A gátlástalanság eredménye: világválság

Ma sokat beszélünk a gazdasági válságról, de arról nem esik szó, hogyan is jutottunk el idáig.
A második világháború után megkezdődött az ipari termelés növekedése. Ezzel párhuzamosan nőtt a nyugati féltekén az általános jólét. Mi ebből kimaradtunk. Azért, hogy ez a jólét állandósuljon, biztonságos maradjon, olyan törvények születtek, ami ezt biztosította. Az Egyesült Államokban 1954-ben egy 24 lépcsős jövedelem-adó-rendszer működött, ahol a legalsó sáv 20 százalékkal, a legfelső 91 százalékkal adózott. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy az átlagjövedelmek után 20-25 százalékos adót fizettek, de aki az átlagjövedelem öt-tízszeresét kereste, az már ötvenszázalékos adót fizetett, ha pedig a jövedelme elérte az átlag 20-30-szorosát, a jövedelemadó 90 százalékra növekedett. Hasonló progresszív rendszerek működtek Európában is, amelyekkel a ténylegesen rendelkezésre álló jövedelmeket viszonylag szűk határok közé szorították, és ez volt a háttere a széles középosztály létrejöttének. Ezen alapult a „leben und leben lassen” élni és élni hagyni közgazdasági elmélet alapján nyugvó biztos jólétet adó gazdasági környezet.
Ez változott meg a 70-es évek vége felé, amikor a jövedelem felső határa a csillagos ég volt, és megszűnt a progresszív adózási rendszer. A következmény: az USA-ban a vezető menedzserek 1980-ban az amerikai átlagjövedelem negyvenkétszeresét, majd 1990-ben nyolcvanötszörösét és 2000-ben ötszázszorosát keresték. Egy másik példa Bill Gates egyévi jövedelme több mint az 50 milliós Etiópia egyévi nemzeti jövedelme. Ez lett az eredménye az adórendszer változásának. Egy szűk réteg szédületes iramban gazdagodott, és vele párhuzamosan egy széles réteg gyorsan szegényedett. Egy orosz adat: 1989-ben az abszolút szegénységben élő – napi négy dollár alatti összegből tengődő – lakosok száma kétmillió fő volt, majd ez a szám napjainkban 60 millióra növekedett. Ugyanez a jelenség játszódott le mindenhol. Hazánkban a leggazdagabb vagyona 2006-ban 80 milliárd forintról 2007-re 260 milliárdra nőtt. A társadalom erősen szétszakadt és ez a folyamat folytatódik, sőt napról napra szélesedik.
A másik ok, ami a gazdasági válságot előidézte, a technikai fejlődés iránya. A fejlesztések arra irányultak, hogy minél kevesebb élő munkaerőre legyen szükség (automatizálás), ami a profit gátlástalan növekedéséhez vezetett. Felrúgva az „élni és élni hagyni” közgazdasági alaptörvényt, extraprofit keletkezett, ami egy szűk réteg jólétét, vagyongyarapodását szolgálta, nem pedig a terméket előállító munkások jólétét. Évről évre mindig kevesebb munkaerőre volt szükség, egyre több lett a munkanélküli. A munkanélküli kevesebb jövedelemből élt, az elszegényedő lakosság pedig kevesebbet tudott vásárolni, csökkent a fogyasztás. Tovább kellett csökkenteni a termelést, még több lett a munkanélküli. Elindult a lavina, amit most akarunk megállítani.
Ha nem történik a gátlástalan profithajhászás területén gyökeres változás, ha a terheket ismét nem azok viselik, akik ezt a válságot okozták, akkor nagyon szomorú jövő elé néz az emberiség. Gondoljunk csak az 1929–33-as válság gazdasági és politikai következményeire.
Örvös Ferenc
Paks

Gyurcsány örül, mint majom a farkának, hogy egyelőre sikerült megmenekülnie. Ez természetes. De hogy ez a kölcsön annyit használ az országnak, mint a halottnak a csók, sajnos nagyon is igaz. Mert mi történt? A Nyugat gazdasága az utolsókat rúgja. A pénzkölcsönző nagytőkés cégeknek sikerült tőkéjük egy részét jól kamatozó, évtizedekig biztos kölcsönökbe fektetni, aminek a kamatos kamatát még dédunokáink is nyögni fogják. És mire használja nagyszerű kormányunk az így megszerzett pénzt? A már eltapsolt milliárdok kamatos kamatának törlesztésére, aminek soha nem lesz vége, hazug reklámokra, kádereik utaztatására, saját hatalmuk megvédésére (lásd gumilövedék, vízágyú, Fideszt verő rohamrendőrség felfegyverzése). Nem tudom, hogy ezeket a dolgokat ma időszerű-e újra elővenni, de sosem szabad elfelejteni!
Nagy Andrásné
Balatonendréd