Martti Ahtisaari évtizedeken át folyamatosan tárgyalt világszerte konfliktusok főszereplőivel. Nevéhez a legutóbbi eseményt, a koszovói megállapodást kötik a legtöbbször, de a finn politikus-diplomata Namíbia függetlenségénél is bábáskodott, az indonéziai Aceh tartomány elszakadásáért küzdőket lecsillapította, az északír Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) fegyverzetleszerelését ellenőrizte, s az ENSZ különmegbízottjaként az Afrika szarvát érintő humanitárius krízis kezelésével is foglalkozott. Ez utóbbi ugyan egyértelműen kudarc, ahogy a béketárgyaló politikai karrierje sem volt felhőtlen. Bár 1994-től 2000-ig Finnország államfője volt, nem volt igazán népszerű, így az ezredfordulón már teljesen a nemzetközi diplomáciai tevékenységére koncentrálhatott. Ő maga a namíbiai függetlenséghez vezető tárgyalássorozatot tekinti legfőbb sikerének, ám a legtöbben Koszovó kapcsán hallhattak róla. Nem is meglepő, hogy a norvég Nobel-bizottság döntését követően a társaság titkára, Geir Lundestad leszögezte, a koszovói függetlenségnek nincs alternatívája. Világszerte méltatták Ahtisaari munkáját, ugyanakkor Szerbia moszkvai nagykövete, Broniszlav Milosevics, a volt jugoszláv elnök fivére szerint a „Nobel-díjat nemritkán használják fel politikai célok érdekében, s ez egy ilyen eset”. Az MTI szerint az Eho Moszkvi rádió műsorában több elemző is arról beszélt, hogy Ahtisaari koszovói rendezésre vonatkozó terve végül sikertelennek bizonyult, s legalábbis furcsa, hogy elnyerte a Nobel-békedíjat.
A hagyományoknak megfelelően nem derült ki, hogy kiket utasított maga mögé Ahtisaari a 197 jelölt közül, de folyosói pletykák alapján valószínűsíthető, hogy a zimbabwei ellenzék vezéralakja, Morgan Tsvangirai és a francia– kolumbiai Ingrid Betancourt rajta volt a jelöltek listáján.
origo.hu
Majdnem belehalt egy idős ember egy brutális támadásba - egy budapesti buszról rángatták le
