Lópóló

Bemutatkoztak egymásnak: Pakisztán új elnöke múlt szombati dörgedelmes parlamenti beszédével, amelyre pár óra múlva a terroristák borzalmas robbantással válaszoltak. Iszlámábád beleremegett, példa nélküli támadás érte. Az első vezércikk joggal nevezte Pakisztán „szeptember 11-jének” a merényletet: tovább nem megy a mismásolás, el kell dönteni, hogy a muzulmán ország, nem csak a szavak szintjén, valóban szembeszáll-e a terroristákkal.

Tavaly december közepén kevesen hitték volna el, hogy idén őszre Pakisztán elnökét Aszif Ali Zardarinak hívják. Nehogy az a pitiáner bűnöző képviselje a világban Pakisztánt! – horkantak fel az önérzetesek. Most mégis ennek a vitatott személyiségnek kellene megoldania Pakisztán ezernyi baját, kezdve az ország egységét kikezdő terrorizmussal, a gazdasági válsággal, amelyből Pakisztán nem találja a kiutat.
Ha van valami örömteli a pakisztáni elnökváltásban, az az, hogy a demokrácia minden szabályát tiszteletben tartva zajlott le. Aszif Ali Zardarit két hete – nagy pompával – iktatták be hivatalába. A pakisztáni és a világsajtó visszafogottan üdvözölte a 168 milliós ország és egyetlen muzulmán atomhatalom új államfőjét. Volt olyan lap is, amelyik nem a politikai korrektség szabályait figyelembe véve írt Zardari látványos felemelkedéséről. Például a francia hétvégi újság, a Journal du Dimanche nem adott a jó modorra, és Őrült Pakisztán élén címmel tudósított az eseményről. Talán nem kellene ennyire elvetni a sulykot, de azért megállapíthatjuk, hogy az új elnök előélete és személyisége ugyancsak ellentmondásosnak nevezhető.
A politika hullámain kiválóan szörföző, 52 éves Aszif Ali Zardari házasságkötésének köszönhette, hogy most Pakisztán élén áll. Mind a mai napig a frigyek jó része a szülők megegyezésén múlik az országban. A délkeleti Sind tartomány két nagy földbirtokos családja, a Zardari és a Bhutto úgy döntött, hogy házassággal erősítik meg kapcsolatukat. Az egyik család talán a pénzszerzésben volt jobb, míg a másik ennek politikai hatalomra váltásában.
A Bhutto lány, Benazir nemcsak csodaszép, hanem rendkívül okos is volt: az Oxfordon és a Harvardon tanult kiváló eredménnyel. A férjjelöltről azonban nem lehetett ilyen ragyogó bizonyítványt kiállítani: a mindig elegáns Aszif a pakisztáni katonai iskola elvégzése után inkább csak kedvteléseinek élt: gazdag aranyifjúként rajongott az arisztokraták sportjáért, a lovaspólóért, és a szép kocsikat sem vetette meg. 1987-ben megköttetett az esküvő, rá egy évre Benazir életet adott a most húszesztendős, egyetlen fiuknak, Bilavalnak. Ez különösen jó év volt Benazir Bhutto számára, ugyanis ebben az esztendőben lett Pakisztán miniszterelnöke.
Ha szerelem nem is volt, de a pénz szeretete összekötötte a párt. Benazir két kormányában (1988–1990. és 1993–1996.) mindig talált valamilyen zsíros állást férjének, így gyarapíthatta a családi vagyont. Benazir első miniszterelnöksége után a férj három év börtönt kapott korrupcióért, de ez a büntetés se tudta eltéríteni a könnyen szerezhető pénztől. Sőt igazán csak 1995-től élhette ki magát mint befektetési miniszter. „Mintha Drakulát megtennék egy vérbank igazgatójának” – ironizáltak akkoriban a pakisztániak. Ekkor ragadt rá a „Mister tíz százalék” gúnynév, ugyanis bármilyen Pakisztánban létesítendő nagyberuházásból ennyit kért. A Wall Street Journal becslése szerint a különböző megvesztegetések, komissziók által körülbelül 1,5 milliárd dollárral nőhetett Zardari bankszámláinak súlya. Gyaníthatóan ebből a pénzből származik a család Nagy-Britanniában lévő pompás kastélya a hozzá illő birtokkal.
Benazir második bukása után fél órán belül bilincs csattant a férj kezén. Mindent összevetve tizenegy évet volt börtönben, de végül 2004-ben úgy szabadult, hogy egy pontban sem igazolódott be bűnössége. Pedig a vádak között voltak súlyosak: a korrupción túl kábítószer-csempészés és Benazir egyik fivérének, az ellenük lázadó Murtazának a meggyilkolásában való közreműködés. Négy éve csak úgy szabadulhatott, ha ő is követi az ekkor már évek óta külföldön élő feleségét, akivel egyébként a találkozásuk után sem éltek együtt.
Tavaly a száműzetésből hazatért Benazir Bhutto Musarraf volt elnöknél elérte azt, hogy minden korábbi cselekedetükért amnesztiában részesítse őket. Érdekesség, hogy Zardari csak felesége december végi meggyilkolása után tért haza külföldi száműzetéséből, a kampányában sem vett részt. Akkor azonban élt az életben csak egyszer felkínálkozó lehetőséggel. A merénylet után kiállt a Bhutto-párt, a Pakisztáni Néppárt, a PPP elé, és bejelentette, hogy felesége halála esetén őrá hagyta a pártot. Zardari azonban beérte „másodhegedűs szereppel”: fiát, akinek nevébe azonnal „belopta” a Bhutto vezetéknevet, ajánlotta a párt vezetőjének, ő megelégedett az alelnökséggel. Igaz, amíg Bilaval nem végez az angliai egyetemen, ő irányítja a pártot.
Zardari jól tudta, hogy mennyire népszerűtlen a saját pártjában. Sőt még abban a tartományban is, ahol született. Ezért kellett neki az a kitétel, hogy csak „ideiglenesen” irányítja a párt ügyeit. Pakisztánban a Zardari név a korrupció szinonimája. Gyorsan megszabadult a PPP-ben a Benazirban túl lelkesen hívő csapattól. A februári választás előtt koalíciót kötött Navaz Sarif volt kormányfő pártjával. Egyébként Sarifnak köszönhette a ’96-os, villámgyors letartóztatását.
Zardari szerint mindegy, kivel kötsz szövetséget, a lényeg, hogy miért. Ha a célod elérted, már szemétbe is dobhatod a koalíciós szerződést. A választásokon rendkívül jól működő Zardari–Sarif-szövetség többségre tett szert a pakisztáni parlamentben. A következő cél: eltávolítani közös ellenségüket, Pervez Musarrafot elnöki székéből. Fél év alatt, nyilvánvalóan amerikai hozzájárulással, ezt sikerült is elérnie e furcsa párosnak.
De ketten mégsem lehetnek az ország elnökei. Zardari jól számította ki, a kisebbnek mennie kell, ugyanis neki az országos parlamentben és a négy tartományi nemzetgyűlésben, amelyek együtt adják az elnökválasztó testületet, megvan az államfőválasztáshoz szükséges többsége. Így Navaz Sarif kénytelen volt kilépni a koalícióból, amely gyakorlatilag egyetlen célra, Musarraf elnök eltávolítására köttetett.
Sarif azzal indokolta a kivonulást, hogy Zardari nem hajlandó teljesíteni a közös választási ígéretüket. A februári választások előtt ugyanis együtt tettek fogadalmat, hogy a Musarraf által a legfelső bíróságból kirúgott hatvan alkotmánybírót azonnal visszahelyezik állásába. Most már több mint fél év eltelt, a bírákra azonban hiába várnak régi munkahelyükön. Az angolszász demokrácia alappillére az itt legfelső, de az alkotmánybíróság szerepét is játszó testület.
Zardari fél. Musarraf volt államfő távozásában is jelentős szerepet játszott a bírák eltávolítása ellen tiltakozó mozgalom. Miért kapná vissza állását az a többtucatnyi bíró, aki a demokratikus változás mellett kiállt, és ezért kellett távoznia? Ugyanis a jelenlegi alkotmánybíróság szavazta meg az amnesztiát Bhuttónak és Zardarinak. Mi van, ha visszahelyezve a régi bírákat újra előveszik a korrupciós vádakat? Aztán ott van a számos jogkör, amelyet Musarraf nyomott le alkotmánymódosításként az általa kinevezett bírák torkán. Ezek most nagyon jól jönnek Zardarinak. Valószínűleg az új elnök úgy véli: megtörtént már mással is, hogy nem tartotta be választási ígéretét.
Amerikának elege lett Musarraf kétkulacsos játékából, ezt sose felejtsük el, amikor Zardari előretörésén csodálkozunk. Mára kiderült az is, mint a New York Times megírta, hogy Aszif Ali Zardari Dubaiban, augusztus végén titokban találkozott Zalmay Khalilzaddal, aki az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete. Régi ismerősként nyilván jót csevegtek. Az afgán származású, magas rangú amerikai diplomata, aki egyes források szerint Hamid Karzai afgán elnök székére pályázik, igen aktív tevékenységet fejt ki a közép-keleti térségben. Lelkes híve volt Benazir Bhutto hazatérésének, mindent megmozgatott a tengerentúlon, hogy megszerezze Amerika támogatását Bhutto újbóli miniszterelnökké válásához.
A pletykák arról is szólnak, hogy Zardari komoly pszichiátriai problémákkal küzd, egyesek poszttraumatikus stresszről vagy szellemi leépülésről beszélnek. Egy átlagembernél természetesen ez komoly baj, de nem feltétlen vezet tragédiához. Ám atomfegyverekkel rendelkező állam fejeként ténykedni, ráadásul úgy, hogy karnyújtásnyira van az ellenség, India, amellyel a különválás óta eltelt hatvan év alatt valójában nem sikerült megbékélni, igen kockázatos vállalkozás.
Kihasználva a lehetőségeket, Aszif Ali Zardari kevesebb mint egy év alatt – szinte a semmiből – a csúcsra ért. De most mihez kezd a nem éppen rózsás kilátásokkal? A News pakisztáni napilap vezércikke szerint elsősorban a tömegek bizalmát kellene visszaszereznie, mégpedig azzal, hogy hiteles politikus képét alakítja ki magáról. „Az nem megy, hogy ma egyet mond, holnap meg mást. Most már államférfiúi magatartást várnánk tőle, nem pedig kicsinyes üzleti megfontolásokból hozott, titokban tartott megállapodásokat” – állapította meg a Dawn napilap. Zardari népszerűtlensége már-már elődjéével vetekszik, ráadásul síita felekezetű egy többségében szunnita muzulmán országban. A bizalom visszaszerzését a szakértők több mint kétségesnek tartják, egyesek szerint kivitelezhetetlen feladat.