Lufi balról

A jogegyenlőségről a baloldali értékeket preferáló kormány már régen hallgat. Amióta a Tocsik-, a Kulcsár-, a Princz-ügy itt zajlott a szemünk előtt, és még ma sem tudjuk, ki az a Gyurcsányi nagy ember, azt viszont lenyeltük, hogy a volt KISZ-vezér vagyonát törvényesen és tisztességesen szerezte, azóta hisz itt valaki a jogegyenlőségben?

A legprivátabb ügyeinkbe is belezavar a politika. Észre sem vesszük, hogy magánbeszélgetéseinkben vagy a nyilvánosságban felcímkézzük egymást. Nincs már Kovács Péter, de van Kovács Péter fideszes, vagy Fidesz közeli vagy Fidesz-bérenc jobbos, esetleg náci fasiszta. A másik változatban Kovács Péter MSZP-s vagy Kovács Péter őskomcsi, vagy ahogy Kovács Péter magát meghatározza: Kovács, a derék baloldali érzületű ember.
Ez az elpusztíthatatlan baloldali beállítódás idült büszkeséggel jár. Nincs az a pártos vagy „független” értelmiségi, aki ne azzal kezdené az életrajzát, hogy: egész életemben baloldali voltam. Esetleg baloldali liberális. Ez olyan mélyen gyökeret vert a magyar közbeszédben, hogy a baloldaliság pedigré a grófi korona vagy a bárói cím helyett. Azzal nem is lehetett dicsekedni a szocializmusban, hogy valaki jobboldali vagy nemzeti érzületű: illetve egy „kőkemény” balos vélemény szerint: a jobbosok a fröcsögő gyűlölködés, mások kirekesztése és a náci hatalommánia megszállottjai.
Hát nem sokkal kifizetődőbb baloldalinak lenni? Belesimulni a szocialista párt ölelő karjaiba, és rábízni magát Gyurcsány Ferenc vagy Hiller István szellemi alapvetésére? Mint halljuk, elkészült a modern szociáldemokrácia kiskátéja olyan ideológusok nyomán, mint Bayer József, Ormos Mária vagy Krausz Tamás. Állítólag külön fejezet foglalkozik az utcai randalírozás megfékezésével, egyben megállapítják, hogy a modern baloldal 1989-ben született meg, az MSZP mint a legsikeresebb párt képben. Hol vagyunk már a nagy francia forradalomtól, ahol a szabadság, egyenlőség, testvériség elindította a baloldalt azon az úton, amely végül, százmillió halottal a háta mögött, a hazug ideológia mentén nálunk is pusztított ötven évig?
És mégis, a másik tomboló ideológiát, a nácizmusét a második világháború befejeztével említeni sem tanácsos. Európában a náci és a fasiszta jelző vállalhatatlan, a „fasiszta fenevad” ideológiája halott. Mindennap úttörő-becsületszavunkat kell adnunk, hogy még a gondolatainkba sem lopakodik be semmiféle náci alapvetés, jobboldali gondolatbűn, radikális eszme, kirekesztés. Jobboldalinak lenni, ha nem is főbenjáró bűn a mai Magyarországon, de a leggyanúsabb magatartás. Miközben baloldalinak lenni büszkeség. A kormányfő folyton a versenyképes, büszke magyarságról vizionál. Megállapításai axiomatikusak: a kormány baloldali és hazafias, mert ő mondja, a szocialisták demokraták, mert ő mondja, ezenkívül hazafiak is, mert ő mondja. Hogy ez a baloldaliság miből áll? Gyurcsány beszédeiben a baloldaliság más és más oldala, más és más formája tűnik elő, a látvány és haszon függvényében. Baloldali, sőt a legújabb modern baloldali a hármas jelszó: a munka, tudás, tulajdon. De a baloldaliság kritériuma, hogy ne legyen üldözés és félelem a hatalmasoktól. A baloldal értéke, hogy segítünk a legszegényebbeken, az éhezőkön, a szenvedőkön. Fontos pillére a jogállamiság, esélyegyenlőség, szolidaritás. Nagy hangsúlyt helyez az igazságos társadalom megvalósítására, fejleszti az öngondoskodás, a befogadás készségét. Tiszteli a magántulajdont, hisz a piacban, de mindenképpen azon van, hogy a leszakadók esélyhez jussnak, tehát a baloldal hisz az esélyegyenlőségben és a felzárkóztatásban.
Már ez a néhány klasszikus baloldali érték is arra ingerli az olvasót, hogy megadja magát. A baloldal, ez igen, ha még egyszer születnék, okvetlenül szociáldemokrata, modern, haladó, baloldali csecsemőnek születnék meg. A Gyurcsány Ferenc vezette kormánynak hat éve volt arra, hogy kiteljesítse a baloldali álmokat, és egy boldog, félelemmentes, gazdag, gyarapodó, igazságos és szolidáris társadalmat építsen, amelynek polgárai élvezik a jogegyenlőség, a jogállamiság, az esélyegyenlőség minden előnyét, a szociális piacgazdaság áldásait és a versenyhez jutás egyenlő esélyeit.
Nézzük meg talán a szolidaritást mint a baloldal egyik hívó szavát. A kormány, illetve túlnyomórészt a szocialista–liberális kormányok húsz év alatt atomjaira zúzták a magyar társadalmat. Kipusztították az emberekből az együttérzés szikráját is. Szembefordították egymással a nagy társadalmi csoportokat, az „élősködő nyugdíjasokat”, „pénzéhes orvosokat”, „haszon- és potyaleső parasztokat”, az „ostoba, léhűtő tanárokat”, az „ingyenélő nagycsaládosokat”, adócsalóvá változtatva bárkit, és arra biztatják a lakosságot, jelentsük fel egymást. A szolidaritás lenne a szakszervezetek egyik legfontosabb ismérve, az együttérzés a különböző társadalmi csoportokkal, illetve azok érdekképviselete. Van ennek nyoma? Olyannyira nincs, hogy a multinacionális cégek kerek perec megtiltják a szakszervezetek megalapítását és működését. És a baloldali értékeket mantrázó kormány nemcsak elnézi, de hallgatásával egyenesen bátorítja őket. Hogy állunk a szociális piacgazdasággal? Először is: milyen piac az, amit az állam hol támogat, hol ellenez? Milyen piacgazdaság az, amelyiknek előnyeit a magyar ember nem élvezheti? A piacgazdaság nem tűri az állami beavatkozását ott, ahol annak semmi keresnivalója. Ugyanakkor a legnagyobb megbízások, pénzosztások nem piaci alapon dőlnek el. A kormány kedvezményezettjeinek zsíros megbízásokat ad, a szocialista önkormányzatokat tömi pénzzel, a pályázatok túlnyomórészt szocialista zsebekben landolnak. Milliárdosok születnek, lásd Kóka Jánost, korántsem a piaci verseny, sokkal inkább a haveri összeköttetés, a nepotizmus nyomán. A közember, a választó, a polgár a piacgazdaságnak a szennyét és a hordalékát kapja: szabadon beáramló rákkeltő élelmiszerek, bóvli ruházat, szabványon kívüli műszaki vackok jutnak nekünk a maradékból.
Beszéljünk az esélyegyenlőségről mint a baloldali értékek egyik legfontosabbjáról! Soha nem számított annyit Magyarországon az, hogy ki milyen családba születik, mint most. Az oktatás mindenfajta röghöz kötéssel próbálkozik: az erőltetett integrációval még azoknak a jófejű gyerekeknek az esélyei is elszállnak, akik kitörhetnének hátrányos környezetükből. Persze miféle esélyegyenlőségről beszél a kormány, amelyik bezárja az iskolákat, megszünteti a vasútállomásokat, elvágva a kiemelkedés legcsekélyebb lehetőségétől is a falusi, tanyasi gyerekeket. Nem csak a cigányoknak járna esélyegyenlőség, ugyanolyan esélytelen egy falusi, tanyasi szegény gyerek vagy egy pedagógus házaspár tehetséges két gyereke is. Attól a pillanattól, amikor a baloldali érzékenységű kormány kiveti a tandíjat, megkezdődik az újrakasztosodás.
A modern baloldal zászlajára tűzte az öngondoskodást. Csak elfelejtett hozzárendelni néhány apróságot. A szocializmus azért tartotta a béreket nyomott szinten, mert mellette szociális juttatásokat biztosított ingyen vagy majdnem ingyen. Mesterséges ára volt a gáznak, az áramnak, a nyaralásnak, a telefonnak, a napközinek, az óvodának. A rendszerváltás után a fizetések ugyanolyan nyomottak maradtak, de a borítékon kívüli juttatásokat piaci áron adják. Egyetlen közgazdász sem beszél bérreformról, pedig a nyugdíjas évek is vonzóbbak lennének, ha magas bérekből magasabb járulékot fizetnénk be a kasszába.
A jogegyenlőségről a baloldali értékeket preferáló kormány már régen hallgat. Amióta a Tocsik-, a Kulcsár-, a Princz-ügy itt zajlott a szemünk előtt, és még ma sem tudjuk, ki az a Gyurcsányi nagy ember, azt viszont lenyeltük, hogy a volt KISZ-vezér vagyonát törvényesen és tisztességesen szerezte, azóta hisz itt valaki a jogegyenlőségben? A demokrácia a megfigyelési botránnyal átmenetileg szabadságra ment, Gyurcsányék megkezdték egy balos diktatúra kiépítését. Közeleg október 23-a, a „modern szociáldemokrácia” születésnapja Hillerék szerint. Méltó módon kell rákészülni.