Alkotmányszegésre készülnek

A mindenkori miniszterelnök kifütyülése büntetőjogi szankciókkal nem járhat, ez még csak a bírói mérlegelés körébe sem vonható (…)
A választott eszközök nem megfelelőek, nem a meghirdetett célokat szolgálják,
és szabályozatlanságuk vagy aránytalanságuk
folytán alkotmányellenesek

A napokban kerül az Országgyűlés elé az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium büntetőtörvénykönyv-módosítási javaslata, amely a kormány szándéka vagy inkább a más törvényeket is érintő javaslatcsomag elnevezése szerint a gyülekezési jog megzavarásának szigorúbb szankcionálásával a közrend és a köznyugalom védelmét hivatott szolgálni. Mindenekelőtt üdvözlendő a cél, hogy a kormány a gyülekezési jog védelmében fel kíván lépni a vitathatatlanul káros, az alkotmányos alapjog gyakorlását ellehetetlenítő jelenségek ellen.
A kormányzati előterjesztés indoklása utal arra, hogy az újraszabályozást a „közelmúlt” eseményei tették indokolttá. Az általánosságban tapasztalt rövid távú kormányzati memória ellenére sem lehetünk tisztában azzal, hogy az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium, illetve a törvényjavaslat elkészítése felett bábáskodó Gönczöl Katalin szakállamtitkár mit ért „közelmúlt” alatt, ugyanakkor – miközben a demonstrálók személyétől függetlenül a gyülekezési jog hatálya alá tartozó bármely rendezvény jogellenes megzavarása elítélendő – határozott meggyőződéssel állítható, hogy a 2006 őszi rendőri brutalitáshoz hasonló mértékű jogsértések a „közelmúltban” nem fordultak elő. Ezért aztán kiemelten üdvözlendő a kormányzati álláspont gyülekezési joggal kapcsolatos változása, még akkor is, ha e változás őszintesége mindaddig joggal vonható kétségbe, amíg a 2006 szeptemberében és októberében a gyülekezés alapjogát durván sértő, az állam által saját polgárai ellen parancsra elkövetett erőszak kivizsgálása, a felelősök felkutatása és a sértettek kártérítése nem történik meg. Ennek hiányában a javaslat nem tekinthető az egyébként helyes és indokolt, de büntetőjogi felelősségre vonás nélkül elégtelen kormányzati önkritika megnyilvánulásának, csupán a korábbi melegfelvonulás és a közelgő október 23-i nemzeti ünnep miatti aktuálpolitikai jogalkotásnak, amely a büntetőjog kiszámíthatóságot előnyben részesítő világában egyértelműen káros, illetéktelen beavatkozásnak minősül.
Ami a konkrét törvénymódosítási javaslatokat illeti: ezek egy része méltányolható büntetőjogi célokat szolgál, legfontosabb részei azonban elfogadhatatlanok, és alkotmányosan is aggályosak. Ez utóbbi körbe tartozik az egyesülési, gyülekezési szabadság, valamint a választási gyűlésen való részvétel jogának megsértése címen előterjesztett, a Btk. 174./C § (1) bekezdéseként megkonstruálni szándékozott tényállás, amely a választási gyűlésen való részvétel jogtalan akadályozását akkor is büntetendőnek nyilvánítja, ha az erőszak vagy fenyegetés nélkül történik, hiszen az erőszakkal vagy fenyegetéssel történő elkövetés már e tényállás (2) bekezdésben rögzített minősített esete. A törvény e jogellenes akadályozás fogalmát nem rögzíti, a törvénymódosítás indokolása a hangszóróval vagy más zajkeltő eszközzel (!) történő megzavarást említ. Az ilyen magatartás büntetőjogi szankcionálása az európai gyakorlattal szembeforduló, valamint az Alkotmánybíróság 30/1992 (V. 26) (AB) határozatában rögzített szükségesség és arányosság büntetőjogi kritériumával ellentétes szabályozást tartalmaz.
Gyakorlati példánál maradva, a mindenkori miniszterelnök kifütyülése büntetőjogi szankciókkal nem járhat, ez még csak a bírói mérlegelés körébe sem vonható. Ha valaki visszaemlékszik Helmut Kohl tizenhat évig tartó kancellárságának utolsó tíz évére, a német kormányfő nyilvános rendezvényen – beleértve a berlini fal leomlását követő emelkedett pillanatokban a berlini városháza előtt tartott történelmi nagygyűlést is – nem tudott megszólalni anélkül, hogy az általa következetesen csőcseléknek nevezett szélsőbaloldali és zöldpárti tüntetők ne kísérelték volna meg kereplőkkel és sípokkal beléfojtani a szót. Mégsem merült fel benne, hogy saját nyugalmát biztosítandó, büntetőjogi tényállásokat kreáljon.
A hatóság eljárásának megzavarása tervezett tényállásánál a törvénytervezet az erőszakos magatartás meghatározásakor a jelenlegi bírói gyakorlattal fordul szembe, amikor erőszakos magatartásnak minősíti a „más személyre gyakorolt, támadó jellegű fizikai ráhatást” abban az esetben is, „ha az nem alkalmas testi sértés okozására”. A tojásdobálás vagy más hasonló, testi sértés okozására alkalmatlan cselekmény véleményem szerint legfeljebb szabálysértésnek minősülhet, bár a Legfelsőbb Bíróság büntetőkollégiumának legújabb iránymutatása tettleges becsületsértésnek tekinti, amely ugyan bűncselekmény, de csak magánvádra, a sértett feljelentése esetén büntetendő, tehát az állam hivatalból a Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint sem érvényesítheti büntetőhatalmát a tojásdobálókkal szemben. Emellett természetesen a cselekmény sértettje a polgári jog szabályai szerint jelenleg is követelhet elégtételt.
A kormányzati előterjesztés aránytévesztését még jobban szemlélteti a garázdaság már önmagában is aggályos, jelenlegi gumitényállásának módosítási szándéka, amelyre a kormány az erőszakos magatartás fenti meghatározását szintén kiterjesztené, valamint a büntetési tételeket kettőről három, illetve a (3) bekezdésben újonnan kreált minősített esetben öt évre emelné. A gyakorlatban ez olyan, egészséges jogérzékkel rendelkezők számára minden további magyarázat nélkül nyilvánvalóan alkotmányellenesen aránytalan szabályozást eredményezne, hogy ha valaki egy rendezvényen papírgalacsinnal próbálja – a példánál maradva sikertelenül – megdobni a miniszterelnököt, akkor az a garázdaság bűntettének a Btk. 271.§ (3) bekezdés a) és b) pontja szerint is kétszeresen minősülő, minősített esetének kísérletét követné el, amelyért öt (!) évig terjedő szabadságvesztéssel lenne sújtható.
Összefoglalva tehát, miközben a minisztérium szándékának őszintesége joggal vonható kétségbe, sőt 2006 ősze után tekinthető akár nyíltan cinikusnak is, addig a szabályozás nevesített céljának fontossága; a közrend és köznyugalom védelme, továbbá a gyülekezési jog akadálytalan érvényesülése nem vitatható, azonban a választott eszközök nem megfelelőek, nem a meghirdetett célokat szolgálják, és szabályozatlanságuk vagy aránytalanságuk folytán alkotmányellenesek. Az Alkotmánybíróság már hivatkozott határozatában egyértelművé tette, hogy a „büntetőjog a jogi felelősségi rendszerben az ultima ratio. Társadalmi rendeltetése, hogy a jogrendszer egészének szankciós zárköve legyen”. „Az alkotmányos büntetőjogból fakadó tartalmi követelmény, hogy a törvényhozó a büntetendő magatartások körének meghatározásakor nem járhat el önkényesen. Valamely magatartás büntetendővé nyilvánításának szükségességét szigorú mércével kell megítélni: a különböző életviszonyok, erkölcsi és jogi normák védelmében az emberi jogokat és szabadságokat szükségképpen korlátozó büntetőjogi eszközrendszert csak a feltétlenül szükséges esetben és arányos mértékben indokolt igénybe venni akkor, ha az alkotmányos vagy az alkotmányra visszavezethető állami, társadalmi, gazdasági célok, értékek megóvása más módon nem lehetséges”. A törvénymódosítási javaslatok a kiemelt pontokon nem tesznek eleget ezen alapvető alkotmányos követelményeknek.

A szerző ügyvéd, a Szabadság Kör tagja