Vasárnap zárul a Nemzeti Fórum III. országos gyűlése, amelyen Orbán Viktorral újból megkötik a szövetségi együttműködési megállapodást. Miben nyilvánul meg az egyezség, választási listákról, EP-mandátumokról vagy programalkotásról szól?
– Kezdjük a végén. A szövetség programja Erős Magyarország címmel az elmúlt év decemberében jelent meg. Navracsics Tibor frakcióvezető úr előszavával a program minden mondata ma is érvényes. A szövetség tagjai a maguk lehetőségeivel járultak és járulnak hozzá ahhoz a belső műhelymunkához, amely folyamatosan képes elemezni a valóságot. Ebből lesz a választási program. De ezt pontosítani csak a kiírt választás előtt célszerű. Kormányzati programot pedig csak kormányzati pozícióban, annak kezdetén lehet a parlament elé tárni. Az őszödi beszéd egyik tanulsága, hogy a most hatalmon lévő politikai vezetés adatokkal, tényekkel tévesztett meg bennünket is, a gyanakvásunknak most is van tehát oka, mert nem az a baj, hogy egy program készítésekor mit nem tudunk, hanem az a baj, hogy az nincs úgy, amit egyébként tudnunk kellene. A Nemzeti Fórum országos gyűlésének első két napján, Lakiteleken, szeptember elején többek között a három akadémiai elnök, Glatz Ferenc, Vizi E. Szilveszter és Pálinkás József elemezték a jelenkori magyar valóságot, Bábel Balázs kalocsai érsek az erkölcs állapotáról beszélt. Ezek az előadások alapozták meg a nemzeti Fórum 18 szekciójának, munkacsoportjának munkáját, és ennek alapján ajánlások készültek. Ajánlások törvényjavaslatok formájában, és elkészült egy-egy terület cselekvési feladatsora is. A programkészítés nem a mi feladatunk, választási programot a választásban együttműködők ajánlások formájában készítenek. Az is lényeges, jól érzékelhető, hogy a szövetséget megerősítő új többséget a közös ellenfél, az egészséges nemzeti veszélytudat, nem pedig a részleteiben kidolgozott közös jövőkép hozta létre. Ami most időszerű: minden erőt, gondolatot, tapasztalatot mozgósítanunk kell annak érdekében, hogy a jövőkép közösen vállalható és megvalósítható legyen. Egyébként a Fidesszel kötött együttműködési megállapodásunk érvényben van, választási listákról, EP-mandátumokról folyamatosan egyeztetünk, és amikor eljön az ideje, akkor nyilvánosságra hozzuk.
– Az MDF-es kizárások következtében kényszer szülte Nemzeti Fórumot lehet-e függetlenként aposztrofálni, egyáltalán, törekednek-e erre? Milyen hangsúlybeli eltérések találhatók az ön által vezetett párt, illetőleg a Fidesz szakpolitikájában?
– Tegye hozzá, hogy a jogtalan kizárások következtében jött létre a Nemzeti Fórum. Milyen a viszonyunk a Fidesszel? Szövetség? Nemzeti koalíció? Összefogás? Polgári együttműködés? A lényeg ugyanaz, a több mint két évtizedes, MDF-es mozgalmi és pártbéli kapcsolatrendszerünkkel erősítjük a Fideszt annak érdekében, hogy a ’87-ben, ’88-ban Lakiteleken megfogalmazott eredeti céljaink, törekvéseink megvalósuljanak. Nem hangsúlybéli eltérésekről van szó, inkább hangsúlyos képviseletről, amelynek alapja a Lakiteleken vállalt történelmi örökség, a két világháború közötti népi írók mozgalma, gondolatvilága, a vidéki Magyarország iránt érzett felelősség, a kistelepülések, a kisiskolák életképességének biztosítása, a nemzeti kultúra védelme, a közösségi művelődés lehetőségének megteremtése, az elszakított nemzetrészek és a nyugati, tengerentúli diaszpóra iránt érzett cselekvő felelősség.
– Húszéves évfordulója van a tilalom és a tűrés határán szerveződött második lakiteleki találkozónak. Korábban azt mondta, hogy most, 2008-ban is ugyanazok a célok, hiszen azok semmit sem változtak. Melyek ezek?
– Tessék elővenni az 1987-es lakiteleki találkozó nyilatkozatát, ma is érvényes minden mondata. A drámai népességfogyástól az összeomlással fenyegető gazdasági válságig. Az iskola világa például ma rosszabb helyzetben van, mint húsz évvel ezelőtt. A neoliberális erőszak rendkívül sokat ártott.
– 1987-ben alakult Lakiteleken az MDF. Alapítóként mit gondol egykori pártjáról? Ennél van lejjebb?
– Van. Ennek elképzeléséhez az írói fantázia is kevés. A Dávid-féle munkacsoport további függöny nélküli tragikomikus felvonásokat ígér. Hogy ki nevet a végén? Senki.
– A Normális Magyarországot célul tűző pártot abnormális jelenségek jellemzik, botránypárttá vált. Kizárták Almássy Kornélt, megvágott titkosszolgálati lehallgatások jutnak el Dávid Ibolyához, amelyeket nyilvánosságra is hoz. Majd kilép a pártból egy rejtélyes szervezet képviselője, akinek helyére „kizárólag a konzervativizmus érdekében és szakmai szempontok alapján” belép egy büntetett előéletű személyek által vezetett párt ügyészségi eljárás alatt álló képviselője…
– Ha ez a történet, amit elmondott, megfilmesítésre váró forgatókönyv szinopszisa volna, akkor a Tűz van, babám! című film groteszk stílusában a filmvásznon talán nem is volna politikai giccs.
– Nem lehet azonban figyelmen kívül hagyni, hogy ebben a ciklusban is csak a széles értelemben vett jobboldalt lehetett „leszalámizni”, exfideszes és ex-MDF-es politikusok ülnek a függetlenek soraiban, a sorozatos botrányok és a mélyrepülés ellenére a szocialisták össze tudtak zárni. Ennek mi az oka? Nem a jobboldal személyzeti politikájával vannak gondok?
– A szocialisták egységének titka talán az, hogy egy részét a bűntudat, a másik részét – és ez a kisebb rész – a felelősségtudat tartja vissza. A baloldalon a szalámizáshoz jól értenek, a bolsevik trükkök, technikák ma is jól működnek. A jobboldal győzelmi esélye pedig úgy vonzza a gátlástalan politikai szélhámosokat, mint a lámpafény az éjjeli lepkéket. Ami miatt bizakodó vagyok, ha összehasonlítom a szövetség mai kapcsolatrendszerét a hat évvel ezelőttivel, akkor feltűnő a különbség: egy magát tudatosan képző, felelős politikai nemzedék erősödött meg tudásban, erkölcsben, tapasztalatokban egyaránt. Van más összehasonlítási alapom is, és ez inkább az MDF-ből jogtalanul kizárt Nemzeti Fórum tagságára, szellemi holdudvarára vonatkozik: húsz esztendővel ezelőtt nem olyanok voltunk, mint amilyennek akkor látszottunk, ma pedig nem olyannak látszunk, mint amilyenekké lettünk.
– Dübörög a nemzetközi pénzügyi válság, egyre többen jelzik előre, hogy átrendeződhetnek a globális erőviszonyok, leáldozóban van a neoliberális és neokonzervatív eszme csillaga, megnőtt az erős, a piaci folyamatoktól némileg független, erős állam utáni vágy igénye. A minap egy MSZP-s politikus, Orosz Sándor azt mondta: „a jelenlegi pénzügyi válság a globalizált tőke válsága, ami bebizonyította, hogy az utóbbi alkalmatlan eszköz az emberek életének igazgatására”. Akár még profitálhat is a világ a gazdasági válságból…
– Az alapvető kérdés soha nem gazdasági, hanem erkölcsi. Ha az erkölcsi normatívák segítségével világítom át a körülöttünk és velünk történő globális folyamatokat, akkor az elemzés pontosabb lehet, és a feladatok is megfogalmazódnak. Az elmúlt két évtizedben a ma csődöt mondott és megbukott közgazdászok, politikai elemzők gúnyolódtak és fintorogtak a két világháború közötti népi írókon, akik az akkori gazdasági világválság feszültségében ma is érvényes látleletet adtak a gátlástalan piac működéséről, a harmadik út lehetőségéről. Gondolok itt Németh Lászlóra, Gombos Gyulára, Szabó Dezsőre vagy Veres Péterre. Szomorú elégtétel, hogy a Fidesz szakpolitikusainak, Varga Mihálytól Matolcsy Györgyig, vagy éppen Gidai Erzsébet, Csath Magdolna, Drábik János és hogy a házunk tájáról is kiemeljek egy közgazdászt, a Nemzeti Fórum gazdaságpolitikai munkacsoport vezetőjének, Lóránt Károlynak elemzései bizonyulnak helyesnek. Amikor Bíró Zoltánék a harmadik útról, a saját útról beszéltek, akkor azok gúnyolódtak, akik most áltudományos jajveszékeléssel próbálják feledtetni a „pumázó hurráoptimizmust”. Hogy profitálhat-e a világ a gazdasági válságból? Ezt Magyarországon milliók fogják megszenvedni. Amit talán a legfontosabbnak érzek, tudok most, de emiatt lassan két évtizede mosolyognak rajtam is, országleltárt kellett volna készíteni 1990-től minden esztendőben. Ezt törvény írja elő.
– A globális pénzpiaci válság kapcsán mintha lekerült volna a napirendről az előre hozott választás kérdése, amely alkotmányosan csak a parlament feloszlatásával lenne lehetséges. Lát erre még reális esélyt a parlamenti erőviszonyok és a folyamatos fluktuáció tudatában? Van alternatív forgatókönyv?
– Egyrészt nem elég, hogy évek óta vakvágányon vesztegel az ország, de a „színesfémtolvajok” már szedik föl a síneket is. Ez a tehetetlenség állapota minden lehetséges politikai mozdulatot, tevékenységet béníthat, vagy legalábbis megkérdőjelez. Ezekben a napokban olyan pénzügyi-gazdasági történések gyorsultak föl, amelyek több forgatókönyvet is időszerűvé tehetnek.
– Mire gondol?
– Akár az is megtörténhet, hogy az európai parlamenti választás napján lesz az előre hozott választás.
– Ön szerint a magyar embereket milyen veszély fenyegeti leginkább a hitelválság miatt? Mit kellene állami szinten elsődlegesen elhárítani, kivédeni?
– Az ésszerű gondolkodást eltemették a politikai, gazdasági, üzleti reklámok. A magyar háztartások jelentős része, a családi költségvetések többsége hasonló felelőtlenséggel működött, mint az ország gazdálkodása. Az adósságcsapda következménye mint a jeges szél, úgy csapja meg ezekben a napokban az adósok többségét. Mindez az erkölcsi válságnak is bizonyítéka. Ebben a pénzügyi örvényben elvész az ember. Rendkívüli erőfeszítés kell, hogy mentsük a menthetőt. Közbizalom nélküli kormányfővel ez lehetetlen. Az idő pedig ellenünk dolgozik. Ez a lényege az Erős Magyarország programnak is. A napokban kijegyzeteltem Móra Ferenc egy ma is időszerű gondolatát: „Ha az emberek negyedrész annyit költenének arra, hogy jót tegyenek másokkal, mint arra, hogy kárt tegyenek maguknak, nyoma sem volna a nyomornak.” Egyébként ez akár Prohászka egyik keresztényszociális gondolata is lehetne.
– Két neoliberális alakulat, a Magyar Demokratikus Charta és az SZDSZ is tiltakozott, amiért Lakiteleken ön és Balog Zoltán fideszes politikus szobrot avattak Prohászka Ottokár püspök emlékére. Az ott elmondott beszédekben „kozmopolita-parazita rétegről”, valamint „a magyarság fundamentumát képező keresztény hitről” esett szó. A vád megint: antiszemitizmus. A jobboldal miért nem tiltakozik sohasem a hungarofóbia ellen?
– Neoliberális alakulatok? Liberális? Kölcsey, Kossuth, Wesselényi a szabadságot nem kisajátítani, hanem kiterjeszteni akarták. Petőfi világszabadsága nem kozmopolita ábránd, hanem népek, nemzetek, nyelvek, vallások és kultúrák szabadsága. Széchenyinek, Kossuthnak, Deáknak nem üzleti vállalkozás volt a korabeli rendszerváltás, hanem erkölcsi feladat, nemzeti elkötelezettség. Nem váltak szolgai utánzóvá, idegen hatalmak kiszolgálóivá. A kérdésben jelzett tiltakozás pedig a politikai kultúra válságát is jól érzékelteti. Gyűlöletkeltő vádaskodás, a koholt vádak dramaturgiája, tudatlanság és rosszindulat mélyíti a szakadékot.
– Gyurcsány Ferenc nemzeti csúcsot hívott össze mára. Ön jó kezdeményezésnek, megfelelő összetételű fórumnak tartja ezt a formációt? Mit gondol, nem lenne értelmesebb összehívni ezen az alapon egy nemzetgyűlést, amely akár alkotmányozhatna is?
– Akik meggyötörték az országot, most azok kongatják a vészharangot. Amíg van. A „színesfémtolvajok” még arra is szemet vetnek a végén. Történelmi igazság: a népet túl sokáig nem lehet gyötörni. És nem lehet megkerülni azt a kérdést sem, hogy kell-e konszenzus. Összefogni? Tárgyalni? Egyeztetni? Kikkel? Szélsőséges történelmi bűnözőkkel? Felelőtlenül gazdálkodókkal? A vétkesek közt cinkosokkal? Akik az államot folyamatosan gyengítik? Akik az állami vagyont, a köztulajdont pénzéhes hazai és nemzetközi csibészek kezére játszották? Azokkal egyezkedni, akik meg akarják szüntetni a falvakat, bezárják az életképes iskolákat? Összefogni azokkal, akik brutális parancsokat adtak, lovakkal gázoltattak és gumilövedékkel lövettek a tömegbe? Akik meggyalázták 1956 emlékét, hőseit? Azokkal tárgyalni, akik 2004. december 5-én megtagadták honfitársainkat? Akik saját nemzetük ellen kampányoltak? Ez már két évtizede nem a baloldal és a jobboldal küzdelme, hanem a nemzet önvédelme, szabadságharca. Az alkotmányozó nemzetgyűlést pedig már a nyolcvanas évek végén javasoltuk. Az MDF akkori vezetőivel, Bíró Zoltánnal az élen, nem kaptuk meg a kellő támogatást.
– Az állam gyengítésének kérdése 15-18 évre visszatekintve is felmerül. Az első ciklusban mentették át ugyanis politikai hatalmukat gazdaságira az állampárt vezetői tisztviselői, köztük a KISZ ifjú titánjai. Gyurcsány Ferenc is az MDF kormányzása alatt vált Magyarország egyik oligarchájává. Ön nem érzi felelősnek egykori pártját az állami vagyon elherdálásáért, a felettébb gyanús privatizációs eljárásokért?
– Ez egy külön riport, hosszabb beszélgetés témája lehetne. Az elmúlt másfél évtizedben magam is nemegyszer megfogalmaztam felelősségünket és tévedéseinket. Ennek minden tanulságával együtt próbáljuk most meg ebben a lehetetlen történelmi helyzetben megvalósítani a lehetségest. Azt csöndesen jegyzem meg, hogy elegem van az élveboncolásból, a „mit rontottunk el?” kérdésekből, mert a végén addig ostorozzuk önmagunkat, amíg bele nem pusztulunk. Ismeri azt a mondást: „a boncolás megállapította, hogy a halál oka a boncolás volt”. Most minden erőnket a jelenkor feladataira kell összpontosítani, a múlt tanulságaival együtt.
– Ön elismert író, költő. Legutolsó ismertebb alkotása, az Atilla, Isten kardja című rockopera szövegkönyve volt. A politika és a népfőiskola mellett van ideje, hogy folytassa irodalmi munkásságát?
– Ha várnak tőlem valamit, az nem vers, nem dráma vagy éppen egy rockopera szövegkönyve. Engem azért küldtek a parlamentbe, hogy képviseljem a Tiszakécskén, a Kecskemét és a Félegyháza környékén élőket, és próbáljak egy olyan nemzeti öszszefogás részese lenni, amelyik óvja a síneket, képes elindítani az országot, megújítani a gazdaságot, a keresztény hitet, erkölcsöt. Mindettől függetlenül írok verseket, drámákat, de ezeknek most az asztalfiókban van a helyük.
origo.hu
Sírás a víz alatt
