Az egyik hollós siratja a másik hollóst – amikor a nemzet királyának, Corvin Mátyásnak a haláláról értesültek, ezt írták be az évkönyvükbe a Magyarországért szüntelenül imádkozó pálos szerzetesek. Mátyásnak a címerében szerepelt a holló; a pálosok példaképének, a IV. században élt és évtizedeken át egy kősivatag magányában imádkozó Pálnak szintén jelképe lett a vastag csőrű, fekete tollú madár, mert az hordta neki a mindennapi kenyeret. Az 1308-ban hivatalos pápai engedéllyel szerzetesi közösségbe gyűjtött, kemény, önmegtartóztató életet élő férfiak és az ötszázötven esztendeje, 1458. január 24-én királlyá választott Mátyás között azonban nem csak az okosságáért és bátorságáért csodált Corvus corax jelentett kapcsolatot. Számos írásos forrás utal rá, hogy az uralkodó s az egyszerű emberek köreiben csak fehér barátokként emlegetett szerzetesek különös tiszteletet mutattak egymás iránt. Mátyás, aki ugyan sem magánéletében, sem uralkodói cselekedeteiben nem volt mentes korának hibáitól, mégis mélyen vallásos és hithű királyként szervezte, élte hétköznapjait is, számos alkalommal tudomására hozta környezetének, hogy a pálosokkal sokkal szilárdabb és bensőségesebb a kapcsolata, mint a többi szerzetesi közösséggel és egyházi személlyel. Erről Gyöngyösi Gergely, aki 1516-ban Rómában megjelent művében (Decalogus de sancto Paulo) a rend középkori történetével ismertette meg a külföldi érdeklődőket, több helyen is megemlékezett, méghozzá, úgy tűnik, általa még tanulmányozható, tehát hitelesnek mondható források alapján. A szinte szünet nélküli harcokban edzett király rokonszenvét a magyar rend iránt talán az is fokozta, hogy abban az időben a pálosok nagyobb része a kardforgató, vitéz férfiak közül került ki. Rajtaütésszerű kolostorlátogatásai során Mátyás meggyőződhetett róla, hogy a bátorságról a kolostorok falai közt sem felejtkeztek meg azok az elszánt emberek, akik a katonaéletet a szerzetesi regulával cserélték fel.
Kortársai sokáig azt beszélték és írták Mátyás királyról, hogy mielőtt a pálosoknak adományozta volna a fejéregyházai templomot – és ehhez levélben Rómától pápai megerősítést kért –, titokban végignézte, hogyan vezekelnek, szenvednek a szentlőrinci kolostor katonás szerzetesei – Magyarországért. „Én mindannyiótok figyelmébe a pálos rendet ajánlom” – ha előkelő társaságban a szerzetesrendek szóba kerültek, állítólag ezt szokta volt mondogatni Mátyás király. És hogy állításának igazát tanúsítsa, egy alkalommal azzal a paranccsal küldött el három futárt éjféltájban a budai várból, járják végig az összes templomot, amely Budán és környékén található, s jelentsék, mit találtak e helyeken. A küldöncök azonban mindet zárva találták, kivéve a pálosokét, ahol imádkozással töltötték az estét a szerzetesek. Látjátok, mondta erre Mátyás a rend történetírója szerint, míg más szerzetesek az alvással, a pihenéssel törődnek, a pálosok szakadatlanul dicsérik az Urat, és könyörögnek hozzá Magyarország megmaradása érdekében. Más alkalommal pedig Nagy Lajos király mondását idézte, amelyet állítólag az Anjou uralkodó által alapított pálos monostorban, Márianosztrán hallott tőle először a környezete: „Ahogy az erdei vadak prémje sokkal szebb, mint a háziállatoké, úgy azok az emberek is sokkal tisztábbak, becsületesebbek, ragyogóbbak, akik a világtól elvonultan, külön élnek.”
A Gyöngyösi Gergely által a pálos rendtörténetbe felvett, Mátyás királlyal kapcsolatos históriákat aztán, vagy száz évvel később, Pázmány Péter általános érvényű szentenciával fejelte meg: „Ha azt akarod tudni, hogy Magyarország népének milyen a sorsa, menj be egy pálos kolostorba. Ha a pálos kolostor virágzik, országunknak is jó sorsa van. A kettő ugyanis egymástól elválaszthatatlan.” Pázmány Péter, aki nemcsak hitszónokként, hanem szépíróként és nevelőként is korának tán legnagyobb hatású személyisége volt, ezzel a mondásával (is) fején találta a szöget. Aki a XXI. században összeveti a magyar históriát és a pálos rend történetét, csak részletezni tudja e sommás kijelentést. A pálos rendi szerzetesek hétszáz éves története ugyanis csak „papíron” tesz ki hét évszázadot, a valóságban ennél valamivel több, illetve jóval hézagosabb. A rend alapítója, Özséb – Eusebius – esztergomi érsek (egyes feltételezések szerint a Szent István Lovagrend tagja, vezéregyénisége) már a XIII. század második felében erősen szorgalmazta, hogy a Mecsekben és a Pilisben élő magányos remeték a Szent Ágoston szabályai szerinti szerzetesi életre térhessenek át. 1263-ban Rómába zarándokolt, hogy a pápa jóváhagyását személyesen vívja ki, küzdelmét állítólag Aquinói Szent Tamás is támogatta. IV. Orbán pápa azonban üres kézzel bocsátotta el – megesett ez a magyarokkal más ügyekben és máskor is. Majd a veszprémi püspök rendezi a remeteség ügyét, mondta. Negyvenöt évig tartott a „rendezés”, a Szentek lexikona szerint Özséb még megérte, hogy a remeteközösségből hivatalosan is szerzetesi közösség lett. Matuzsálemi korú férfiú lehetett, ha így történt, csakugyan.
A XIV. századot a pálosok fénykoraként emlegetik a történetírók, ugyanis nemcsak idehaza, hanem külföldön is egyre több kolostort alapíthattak Boldog Özséb rendbéli utódai. Az 1384 óta működő czestochowai pálos templom és kolostor ma is az egyik legnépszerűbb európai zarándokhely. A magyarországi híres pálos monostorok azonban a török időkben szinte mind megsemmisültek. Ám a templom nélkül maradt szerzetesek akkor sem tétlenkedtek, magányos vándorokként missziós tevékenységet folytattak a hódoltsági területeken. A török kiűzése után, a XVII. században ismét felvirradt a pálosok napja, a szemlélődő életmód helyett azonban ekkor már a lelkipásztori tevékenységet és a tanítást tartották a legfontosabb feladatuknak. Híres iskolákat működtettek – a leghíresebbeket Pápán és Sátoraljaújhelyen –, de oktattak a nagyszombati egyetemen is. A XVIII. században pedig nem is egy pálos szerzetesnek jutott fontos szerep a magyar irodalmi és tudományos életben. Pálos szerzetes, Verseghy Ferenc volt a legelső magyar fordítója Goethének, de a Marseillaise-nek is. És ő volt a magyar nyelvmestere József nádornak. Virág Benedek Vörösmarty Mihálynak és nemzedéktársainak lett a példaképe, a kútforrása, s nem is „csak” költőként, de történetíróként is. Virág Benedek ugyanis minden sorával az erős, egységes, alkotmányos nemzeti államot eszményítette. Ányos Pál pedig, akinek a bordalai éppen olyan népszerűek voltak, mint ájtatos Mária-énekei, egy máig használatos megjelölést hagyományozott ránk: indulatos röpiratversében ő nevezte először kalapos királynak a pálosok rendjét halálra ítélő II. Józsefet. Az 1786-os királyi rendelet következtében harminchét magyar pálos kolostort szüntettek meg. Újraélesztésük – több sikertelen kísérlet után – csak a XX. században sikerült. Ideig-óráig. Amikor a kommunisták kerültek hatalomra, ismét bezárták a pálosok kolostorait. A rendszerváltoztatás után négy kolostorban indult meg az élet, Budapesten négy, Pécsett hét, Márianosztrán három, Petőfiszálláson (Pálosszentkúton) négy szerzetessel. A nagyvilágban jobb a helyzet: ötvennégy rendházban négyszáz pálos rendi szerzetes él Fehéroroszországtól Kamerunig. Talán ők is szakadatlanul dicsérik az Urat, és könyörögnek hozzá a világ – és benne Magyarország – megmaradása érdekében, ahogyan Hunyadi Mátyás állította vagy ötszáz évvel ezelőtt.
origo.hu
Napokon belül újra havazhat
