Horgas Eszter nem tehetségtelen, ezt nem is vitatom. Annak idején hallottam őt kiváló klasszikus zenészként is, és az is tény, hogy a technikája még mindig virtuóz. Engem nem fog meg, amikor olyan táncokat lejt, amelyekhez nyugodtan kitehetnénk a 18+ korhatáros jelölést, persze nem lepődöm meg: a koncerteknek ezt a részét részben a művészélet bulvárosodásával, részben a popzene nyitotta sztárkultusz hatásával, részben a szintén növekvő exhibicionizmussal magyarázom, ezek a show-biznisz térnyerésének egyenes következményei. A fő gondom az, amikor olcsó haknit kapunk egyébként tehetséges és kreatív művészektől, és amikor a szórakoztató látványelemek a minőség rovására mennek. Ennek a legtipikusabb példáját láthattuk-hallhattuk az Ő és Carmen hivatalos zárószámában, a Cigánydal túlpörgetett slágerszerű átiratában. A legfontosabb az volt, hogy Horgas Eszter reflektorfénnyel kísérve, fuvolázva kisasszézzon, nem pedig az, hogy zeneileg tisztességesen fejezzék be a lemezfelvétellel egybekötött koncertet. Ilyen mértékű szétcsúszást még amatőröktől is ritkán hallani: egy-egy ponton majdnem másodpercnyi volt a különbség a táncolva vonuló szólista és a színpadon maradt zenekar, illetve a szólistatárs, Al Di Meola között. Nem mellesleg ez nem is szólókoncert volt, hanem duó, legalábbis akár a címet, akár az abszurd történetet (miszerint Don José eljátszik a gondolattal, milyen tüzes szerelmi életük lehetett volna, ha mégsem öli meg Carment…), akár a zeneszámok felépítését nézzük, ez a gitár és a fuvola egyenrangú játékáról szólt (volna). Így végképp nem érthető, miért kap annyi csillogást az egyik, és miért marad a szürke háttérben a másik. Al Di Meola megérdemelte volna a nagyobb figyelmet a látványtervezésnél: van olyan jó gitáros, mint amilyen jó fuvolista Horgas Eszter. Ráadásul ideális partner: el kell ismerni, tényleg virtuóz, de ő is kedveli a látványos megoldásokat, akár a zenében, akár a színpadon, az összeragasztott kottaíveket például többször leejtette, mutogatva, milyen hosszú is lesz az ő része a harmadik ráadásban (csodálom, hogy ilyen befejezés után még bármit is kierőltetett a közönség). A zenekar egyébként kifejezetten jó volt, Peo Alfonsi gitáros méltó társa volt Al Di Meolának, akárcsak Cseke Gábor billentyűsjátéka, Lantos Zoltán hegedűszólama pedig Horgas Eszterre válaszolgatott komoly érzékenységgel.
A koncert egyébként úgy zajlott, ahogy az várható volt, kaptunk mindent, ami a divatos témába belefér: latinos ritmust, Habanérát, Cigánydalt és egyéb slágereket, piros-fekete öltözéket, erotikus táncot, lengedező szőke hajtincseket, sok látványelemet, de meglehetősen kevés zenét. A kivetítőn láthattunk kifejezetten giccses képsorokat tűzről, kézfogásról, amelyeket a Windows Media Player ötlettelen képernyőjére hasonlító pulzáló hullámok szakítottak meg. A hangosítás arénaízű volt, a fuvolára erősített mikrofon pedig élvezhetetlenné tette a hangzást. Sajnos. A koncertre írt zenei anyag ugyanis nem volt érdektelen, és ennél mindenki többet érdemelne: a művész és a közönség is.
(Horgas Eszter – Al Di Meola: Ő és Carmen, SYMA csarnok, november 14. 20.00.)
origo.hu
Újabb helyszínről dobatta ki Magyar Péter a testőreivel a HírTV stábját
