tőkét kovácsolni az őt létrehozó radikális pártnak, a Jobbik Magyarországért Mozgalomnak” (Somogyi Zoltán– Juhász Attila: Tatárszentgyörgy, Nyírkáta, Fadd, Pátka, Galgagyörk…, Népszabadság, 2008. június 28.). A Magyar Gárda a vidék tényleges problémáira – amelyek létét ön sem tagadja – adott társadalmi válasz, és sem nem Amőba, sem nem Nemzeti Konzultáció, a Jobbiknak politikai tőkét a helyzet és a kormány tétovasága Magyar Gárda nélkül is kovácsol. Az „ostoba felelőtlenség” már langyos, mert kétségtelen tény, és ebben egyetértek az elemzőkkel, hogy a gárdisták fellépései nem a konfliktusok csökkentésének irányába hatnak, az viszont szerintem túlzás, hogy kiélezéséhez járulnának hozzá. A kiélezés a roma politikai elit érdeke, és nem is okvetlenül rosszhiszeműségből (az is van persze jócskán), mert másképp ők sem tudnák népük problémáira irányítani a politikai elit figyelmét, akárcsak a Magyar Gárda a vidék problémájára. A Magyar Gárda rossz társadalmi válasz, de ha nincs „okos felelős” kormányunk, amely önmagától képes lenne színpadra állítani a show-t, akkor legalább arra legyen képes, hogy mástól ellopja. Szerencsére a miniszterelnök Megegyezés című dolgozatában történik erre kísérlet.
Ön felrója nekem, hogy vészjelzés leadójára támadtam, ami nem éppen bölcs dolog, ha közelünkben benzineshordók között gyufákkal játszanak. Azért ragadtam klaviatúrát, mert cikkét olvasva önt nem a vészjelzés leadójának láttam, hanem benzineshordók közt gyufával a kézben csíptem fülön. Uram, ön kontraproduktív módon szolgálja azt az ügyet, ami, hinni szeretném, kettőnknek közös. Ön rossz, tragikusan rossz cikket írt. Nem helyhiány miatt, hanem, engedelmével, az ön iránti tiszteletből nem szándékozom alátámasztani állításomat. Én bármikor állok rendelkezésére a probléma megbeszéléséhez, és elsőként arról igyekszem meggyőzni majd, hogy a problémahalmazban az előítélet huszadrangú kérdés, elsőrangúvá minősítése önmagában megoldást akadályozó tényező. És beszélhetünk az ítélet és az előítélet közötti határvonalról is.
Németh György
magánember

1. utóirat: nyugtasson meg, hogy nem vonja kétségbe önvédelemhez való jogomat.
2. utóirat: az emberek időnként összevissza fecsegnek. Legyen megértő, feleslegesen ne kínozza magát összeesküvés-elméletekkel. És sose adja fel az igazság magvai utáni kutatást!
3. utóirat: megbocsásson, de vannak rossz tapasztalataim válaszcikkek közzétételével.