Ez már államcsőd

Eddig két szélső értékről beszélhetünk. Az Egyesült Államok és más gazdag országok állami pénzeszközökkel a bankok mentésébe kezdtek. A jegybankok pénzt pumpáltak a rendszerbe, hogy meg ne álljon a fizetési folyamat a bizalmatlanság miatt, míg az államok térítik (kivásárolják) a veszteségeket, azaz friss tőkét injektálnak a bankokba. Ez azt jelenti, hogy a bankok korábbi tulajdonosai elvesztik befektetéseiket, az állam meg tulajdonos lesz. A friss tőkét az államoknak a piac előlegezi meg friss hitelek formájában, mert az államok még hitelképesek. Az adófizető az új államadósság terheit majd csak később kapja a nyakába megemelt adók formájában. A bankokba visszatérő élet és a bizalom kisugárzik a termelő cégekre is, nekik is újra mernek majd hitelezni. Ettől várható a lassú javulás.
A másik eset Izland. Mindhárom izlandi bank elszállt buborékként, romokat (és rengeteg adósságot) hagyva maga után. Az izlandi államnak nincs elegendő eszköze, hogy pótolja a bankjain keletkezett lyukakat, és neki sincs már hitele a piacon, tehát hitelből felvett pénzből sem képes bankjait konszolidálni. Az izlandi korona nem kell a kutyának sem külföldön. Emiatt Izland importálni sem tud. Meg is rohanták az ottani élelmiszerboltokat, és az izlandi kormány szaladgál segítségért Washingtontól Moszkváig. Az amerikai és a gazdag államok nincsenek csődben, mert nekik még adnak kölcsön, de az izlandi már csődben van, mert neki senki sem ad.
Magyarország az izlandi kategóriába tartozik. Mindenki tudja, bár csak kevesen beszélnek róla, hogy mi évek óta (2003 óta) csak méregdrágán kapunk hiteleket. Most meg már méregdrágán sem. Az 5,7 százalékos infláció mellett a jegybank 8,5 százalékon tartja a vezető kamatlábat, de a napokban a piac még 11-12 százalékos hozam mellett sem jegyezte le az államkincstár napi pénzszükségletéhez szükséges mennyiséget. A több mint 6 százalékos reálkamat sem elég, mert attól tartanak, hogy nem kapják vissza a pénzt. A magyar állammal szemben elfogyott a hitelezők bizalma, ezért került csődbe. Ez már nem a világpiaci kitettségből, a nyitott gazdaságból következik. Szlovákia is nyitott és kitett, ám vidáman készül az euróra, és esze ágában sincs csődbe menni. Ha kell, a szlovák állam pénzzel is be tud avatkozni, mert neki még van, nekünk meg elfogyott.
Ide azonban el kellett jutni. El is jutottunk szívós aknamunkával, ami a 2002-es választások óta folyik, kiváltképpen a 2003-ban a kormány által keltett mesterséges válság óta, aminek következtében a kamatokat ismét uzsoraszintre emelték és amióta a kamatokat is újabb hitelekből fizetjük. A szlovákok 2001-től 2006-ig a nemzeti adósságot a GDP 55 százalékáról 30 százalékára vitték le, mi pedig ez alatt az idő alatt ugyanerről a szintről felvittük 66 százalékra. Ráadásul ott a polgárok zsebében egyre több pénz lapul, így saját államukat is tudják finanszírozni saját megtakarításokból. A mi polgárainkat és a magyar cégeket ellenben kizsebelte a kormány, tehát mi a külföld hiteleire vagyunk utalva. Ez nagy különbség. Válságban pedig minden kormány a saját népével törődik. A külföldi tulajdonú hazai bankok külföldi tulajai elrendelték a magyarországi devizahitelezés leállítását, mert hazaparancsolják az elmúlt években ide hitelezett eurómilliárdokat. Beszélni természetesen másról beszélnek, mert ez a barátságtalan lépés kommunikálhatatlan. Azt mondják, hogy csak a magyar hitelfelvevőket óvják a túlzott kockázattól. Eddig miért nem óvták?
A hét végén nemzeti csúcs lesz a válságról. A csúcs csúcsán pedig a csődbejuttató fog ülni. Cégek esetében már régen röpült volna székestül. Harmadikán fizetni kell a béreket, és ha nincs miből, akkor világos, hogy csőd van. Most jöhetne a végső ledarálás, válságkezelés és reformok. Ahogy Bokros megmondta. IMF-hitel mint válságkezelés, és diktált reformok. Ezek között kórház- és iskolarendszer-privatizáció, a közműrendszer (víz, csatorna áram stb.) teljes magánosítása, közszolgálati bérbefagyasztás. A Mol és az OTP részvényeit jól lenyomnák, majd jönne egy nemzetmentő exkluzív ajánlat – mélyen a valós ár alatt! – a többségi részesedésre, amit az IMF-fel együttműködő kormány támogatna. Közben le lehetne koncessziózni az összes magyar természeti javakat (gáz-, réz- és uránlelőhelyek, geotermikus energia).

A szerző közgazdász