Kisebbrendűségi érzésben a szlovák politika

Kétségtelen: a szlovák politikai osztály és értelmiségi hangadói jelentős részben kisebbrendűségi érzésben szenvednek. S mert ennek a bajnak nagyon nehéz az orvoslása, rendszeresen agresszióba fordulnak. Pedig most, a gazdasági sikerek idején akár gyógyulhatnának is. Csakhogy a baj nagyon mélyen gyökerezik a szlovák tudatban és lélekben, s ilyenkor máshol és másoknál is kiderül, hogy az anyagi siker milyen kevéssé hatékony akkor, ha a lélek érzi kevésnek magát.
Mert hát miről is van szó? Egyszerűen arról, hogy a szlovák elit nagy része nem olyan történelmet, múltat akar magának, amilyet a Gondviselés neki rendelt. Sokukat egyszerűen zavarja a múlt, s hiányérzeteiket többféle módon is kompenzálni akarják. A történelem félremagyarázása, sőt meghamisítása régi dolog. Az egykori Felső-Magyarországhoz köthető nevek hivatalos szlovák átírására már 1985-ben határozat született (ez volt a szlovák történelem „benépesítésének” nagy hadművelete). E történelmi betegség aztán két lélektani kompenzációhoz is vezetett a szlovák identitáskeresésben: egyrészt kialakult a szlovákság áldozati (állandó elnyomottsági) tézise, másrészt annak visszája, hogy mindig vannak bűnbakok, akik e népet folyton hátraszorították, „vámszedték”, akadályozták – akkor is, amikor tulajdonképpen nem is voltak. Szegény Szvatopluk nem is tudta, hogy tót lett volna, de sokan mások sem.
A valakikkel – leginkább a magyarokkal, de a csehekkel is – szemben kialakított negatív identitás sokaknak talán elég is (minden közösségben vannak olyanok, akiknek önmaguk „tartalmához” a gyűlölet is elég), de arra hivatást, jövőt építeni nem lehet, hiszen mi lesz, ha a gonoszok elmúlnak, akkor velük meghal a szlovák identitás is. Szóval kellene valami pozitívum is, s láss csodát, aki keres, talál. A gonosz magyar ellenség pillanatnyi fejétől s brancsától megtanulja a szlovák politikai szélsőség soviniszta kormányzó tagozata az antifasiszta harcot mint korszerű magyarellenességet. Hiszen azt csinálja maga Gyurcsány is. Dunaszerdahelynek 2006. október 23. a példája.
Ficót, Caplovicot, Slotát és társaikat nem zavarja ilyenkor a múlt, a derék Tiso, Mach és a többiek lelkes hitlerája. Ők is, mint Gyurcsány, az európai progresszió élvonalában menetelnek, s még az ENSZ-től is segítséget várnak. Végre ha nincs is tiszta szlovák múlt, mert azt megette a történelmi Magyarország térképe, de van jövő, a féken tartandó magyar fasizmus elleni védőbástyaszerep. S ehhez, nem tudjuk, miért, ostobasággal szolgálnak magyar szélsőségesek. A kérdőjelek a gyurcsányizmus idején igen jogosultak, hiszen a naivitás és a sértett önérzet képviselői mellett mindig ott van a Szilvásy-brigád. Legfeljebb az arányok kérdésesek.
Közben a zsigeri szlovák magyargyűlölet és a magyar szocialisták, szabad demokraták (például Eörsi Mátyás) nemzetellenessége átláthatatlanul gyümölcsöző vitában egyesül. Az „európai progresszió” meg ismét örül: pusztul a „fasizmus”. A mélyidióta Slota menetelhet, hiszen ő és haverjai (ahogyan elődeik) mindig beállnak a sorba (hitleráj, huszákizmus, sőt a liberális korrektség), s a nép túlél a hegyei között. Az „européer” budapesti neoliberális elit asszisztálása mellett pedig immár a teljes kisemmizésig üldözheti a magyarságot. Nagyobb hadművelet ez, mint egykor a csehszlovákiai magyarok szovjet hadműveletekkel eltervezett elüldözése (1944–45).
Azért el kell ismerni, hogy egy Gyurcsány vagy Caplovic/Fico összehasonlításánál a hazug Szvatopluk-ivadékok fölényben vannak erkölcsileg is. Mindegyikük irgalmatlanul műveletlen és hazug, de a két szlovák politikus a maga népét szolgálja – hogy persze távlatosan is jól, az kérdéses –, míg a gyurcsányizmusnak sem közel, sem távol nincs értelme a magyarság szempontjából. Ezt a társaságot a zsigeri nemzeti nihilizmus új rabszolgasági gurujai tanítják: erkölcs, kötelesség, identitás stb. nincs, csak hatalom, profit, élvezet. Az egyébként jámbor szlovák népet ostoba vezetői legalább nem háborgatják létformáiban.
Persze a természetes szlovák életforma nemzetiszínű hazugságokkal való megtöltése is életveszélyes, hiszen egy nemzet sem születhet letagadott előzményekkel. Például azzal, hogy szülőjük, a Magyar Királyság ellen fordulnak. Ha a szlovákok nem e királyság másoktól (csehek, lengyelek) elhatárolt szláv lakosai, ma nincs szlovák nemzet. Vannak csehek és lengyelek. A „magyar elnyomás” megengedte egy szláv nemzet megszületését, a hála persze nem politikai kategória. Ám de most, hogy cél legyen egyáltalán a független szláv nemzet előtt, ki kell irtani a nagyhatalmi szerencse/szerencsétlenség miatt oda szorított, szakított magyarságot. Dicső feladat. Amiért kárhoztatják az egykori magyarok radikálisait, most természetes jogosultsággal csinálják a szlovák radikálisok. Nem elég a gazdasági siker, nem elég, hogy egy Gyurcsány nevű, pszeudomagyar uralkodót és brancsát gazdaságilag lelépték.
Budapesten a nemzetet, a közösségi kötelességteljesítést nem ismerő „modernek” regnálnak, verve, sározva mindenkit, aki nem olyan, mint ők, s láss csodát, a szlovák sovinizmus és az önfeláldozó magyarországi nihilizmus találkozik, s egyetért magyar műhülyék elleni hadjáratban, míg a valódi szlovák hülyék menetelhetnek, hiszen ők népük egy részét testesítik meg. Miközben Gyurcsány és klikkje a nemzetközi banktőke szánalmas saját zsebre dolgozó ügynöke csupán. Miért nem fáj ez az őrület, „baloldali” magyarok? A közös történelmet akkor sem lehet felbontani, ha ma egy elvileg nem is létező országhatár húzódik a két nemzet között! A nyelvhatár ugyanis nem ott van, ahol az őrült (trianoni) diktátum egykor meghúzta. De hát az ügy gyökerénél vagyunk. A Caplovicok és Ficók nem tudják elfogadni, hogy – ahogyan ők, a szlovákok egykor – most az ottani magyarok azok akarnak maradni, amivé Isten teremtette őket.
Szlováknak dicsőség volt megmaradni, magyarnak bűn – verésre méltó – lenni. De hát egy Gyurcsány-félét igazán ez nem érdekli. Az már inkább, hogy egy Fico vagy Slota őt vagy a brancsának a tagjait sértegeti, lenézi. De azért az a legfontosabb, hogy a szélsőségesnek minősített (egyébként tényleg sok mindenben kártékony, de leginkább gyanús) figurák ne utazhassanak külföldre. Kiutazásuk ugyanis „közérdeket sért” – újra lehet egyeseknek határozni az utazásokról. Aztán a szavakról és gesztusokról. Eörsi Mátyás meg szabadon habzó szájjal gyűlölködhet, mint az egykori proletárok.
Összeért ismét s összenő, ami összetartozik. Ahogyan a bugyuta Károlyi Mihály és vérkorszerű brancsa a harcképes magyar csapatok lefegyverzésével átadta az ezeréves ország óriási területeit kisszámú ócska (későbbi) kisantanthódítóknak az eleve döglött wilsonizmus jegyében, úgy most Gyurcsány úgy védi a magyar érdekeket, hogy Caplovic, Slota és Fico európai győzelmeket arat ócska sovinizmussal is. Károlyiékat is csak a hatalom érdekelte, ahogyan a táncoló Ferit sem érdekli más. Úgy magyar ő, ahogyan rendszeresen bérmálkozott. Miért ne? Nagyon is! Elvégre van elég osztalék, Göncz Kinga frizurája pedig elég sokat javult.
A gyökértelen, a mással (magyarokkal) szembeni gyűlölködésben tartalmát lelt szlovák sovinizmus sokadszor áll ismét győzelemre Budapest ellen.

A szerző történész, egyetemi docens