Magyarország választott engem

Andrew Lloyd Webber személyesen is megjelent vasárnap a Művészetek Palotájában, ahol két estén át népszerű musicalrészletekkel ünnepelték őt hatvanadik születésnapja alkalmából. A koncert előtt egyebek között arról kérdeztük a világhírű zeneszerzőt, miért éppen Budapesten engedélyezte elsőként a keleti blokk fővárosai közül a művei bemutatását.

Nem én választottam Magyarországot, Magyarország választott engem – válaszolja mosolyogva Andrew Lloyd Webber, majd rögtön hozzáteszi: ennek már huszonöt éve. – Elmondani sem tudom, mekkora izgalommal és örömmel töltött el engem, aki mindig is szerettem az orosz zenét, a magyar zenét, és általában a kelet-európai zenéket, amikor 1983-ban felkértek: megengedném-e, hogy a Macskákat Magyarországon is bemutathassák – meséli a történetet.
Webber zenéje Magyarország számára akkoriban többletjelentéssel bírt, és talán ez is az oka, hogy hazánkban még a Volt egyszer egy csapat is sikeres, ami pedig Londonban megbukott. Webber a varázsát nemcsak annak köszönhette, hogy a könnyűzenei alapú zenés színház önmagában is az újdonság erejével hatott, hanem annak is, hogy a vasfüggönyön túlról érkezett. Ezzel is magyarázható, hogy a Macskákat tíz évvel megelőző, 1971-es Jézus Krisztus Szupersztár több magyar musicalt és rockoperát inspirált, és így olyan – mind zenéjében, mind témájában is – sajátosan magyar művek születhettek, mint például az István, a király, amelynek töretlen sikertörténete éppen 1983-ban, a Macskák budapesti bemutatásának évében kezdődött.
Webber egyébként éppen ebben a sajátos és személyes vonatkozású zenei vonulatban látja a musical műfaj jövőjét. Egyfelől úgy érzi, a televíziós közvetítéseknek köszönhetően a musical sohasem volt olyan népszerű, mint mostanában, másrészt arról beszél: nincsenek igazán jó musicalszövegkönyvek, mert bár akadnak tehetséges írók, librettisták, nem találnak utat a fiatalokhoz a musicalekkel. – Egyszer majd felbukkan egy zeneszerző, talán egy lengyel vagy egy magyar, aki megírja azt a darabot, amely róluk szól, a múltjukról, a saját kultúrájukról, személyes lesz, és nem a múlt musicaljeit próbálja majd másolni – mondja arról, mi lehet ebből a helyzetből a kiút. Szívesen közbeszólnánk, hogy nálunk ez már huszonöt éve az István, a királlyal megtörtént, amelyet azóta számtalan magyar vonatkozású darab követett, erre azonban az idő rövidsége miatt nincs lehetőségünk. Webbertől ugyanis tíz percet kapott az egész magyar írott sajtó, és igazán örülhetünk, hogy a rövid, de tartalmas beszélgetésen lapunk több kérdést is feltehetett, míg más orgánumokra egyáltalán nem került sor. A világhírű zeneszerző korábban A Mester és Margarita megzenésítésébe vágott bele, és úgy fogalmazott: ez a műve inkább opera lesz majd, mint musical. Amikor arra kérdezünk rá, mit takar zeneileg ez a műfaji besorolás, azt a választ kapjuk: ezt a darabot mégsem fejezi be. – A Mester és Margaritával nem boldogulok. Nem tudom működőképessé tenni. Valóban fantasztikus drámai pillanatok vannak benne, de egyszerűen nem tudok hozzá befejezést írni; magának a regénynek sincs igazán befejezése. Nagyon sok komoly színházi szakemberrel tárgyaltam erről, miközben mindent elkövettem, hogy haladjak vele, de mindegyik azt mondta, hogy ez a darab egyáltalán nem működhet. Zeneileg pedig a Mester karaktere a legnagyobb probléma, mivel ezzel maga Bulgakov sem nagyon törődött. A Mester és Margarita nagyszerű mű, és talán majd egy fiatal zeneszerző megtalálja a módját, hogyan is készítsen belőle zenés darabot – fogalmaz. A Bulgakov-regény feldolgozása helyett most inkább Az Operaház Fantomja folytatásán, a Love never dies (A szerelem örök) című darabján dolgozik, de a tervek szerint az Óz, a csodák csodája színrevitelének produceri feladatait is magára vállalja majd.
Webber búcsúzásul még művei magyar adaptációiról szól néhány szót, amelyekkel messzemenően elégedett. – Érdekes a sajátos magyar nézőpont, és néha kifejezetten pozitív a végeredmény – mondja, majd a már említett The Beautiful Game-et hozza példának, amelynek a magyar változatban még a címét is megváltoztatták: ezt mi Volt egyszer egy csapatként ismerjük. – Londonban nem aratott sikert, Magyarországon viszont megértették a koncepciót, felfogták, miről szól, és a helyi viszonyokra adaptálták, ezáltal izgalmas, újszerű darabbá tették, miközben megtalálták a téma mélységét is. Ennek a magyar verziónak a következtében született meg mostanra a dél-afrikai és a kanadai előadás is, és bár nem mondhatom, hogy teljesen ugyanaz, mint az eredeti, de az adott helyi kontextusban sikeressé és izgalmassá válhat – teszi hozzá a zeneszerző.