Beindulva

Csak egy pillanatra nem figyelünk oda, és már megint jobban élünk, mint valaha. Legalább is ezt sugallja a Beindultunk című kampány, amelyet a kormány indított be, ám a többes szám első személyi formulába minket is beleért, akiket roppant erős indulatok fűtenek ugyan, de pont a „beindulás” érzését még nem tapasztaltuk meg. Szóval a kormányt felizgathatta valami, és beindult – hogy azt ne mondjam, begerjedt tőle –, s azt szeretné, hogy ebben a felhevült állapotában a lakosság egésze is osztozzon, mert mennyivel jobb az össznépi nekibuzdultság, mint az általános letargia. A derék propagandisták gondolnak azokra is, akik nehéz felfogásuk vagy más mentális gondjuk miatt nem érzékelik a beindultságból fakadó rohamos fejlődést, rügyfakadást és felvirágzást, azokat egyszerű tapasztalati (empirikus) tényekkel igyekeznek meggyőzni.
Már idén emelkedik a bérek vásárlóértéke, és minden esélyünk megvan, hogy újra szárnyaljon a gazdaság – biztat minket közpénzből fizetett hirdetésekben a mi jó és gondos kormányunk, azt sem hallgatva el, hogy rendes MSZP-shez méltó módon a cselekvés pártján áll. (Vagy van, illetve indul be, vagy a fene sem tudja, mit csinál, hiszen a kampányszlogenből kimarad az állítmány. Nyilván megtakarítási célzattal, mert annyira még nem indult be a gazdaság.)
A baj az, ha a meggyőzésre szánt állítások igazak is lennének, akkor sem szolgálnák a lakosságnak még a nyugtatását sem, nemhogy a lelkesítését. Eszembe jut az a rabló, aki „őszintén” reméli, hogy áldozata minél előbb pótolja a rablásban elszenvedett veszteségeit, mert akkor újra kirabolhatja. A kormány elfelejti megemlíteni, kizárólag a saját, kivételes szakértelmének következtében csökkentek a reálbérek, romlott az életszínvonal, állt le a gazdasági fejlődés. Előbb ki kellett fosztani, tönkre kellett tenni azt a jól-rosszul, de működő, fejlődő, gyarapodó országot és gazdaságot, hogy most a mínuszból indulva megint az előrelépés látszatát keltsék. Pökhendi dilettantizmus vagy céltudatos aljasság van a hatévnyi rombolás hátterében?
Van egy harmadik lehetőség is: a kettő együtt. Mi másnak örülne ez a kormány? Ha valóban lesz egy kis fellendülés, megint kifoszthatják az embereket. Egyrészt azért, mert nem értenek a gazdaság irányításához, másrészt mohó, gátlástalan, enyveskezű társaság az övék, amit valamennyien fényesen bizonyítottak már közemberként és közéleti emberként egyaránt. Ráadásul, a meggyőzésre szánt állítások nem is igazak. Az idei reálbér-növekedést egy feltételezett és siralmasan optimista értéken számolták ki. Persze aki az infláció mértékét igyekszik megállapítani, az nem ér rá kimenni a piacra, körülnézni az üzletekben, a számlái befizetésével sem tud törődni. Az effajta, íróasztalnál megalkotott inflációs rátákból aztán az derül ki, hogy dőzsölnek a minimálbéresek, dáridóznak a kisnyugdíjasok, duhajkodnak a nagycsaládosok. Ez a típusú jegyzetfüzet, amilyenbe e sorokat rovom, két éve 75 forintba került, tavaly 110-be, most éppen 170-be. Jó, tudom, van, ami olcsóbb lett a szocialista-koalíciós kormányzás alatt. Az emberélet. (Aki más példát is hoz, az jutalmat kap.) A bérek vásárlóértékének növekedését az bizonyítaná egyértelműen, ha növekednék a kiskereskedelem forgalma. Nem vitatom, lehet a lakosság az utóbbi időben több harckocsit, olajfúrótornyot, vaskohót vásárol, és ettől nő a lakossági fogyasztás, nagy jóindulattal majdnem félszázalékos mértékben, mindenesetre a kiskereskedelem (élelmiszer, ruházat, napi szükségleti cikkek) forgalma jelentősen visszaesett. Igaz, mit várhatunk egy olyan pénzügyminisztertől, aki tárcavezetőként még soha egyetlen hiteles adatot nem közölt, nemcsak a tervezetekben ígért hülyeségeket, de utólag, a zárszámadásban is baromságokat számolt ki. (Nem lehet véletlen, hogy közös bizniszükben a kovács képzettségű Kabai végezte a könyvelést.) Így nem csoda, hogy amikor legutóbb „szárnyalt a gazdaság”, pont akkor ment tönkre…