Az eltűnt vagyon nyomában

Ma a nemzeti jövedelem kilencvenkét százalékát húsz külföldi multicég birtokolja, s a kormány sietve számolja fel a köztulajdon maradékát. Bencze Izabella, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság egykori – az MSZP-kormány által eltávolított – igazgatóhelyettese lapunknak nyilatkozva döbbenetes adatokat közöl az állam kifosztásáról.

Bencze Izabella: Az ésszerű magánosítás védelmet jelentett volna a válság ellen

A privatizációpárti liberálisok jelszava, hogy az állam rossz tulajdonos. Ám most, a válság hatására mégis az állam felértékelődése zajlik…
– Ha végignézzük a cégeket, amelyeket „az állam rossz tulajdonos” elv bizonyításaként emlegetnek, kiderül, hogy mindezt mesterségesen idézik elő. A Bábolna Zrt., ami a magyar mezőgazdaság bázisa lehetne, megfelelően működtetve fenn tudna maradni. Ám a kormány megkezdett egy végelszámolási folyamatot, így Bábolnát maga az állam tette tönkre. Az Állami Számvevőszéknek (ÁSZ) az ÁPV Zrt. 2007-es működéséről szóló jelentése szerint emiatt már tízmilliárd forintos kár keletkezett. Nem csak a gazdasági társaságok szándékos lerombolása zajlik, az ingatlanokkal ugyanez a helyzet: az OPNI-t a főigazgató szerint hatmilliárd forintból fel lehetett volna újítani. Most bezárták és tönkremegy, akár a fővárosi Szabolcs utcai kórház vagy a Belügyminisztérium épülete. Úgy vélem, mindig ugyanaz a történet: egy-két évet várnak, míg a magára hagyott, kifűtetlen épület amortizálódik, aztán fillérekért eladják a klientúrának. Ugyanakkor külföldi tapasztalatok is mutatják, hogy nagyon jól lehetne működtetni állami tulajdonban levő cégeket, megfelelő tulajdonosi szemlélettel. Az állam feladata többek közt az, hogy a felelős szemléletet kialakítsa. Például olyan embereket kell a cégek vezetésében dolgoztatni, akik nem lopnak…
– Lopnak az állami cégek vezetői?
– Előkelő helyet foglalunk el a korrupt országok listáján, nemrég visszaestünk a negyvenhetedik helyre. Amíg ez a helyzet, az állam nem tudja érvényesíteni az akaratát. Számtalan esetben kilóg a lóláb, csak olvasni kell az ÁSZ jelentéseit. A Malévet is jelentősen áron alul értékesítették, ami be is bizonyosodott, hiszen egy év múlva a tulajdonos lényegesen magasabb összegért tudta továbbadni a jelenlegi üzemeltetőnek, mégpedig úgy, hogy nem történt komoly értéknövelő beruházás.
– A privatizációs szerződésekbe különféle követelményeket foglalnak, ilyen a munkaviszonyok fenntartása, az állagmegőrzés, a rendeltetésszerű, a lakosság érdekében végzett működtetés…
– Léteznek privatizációs szerződések efféle kitételekkel. Csakhogy egy dolog megkötni, más dolog betartani a szerződést. A Malév új tulajdonosa vállalta, hogy működtetni fogja a gépeket, s nem lesznek elbocsátások. Azóta leállítottak tizennyolc gépet, beszüntették a torontói és New York-i közvetlen járatokat, s több mint háromszáz embert elbocsátottak, köztük száz jól képzett pilótát.
– Az állam nem tudja a vállalások teljesítésére kényszeríteni a partnereit?
– Nem dolgozták ki azokat az eszközöket, amelyekkel e folyamatokba jogszerűen be lehet avatkozni. Biztosítékot jelentene, ha tartalmaznának a szerződések olyan kitételt, miszerint ha megszegik az előírásokat, a tulajdonos csökkentett áron köteles visszaadni a privatizált vagyont. Ilyen jogi eszközöket azonban nem alkalmaznak, így a kiszolgáltatottság olyan mértékű, hogy az már az állam belső és külső szuverenitását veszélyezteti. Nem szeretem az államot gazdasági társasághoz hasonlítani, de tőkeerős részvénytársaság szívesebben talál partnert, mint egy csőd közeli cég. Ha az állam vagyona elfogy, a külső befektetők számára sem jelent már vonzerőt.
– A rendszerváltáskor nem volt az államnak pénze arra, hogy a tulajdonát rendben tartsa.
– Amikor eljött az átalakulás ideje, az államnak fantasztikus vagyon volt a tulajdonában. Ésszerű stratégiával gazdálkodva ennek értékesítéséből irgalmatlan pénzmennyiség folyt volna be, amivel az akkori államadósságot ki lehetett volna fizetni, és nem kellett volna nulláról indulnunk. Ha a húsz év alatt lezajlott privatizáció során az értékek nem a magánzsebekbe, hanem az államkasszába csorogtak volna be, nem kellene ilyen magas adókat fizetnünk, s nem lenne szükség nemzeti csúcsra. Egy gazdag ország jobban képes ellenállni a globalizáció okozta liberális földrengéseknek is. Mikor azonban a Németh-kormány észrevette, hogy a folyamat megindítható, rögtön megalkotta a gazdasági társaságokról szóló törvényt, majd a külföldiek befektetéséről szóló törvény született meg, ám ezek az államot nem, csak a befektetőt védték. 1988-ban még állami tulajdonban volt 2900 vállalat. Három év alatt 130 milliárd forintnyi vagyon cserélt gazdát, és a működő vagyon hatvan-hetven százaléka mélyen alulértékelve, ingyen vagy olcsó hitellel került magánkézbe, ellenőrizetlenül. Ez mai értéken több ezer milliárdos tétel. Az első, a nemzeti vagyont némiképp védő privatizációs törvényt 1990-ben hozták. Akkorra azonban az állami vállalatok száma lecsökkent ezernyolcszázra, tehát 1300 vállalat került ilyen módon magántulajdonba, vagy számolódott fel.
– Az 1990-es törvény megfékezte ezt a folyamatot?
– Sajnos nem. A privatizálandó vagyon akkori értéken 2600 milliárdot tett ki, ami a 2003-as termelői árindexen felszorozva 12 500 milliárdot jelent. Az Állami Számvevőszék 2003-as háttértanulmánya szerint ebből mindössze 7000 milliárd sorsa követhető, 5300 milliárd pedig egyszerűen eltűnt. Ez a vagyon negyvennégy százaléka.
– A piaci átrendeződés önmagában is értékvesztéssel járhat, az értéktelennek bizonyult vállalatok bedőlnek.
– Az ÁSZ-jelentés ezzel is számol, de mindössze 1300 milliárd forintot tehetett ki az ebből adódó veszteség. Négyezermilliárd forint sorsa 1990 és 2003 között akkor is ismeretlen, elemzők szerint magánzsebekbe került. S azóta a privatizáció elképesztő tempóban gyorsul, az összes stratégiai vagyonelem kihullott az állam kezéből. Azoknak a társaságoknak a száma, amelyeket a parlament nemzetstratégiai szempontból jelentősnek minősített, 1995 és 2002 között százhatvan körül volt. Mára negyvennyolc ilyen társaság maradt, ebből huszonkettő erdő- és vadgazdaság. Sem erőmű, sem gáz-, sem áramszolgáltató nincs állami tulajdonban. Az összes hungarikumot eladták, sőt a rehabilitációs társaságokat is, amelyek csökkent munkaképességűek munkával való ellátásával foglalkoztak. A megmaradt néhány cég, például a posta, a MÁV, a Bábolnai Gazdaság tönkretétele szisztematikusan folyik tovább. Egyedül a Szerencsejáték Zrt. tartja magát, de ez is bekerül majd az Új tulajdonosi programba, az Állami Autópálya Kezelő Zrt.-vel és az MVM-részvényekkel együtt. Még jó, hogy a kormány most leállította ezt a programot.
– E vagyontárgyak az alkotmány szerint a magyar nemzet vagyonát képezik, tehát a miénk. Meg kellene állítani a magánosítást?
– Elképzelhető ésszerű, a polgárok érdekeit szolgáló privatizáció, csak ahhoz nemzetstratégia kellene, az viszont nincs. Ha egy állam vezetése az országot beviszi az EU-ba, kötelessége olyan gazdasági fejlődést elősegíteni, amelynek következtében megfizethetők a piaci árak. A privatizációból származó bevételt munkahelyteremtésre, vállalkozásösztönzésre, jóléti kiadásokra, a közvagyon fejlesztésére kell fordítani, hogy megfelelő szolgáltatásokat lehessen biztosítani a lakosságnak. Jelen pillanatban azonban az összes nemzeti jövedelem kilencvenkét százalékát húsz külföldi multi birtokolja, amelyek természetesen zsaroló pozícióban vannak. Ugyanakkor a termelői vagyon az egész nemzeti vagyonnak mindössze húsz százaléka. Most a nemzetstratégia az lehetne, hogy legalább az energiaszektor, a közlekedés, a víz, az iskola, az oktatás, az egészségügy ne legyen privatizálható. Teljesen elhibázott az a gazdaság- és állampolitikai felfogás, amely a teljes magánosítás és a piac önszabályozó erejének talaján áll. Ez az elv most a világ pénzpiacát is romokba döntötte, s következik a gazdaság recessziója. Bebizonyosodott, hogy az államra, a közvagyonra szükség van, hiszen mi másból finanszíroznák meg az államok a kizárólag profitorientált bankokat? A jelenlegi kormányzati célkitűzés az, hogy mindent el kell adni, s így az ország csődbe vihető. A törvényalkotás folyamata egyértelműen ezt tükrözi. A 2006-os kormányprogram rögzítette, hogy a privatizációt folytatni kell, illetve az államnak ki kell vonulni minden olyan területről, ahol felesleges. Azt nem definiálja, mi az, hogy felesleges, viszont említi a villamos ipar, az energiaipar teljes privatizációját 2007-re. Szerepel a kormányprogramban a termőföldek, a vízszolgáltatás, valamint a professzionális sport magánosítása is. A támogatások megvonásával tönkretették a nemzeti sportot, ennek eredménye a csúfos olimpiai szereplésünk; most majd előállnak azzal, hogy lám, az állam rossz gazda.
– E folyamatba illeszkedik a tavalyi vagyontörvény?
– Pontosan. E törvény alapján mindazt, ami korábban védett kincstári vagyon volt, például az állami feladatok ellátásához szükséges vagyontárgyakat, a miniszteriális épületeket, a kórházépületeket, a művelődési intézményeket, a levéltárakat, a könyvtárakat, a színházakat, a kórházakat, valamint a termőföldet átminősítették üzleti vagyonná, aminek lényege, hogy el lehet adni. Ehhez csatlakozik az új polgári törvénykönyv tervezete, melynek az előterjesztése megszületett, épp ebben az időszakban van a parlament előtt. E jogszabály az üzleti vagyonná minősített vagyontárgyak köztulajdoni jellegét is megszüntetné, vagyis ha átmegy, akkor jogilag nem létezik többé állami köztulajdon, kivéve, ha valamit az állam forgalomképtelennek minősít.
– Mi lehetne a megoldás? A következő kormány vegye vissza a privatizált vagyont?
– Nem, újraállamosításra nincs lehetőség. Viszont felül kellene vizsgálni a szerződéseket, s ha bármelyik privatizáció mögött bűncselekmény állapítható meg, vagy ha polgári jogi szempontból problémás a szerződés, akkor azt érvényteleníteni kell. A stratégiai társaságok körének visszavásárlása ugyanakkor cél lehet, mint ahogy ezt teszik más, nálunk fejlettebb országok is.
– Csakhogy az ÁPV Rt. archívumát egyes hírek szerint épp most adják magánkézbe. Ki lesz az, aki ezekhez a dokumentumokhoz hozzájuthat?
– Nem tudom. Tény, hogy a jelenlegi hatalom egyeduralmi eszközöket alkalmaz. Például a parlament kérte a kormányt, hogy június 30-ig számoljon be a kormányzati negyed kiadásairól. Október van, és csak most adott be egy tájékoztatást. Ilyen időbeli csúszásért egy kisembert már rég kirúgtak volna az állásából. Ahhoz, hogy a Szerencsejáték Zrt. privatizálható legyen, törvénymódosítás kell. A törvényt a parlament hozza, de a kormány, a szóvivői tájékoztatás szerint egy határozattal már megelőzte a parlament döntését. Honnan tudhatja a kormány, hogyan fog a parlament dönteni? Az alkotmány szerint a kormányfő nem utasíthatja a parlamentet, s párt közvetlenül nem irányíthat állami szervet, itt mégis ez történik: a parlament kormányfrakcióját de facto az MSZP irányítja. Olyan jogszabályokat hoznak, amelyek mögé el lehet bújni. Nem véletlen, hogy a magánvagyon negyvennyolc százalékát a lakosság mindössze három százalékát kitevő, talán háromszázezer ember birtokolja. A maradék ötvenkét százalékon osztozunk mi, tízmillióan. Az állam szembefordult saját nemzetével. Az emberek nem értik, miért kell olyan sokat fizetniük a fűtésért, miért lesz olyan drága minden; hát ezért. Nem kellene „megvárni” Bolíviát, nem kellene, hogy az utcán vér folyjon…