A tarka farka

Írhatták ezt alá akárhányan, üdvözölhette a köztársasági elnök, vonulhatott paradicsomlébe burkolva a miniszterelnök felesége, vigyázhatott Gyurcsányra, a hórihorgas úttörőre egy egész hadsereg, a hétvégi felvonulás sem volt egyéb provokatív bohóckodásnál. Ugye, nem akad ember, aki elhiszi, hogy a Tarka Magyar egy fenomenális ötlet, szósziporka, zseniális metafora, telitalálat? Nem, közönséges arcátlanság, ráadásul a durvább formából. Többféle asszociáció: Riska, a tehén, „aki” egy magyar tarka, illetve a Nemzeti dal kezdő sora, a Talpra magyar!, némileg kifordítva, mint egy ócska kabát, mondhatni gesztiméter, vágómarha vagy novákiáda. A menet élén vitt vásznon igazolást is nyer a gyanú. Tarka magyar! Így, felkiáltójellel. Mi ez, felszólítás vagy felkiáltás? Mert ha egyik sem, akkor félkegyelmű ötlet, aminek bedőlt néhány száz elkopott értelmiségi és tolakodó politikus. Közülük egy sem akadt, aki legalább elolvasta volna a jelmondatukat, ami úgy szólt, hogy: „Erőszak és kirekesztés mentes Magyarországot!” Ha Heller Ágnes idejében felteszi az okuláréját, kijavíthatta volna: Erőszak- és kirekesztésmentes Magyarországot! Tudniillik magyarul így írják. De végül is, minek? Akik ott vonultak, gondolhatták: ezeknek így is jó. A tarka marháknak, vagy a marha magyar tarkáknak, vagy ennek a feltűnési viszketegségben szenvedő néhány civilnek, akik úgy civilek, hogy pártszimpátiájukat a homlokukon hordják. Politikamentes megmozdulás, a miniszterelnökkel súlyosbítva. (Antall József nem mehet magánemberként Horthy újratemetésére – sikoltotta anno a sajtó –, mert olyan nincs! Hát, mégis van.)
Ha leszámítjuk az In-Kal-osokat, a töméntelen mennyiségű rendőrt, Gyurcsány testőreit meg a titokban odarendelt besúgókat, ügynököket és provokátorokat, akkor nem néhány ezren voltak, hanem még annál is kevesebben.
Nem kell messzire visszalapozni, hogy emlékezzünk, mindenfajta utcai megmozdulás, tüntetés, tiltakozás egy szög a demokrácia koporsójába, szólt a baloldali verdikt. Aztán Gyurcsány Ferenc rákapott az utcai vonulások ízére. Kormányzás, cselekvés helyett, az ország problémáinak orvoslása helyett duma, duma, propaganda, vonulás és beszédek. Beindultak! Ürügy mindig akad: az erősödő fasisztaveszély, a náciveszély, a cigány- és idegenellenesség. Van itt veszély bőven, és ha nincs, majd lesz. Össze kell rántani az antifasisztákat, a homoszexuálisokat, a cigányokat és vonulni kell, tiltakozni. Mindezt olyan módon, a többségi magyarokkal szemben, hogy előbb-utóbb a legtarkább birkát is kihozzák a sodrából. És ne tagadjuk, minden türelem véget ér egyszer. A mi toleranciabajnokaink úgy pózolnak a tolerancia mellett, hogy vagy nem ismerik a szó jelentését, vagy igen, s akkor annál rosszabb. Türelem és elfogadás, amivel a vonulók nem rendelkeznek. Túlfűtött, agresszív szónokaik pogromoznak, náciznak, becsmérlik és ócsárolják a magyar nemzet többségét. Aztán boldogok, amikor azok felgyújtanak egy kukát, vagy felborogatják az autókat. Mert minden türelem véget ér egyszer, de valljuk be, a hétvégi tüntetés nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Se pofon, se kukaborogatás, se disznóvér, csak egy kókadt vizes vászon, csapnivaló helyesírással. Hja, aki magyar tarkának áll!