Celofánba burkolt titokbőröndök

Kevés mű osztotta meg úgy a szakmát, mint Bernstein Miséje az 1971-es bemutatón. Azóta a könnyűzene polgárjogot nyert a  hangversenytermekben, a dzsessz pedig már egyenesen „klaszszikus” műfajnak számít, azonban a közönség ma is élénken reagál Bernstein monumentális „crossover” próbálkozására.

2008. 11. 23. 19:54
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Igaz, Magyarországon már egyszer elhangzott a mű, akkor is az „istvánosok” és Záborszky Kálmán jóvoltából, de annak éppen húsz esztendeje, így a magyar közönség számára lényegében ismeretlen. Ez a Mise két síkon folyik, egyfelől végigmegy a szertartás, másfelől kihangosítva halljuk a modern kor emberének belső gondolatait, azokat az érzéseket, amelyeket az egyes egyházi szövegek keltenek benne. Bernstein Miséje ezért aztán nem hagyományos a műfajon belül sem, sokkal inkább zenés színház tánccal és mozgással, világi elemekkel. Zeneileg is többrétű: a klasszikus zenekari felállást az ütősök túlsúlya, elektromos gitár, valamint négy hangszóró egészíti ki. A zenei nyelvezet mindent ötvöz: a kortárs harmóniakezelést a musical-dalokkal, a dzsesszes és rockos hangzást a liturgikus dallamokkal, a zsidó hagyományt a kereszténnyel, a latin szöveget az anyanyelvivel. A darab egyébként csaknem kétórás, és nemcsak hosszú, hanem nehéz is.
Éppen a sokrétűsége és monumentális mérete miatt olyan nehéz jól előadni a művet, és bár összességében jól vette a lapot a Szent István Király Szimfonikus Zenekar és Oratóriumkórus és a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Gyermekkara, a részletekben akadt néhány elnagyolt megoldás, szétcsúszott kórusbelépés. Az utca emberét megjelenítő tizenhárom, többnyire a musical világából érkező szólista számtalan megszólalása közül egyik jobban, másik kevésbé sikerült átütőnek, a fiú szerepében hallható Sapszon Gergely korát meghazudtoló hangképzésbeli tudásról adott számot, a Vámpírok báljával befutó Egyházi Géza (pap) pedig stílusbeli gyors alkalmazkodásaival elvitte a vállán a szólószámokat. A legnehezebb szakasz éppen az utolsó előtti tétel, a Kenyértörés, amelynek komoly kihívást jelentő énekszólamát Egyházi bravúrosan adta elő. Záborszky Kálmán, az előadás karmestere rendkívüli érzékenységgel emelte ki a textúrában megbújó apró részleteket, és a hosszúsága ellenére is egybefogta a művet.
A zene is provokatív, de a legnagyobb meghökkentést mégis Böhm György rendezése és Túri Erzsébet díszletei, jelmezei jelentették: fehérneműben, átlátszó nejlonborítással láthattuk az „utca emberét”, önmagunkat, akik Isten előtt pőrén állnak, s titkaikat sem rejthetik el celofánba csomagolt bőröndjeikbe.
(Leonard Bernstein: Mise, november 11. 19.30. MűPa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.