Új New Deal kell

Nem a tőzsdei zuhanások, hanem a reálgazdasági visszaesés fog hosszú távon nemzetközi válságot okozni, ezért a költségvetési hiányok lefaragása helyett a helyes irányú állami kiadások növelésére van szükség – állítja Paul Krugman közgazdászprofesszor, aki az idén gazdasági Nobel-díjat kapott.

A nagy gazdasági válság utáni kilábalást jelentő New Deal programhoz hasonlóan a központi kiadások növelésével, nem pedig újabb megszorításokkal lehet védekezni a nemzetközi méretű hitelválság ellen – írja a New York Times hasábjain Paul Krugman. Vagyis pont az ellenkezőjére van szükség, mint amit a magyar kormány tesz. A gazdasági Nobel-díjas professzor szerint a tőzsdei árfolyamesések helyett sokkal inkább a bankrendszer megrendülésének következményeire kell koncentrálni, mivel a hitelek elakadása a reálgazdaságot küldi padlóra. – A válság hatását sokáig fogjuk érezni, de az első jelek már meg is érkeztek: visszaesett az amerikai belső kereskedelem, az ipari termelés, miközben a munkanélküliség aránya már a hat százalékot is elhagyta – fogalmaz a közgazdász, aki szerint a válság tovább fogja éreztetni hatását, mint azt most bárki gondolná. A megfelelő segítséget ebben a helyzetben nem a kormányzati megszorítások jelentik, hanem éppen ellenkezőleg: a központi kiadások emelése az, amit „a doktor nekünk felírt”. – A költségvetési hiányra és a költséglefaragásra vonatkozó aggodalmakat most félre kell tenni, és egyfajta új kiadási program keretében a várhatóan nyolc százalékra növekedő munkanélkülieken kell segíteni a segélyek kiterjesztésével – érvel az egyetemi tanár. A szövetségi államok közkiadásainak megnyirbálása ugyanis csak további elbocsátásokhoz, így a belső kereslet szűküléséhez vezet, amely óhatatlanul is ördögi körbe kényszerítheti az amerikai gazdaságot. Az 1933–36 között, Franklin D. Roosevelt elnök nevével fémjelzett New Deal gazdaságélénkítő csomaghoz hasonlóan Krugman a közmunkák kiterjesztését, és a hitelezési rendszer észszerű könnyítését, valamint a már felvett jelzáloghitelek átütemezését javasolja annak érdekében, hogy a családok otthonaikban maradhassanak. A Nobel-díjas tudós elsősorban Alan Greenspant, a szövetségi jegybank feladatkörét ellátó Federal Reserve (Fed) korábbi elnökét és a republikánusok elhibázott gazdaságpolitikai lépéseit teszi felelőssé a kialakult helyzetért. Meglátása szerint a 90-es évek végén keletkezett technológiai buborék utáni politika az alacsony kamatok miatti hitelfelvételi láz révén újabb buborékot, ezúttal az ingatlanpiacit fújta fel, ennek a kipukkanása rendítette meg most a tőzsdéket. A közgazdász már a jelzálogválság előtti években figyelmeztetett az amerikai költségvetés elhibázott szerkezetére: Krugman szerint a katonai kiadások felsrófolása helyett sokkal inkább a szociális és az egészségügyi szférát kellett volna megerősíteni.
Hasonló gondolatokat fogalmazott meg a szintén Nobel-díjas Joseph Stiglitz amerikai közgazdász is. Szerinte az amerikai gazdasági modell ideje lejárt. A Focus című osztrák magazinnak nyilatkozva a Világbank korábbi vezető közgazdásza úgy vélte, hogy a pénzügyi válság biztosan a végét jelenti az ellenőrzés és szabályozás nélküli kapitalizmusnak, amely az Egyesült Államokat jellemzi. Stiglitz a Bush-kormányzat szemére veti, hogy a szabadpiacról prédikált, miközben maga nem a szabadpiac szabályainak megfelelően viselkedett: gazdaságpolitikája az agrárszubvenciók és a protekcionizmus politikája volt, a nyereségek privatizációjáé, a veszteségek államosításáé.
A válság egyik fő oka – Stiglitz véleménye szerint – a hiányzó felügyelet volt: az amerikai szabályozó hatóságok olyannyira meg vannak győződve arról, hogy a piacnak mindig igaza van, hogy meg sem fordult a fejükben a beavatkozás gondolata. Arra a felvetésre, hogy a Wall Street-i felelősök nem voltak a veszély tudatában, Stiglitz így felelt: mások pénzével játszanak, hogyan lehetne érzékük a kockázathoz. Stiglitz korábban már kifejtette, hogy a válság nem meglepetésszerűen következett be, a bankvezetők egyszerűen csak nem voltak hajlandók beszélni róla, és eltitkolták a fenyegető jeleket. Ő maga már a kilencvenes években, Bill Clinton volt elnök legfőbb gazdasági tanácsadójaként figyelmeztetett a lakástulajdonosoknak nyújtott rossz hitelek veszélyes következményeire, de az akkori pénzügyminiszter nem akart hallgatni rá. Alan Greenspannek az amerikai jegybank élére történt kinevezése is azt a jelzést sugározta, hogy a piac szabályozása nem kívánatos – emlékezett vissza október eleji nyilatkozatában Joseph Stiglitz.