Harmincéves a nyitás

Harminc évvel ezelőtt kezdődtek el a piaci reformok Kínában, amelyek segítettek az ázsiai birodalomnak a világ egyik vezető hatalmává válnia. Bár Kína nagyon messze van a nyugati típusú demokráciáktól, gazdasági teljesítménye bámulatos, csak az a kérdés, miképp tudják fenntartani a nyaktörő tempót.

Átformált ember. A hetvenes évek végén még javában érezni lehetett a kulturális forradalom (1966–1976) okozta káoszt. A tíz éven át tartó dúlás alatt minden magánvállalkozás tiltott volt, a vörösgárdisták egy étterem tulajdonosára is rásüthették a bélyeget, hogy „kapitalista”, azaz a rendszer ellensége. A nyitás után így nehezen indult el a korábbinál jóval vállalkozóbarátabb rendszer, ám a kínaiak gyorsan elkezdték élvezni az új előnyöket, megkezdődött az ideológia lassú halála és a „szocialista piacgazdaság” sikertörténete. A központilag szigorúan irányított, szinte ideológiamentes államban azonban burjánzik a korrupció, amellyel eddig nem tudtak mit kezdeni Peking urai.

Kínának folytatnia kell a piaci reformokat – szögezte le Hu Csin-tao (Hu Jintao) kínai elnök, a Teng Hsziao-ping által bevezetett gazdasági nyitás harmincadik évfordulóján elhangzott beszédében. Kína „folytatni fogja a reform és a nyitás ügyét” – idézte az MTI az államfőt, aki hozzáfűzte, hogy Teng Hsziao-ping harminc éve elindított reformjai alapozták meg a kínai gazdaság jelentős ütemű fejlődését. Tengnek a Mao Ce-tung alatti szigorú gazdasági ellenőrzést felváltó intézkedései 1978-tól lényegében megnyitották az utat a magánbefektetések és a külföldi tőke előtt úgy, hogy közben nem tették lehetővé a Kínai Kommunista Párt ideológiai befolyásának megkérdőjelezését. A sikeres gazdasági reformok maguk után vonták a társadalom átalakulását is: egyre többen költöztek a dinamikus fejlődésnek indult városokba. A sikereknek azonban vesztesei is voltak, az ország belső részén, a vidéken élők nehezebben boldogultak. A gyors iparosodást emellett jelentős mértékű környezetszennyezés kíséri.
A kínai kommunizmus is sokat veszített a harminc év során. Szinte teljesen kiüresedtek a szólamok, az ideológia mára háttérbe szorult, a kínai cégek ugyanúgy kereskednek, mint a nyugati társaságok. A lakosság sem él ugyanúgy, mint szülei, a nagy kirakatvárosokban, mint Peking vagy Sanghaj az amerikai felső tízezer életszínvonalát is felül tudják múlni egyes emberek, akik a kínai párturalmat és a piacgazdaságot ötvöző rendszert ügyesen kihasználják saját érdekükben. Egyedül a Kínai Kommunista Párt egyeduralma maradt töretlen, amely a „szocializmust kínai jellegzetességekkel” igyekszik fenntartani, soha nem definiálva pontosan ezt a kifejezést.