Erőszakos vagyonszerzések

A siker kötelez – nyilatkozza, hangoztatja immár egy hete a HospInvest Zrt. illetékes vezetője. A közlésekből kiderül: a zártkörű részvénytársaság nem tesz le arról, hogy átvegye az egri Markhot Ferenc Kórház működtetői, vagyonkezelői jogát. Az alelnök sikerként könyveli el azt, hogy a vagyon tulajdonosa, vagyis a szocialista többségű Heves megyei önkormányzat az év elején győztesnek hirdette ki a céget a kórház részleges privatizációjára – a működtetésre, a vagyonkezelésre – kiírt pályázaton. A gazdasági társaság képviselői újabban október 1-jén szeretnének birtokba lépni.
A buzgalom, az igyekezet, meglehet, nemes, ám több mint vitatható. A megyei bíróság ugyanis egy héttel ezelőtt megvizsgálta azt a kérelmet, amelyet a közigazgatási hivatal nyújtott be hozzá. A bírói tanács úgy döntött: semmis az a dokumentum, amellyel a megyei testület a pályázat nyertesévé nyilvánította a HospInvestet. A zrt. pályázata ugyanis érvénytelen volt. Az önkormányzat és a HospInvest tudatlannak tetteti magát, és baleknak nézi a közvéleményt. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a cég vezetőinek és az önkormányzat illetékeseinek közlésével ellentétben távolról sem csupán jelentéktelen formai hibáról van szó. Ha egy pályázaton valaki a határidő lejártáig nem nyújtja be hiánytalanul a kiírásban szereplő dokumentációt, diszkvalifikálja önmagát. Nem vehet részt a versenyben. Az egészségügyi cég az ügy lényegét érintő kérdésben mulasztott: nem csatolt olyan bankszámlakivonatot, amely több évre visszamenőleg igazolta volna, hogy fizetőképes. Mióta formai hiba az ilyen tévedés, melléfogás? Hogyan lehetne ez egyszerű, véletlen kötelességszegés? Nagyon is alapvető szempontról van szó, hiszen akinek nincs pénze, az ne privatizáljon. Az igaz, hogy idehaza immár húsz éve jórészt pénztelen, de összeköttetésekkel rendelkező kalandorok, szerencselovagok szerzik meg az állami és az önkormányzati vagyont, akár tulajdonként, akár pedig kezelőként. Aztán tönkreteszik, leépítik, kiüresítik szerzeményeiket, a dolgozókat elbocsátják, majd odébbállnak. Nemcsak adásvétel, hanem a privatizáció másik formája, vagyis vagyonkezelés címén is milliárdos értékek mentek veszendőbe. Ezt történt például a Co-Nexus emlékezetes, botrányos ügyében anélkül, hogy az esetnek következményei lettek volna.
A HospInvest azonban nem ilyen privatizátor, képviselői a legutóbbi napokban is megmondták: alaptőkéjük ugyan viszonylag kicsi, ám a holding képes arra, hogy tőkepótlásból fejlesztéseket végezzen, s nem kevesebb, mint hatmilliárd forintot fordítson az ellátás javítására. A jogerős bírósági ítélet után azonban már nincs jelentősége, hogy pontosan mire költenék az ígért összeget. Az ítélettel ugyanis érvényét veszítette, mégpedig megkötésének időpontjától kezdve a cég és az önkormányzat magánjogi szerződése. A semmis helyhatósági, közjogi döntésre alapozott megállapodás is semmis. Ennek az az egyszerű magyarázata, hogy a szerződés jogszabályba, mégpedig az államháztartási törvénybe ütközik. Hiába érvel a cég képviselője szerte a sajtóban azzal, hogy a megyei bíróság jogerős ítélete semmissé nyilvánította ugyan az önkormányzat döntését, az ő szerződésük azonban érintetlen maradt.
Pacta sunt servanda: a szerződés szent – erre a római jogi alapelvre hivatkozott korábban Demszky Gábor főpolgármester is. A városvezető arról a megállapodásról beszélt, sokszor igen feldúlt állapotban, amelyet 1998 tavaszán, egy hónappal az új országgyűlési választások előtt írt alá Medgyessy Péter akkori pénzügyminiszterrel a négyes metró megépítéséről. A fővárosi önkormányzat túlnyomórészt állami pénzből kívánta valóra váltani Demszky régi álmát, a metróépítést. A mű azóta sem valósult meg, noha a főpolgármester húsz éve kampányol a tervvel. Most már négy éve szabályos jogi úton halad az elképzelés. Az Országgyűlés ugyanis 2004-ben törvényt fogadott el a több évre szóló beruházásról. Ezzel kiküszöbölte azt a hibát, amely 1998 márciusában, a Demszky–Medgyessy-szerződés aláírásakor fennállt. A Legfelsőbb Bíróság 2003-as jogerős ítélete ugyanis rámutatott: az államháztartási törvény nem teszi lehetővé, hogy a közvagyont – az állam és az önkormányzat pénzét – közvetlenül magánjogi szerződés alapján költsék el a közhatalom vezetői. A közpénz és a közvagyon felhasználásáról előbb törvényt, önkormányzati döntést kell hozni, s csak az abban foglaltak konkrét végrehajtásáról rendelkezhet a magánjogi megállapodás. Az Országgyűlésnek és az önkormányzatnak természetesen szabályszerű törvényt, határozatot kell elfogadnia.
A Heves megyei önkormányzat pályázati nyertest hirdető határozata nem felel meg ennek a feltételnek. Az erre alapozott magánjogi szerződésnek, tehát nincs jogi alapja. Miként a Medgyessy–Demszky-megállapodásnak sem volt. Ezen az sem változtat, ha a hevesi önkormányzat rendkívüli perorvoslatot kér, és a jogerős ítélet felülvizsgálatát kezdeményezi a Legfelsőbb Bíróságon. Sem az önkormányzati döntés, sem a magánjogi megállapodás nincs érvényben.
Az ilyen csekélységek azonban – úgy látszik – nem érdeklik a kormánypártot. A balliberálisok sem Horn Gyula, sem Medgyessy Péter, sem Gyurcsány Ferenc idején nem törődtek és nem törődnek azzal, hogy a jogállami normák szerint mi a módi. A HospInvest azonban mint gazdasági társaság tartozna annyival saját renoméjának, hogy felhagy az erőszakos, nem éppen jogállami vagyonszerzési akciókkal. Különösen, ha hosszabb távon kíván működni a hazai egészségügyben. Nem bizonyos ugyanis, hogy például a Heves megyei önkormányzatban mindig ugyanazok a pártok lesznek többségben és kisebbségben. A semmis szerződést az idő sem tudja érvényessé tenni, az később is bármikor felmondható lesz. Ezt példázza a négyes metró ügye is. Hasonlóképpen vélekedhetünk a dolgok mai állása alapján a MÁV Cargo privatizációjáról is. Függetlenül attól, hogy az Európai Bizottság versenyjogi szempontból miképpen minősíti majd az osztrák és a magyar fél között az év elején létrejött megállapodást, kijelenthető: ez a szerződés is semmis. Az elmúlt évben elfogadott vagyontörvény ugyanis úgy rendelkezett, hogy a MÁV Zrt. az állami vagyon elidegeníthetetlen alkotóeleme. A MÁV-nak akkor még a Cargo is része volt. A teherfuvarozó ágazatot később szervezték ki a cégből, s alakították önálló gazdasági társasággá. Az Állami Számvevőszék vizsgálata ebből nemrégiben arra következtetett, hogy nem érvényesül a törvényhozói szándék, mert a leánycégek létrehozásával a tulajdonos magyar állam kiüresítheti a MÁV-ot, végül pedig eladja a vagyont. Amely mellesleg – a vagyontörvény indoklása szerint – a nemzet, sőt a jövő nemzedékek tulajdona, boldogulásának létalapja. A végére a MÁV-ból jóformán csak a cégtábla marad meg.
Semmis szerződésekkel immár tele van a padlásunk. Ugyanakkor nincs tudomásunk arról, hogy akár a jövő nemzedékek ombudsmanja, akár az erre feljogosított ügyészség lépéseket tervezne, hogy visszaszerezze a jogszabályba ütköző, semmis szerződéssel elkótyavetyélt javakat. A szociálliberális gazdaságpolitika ilyen megállapodásokkal fog kisemmizni bennünket, habár az országban állítólag a jog uralma érvényesül: papíron jogállamban élünk.