Nehéz ideológiai örökség

Úgy tűnik, a tizenöt éves Alekszandrosz Grigoropulosz halála volt az utolsó csepp a pohárban. Túlcsordult az elégedetlenség a történelmi problémák szőnyeg alá söprése, az ideiglenes megoldások állandósulása, s a mindent behálózó korrupció miatt. Harminchárom éve létezik a nagyhatalmak játszmájának eredményeként született Görög Köztársaság, ahol régi kérdésekre adnak régi válaszokat, ideológiai fronton pedig még mindig olyan, mintha folyna a hidegháború.
Görögország a második világháború óta élvezi az amerikaiak és a britek feltétlen bizalmát, fontos hadállásként a Balkán-félszigeten. A nyugatiak nem akarták, hogy a Szovjetunió oldalán harcoló milíciák kaparintsák meg a hatalmat, így a háború idején az emigráns kormányt támogatták minden módon. A hidegháború Görögországban messze nem volt olyan hűvös, külső erők mozgatták a polgárháború bábuit. A nemzetközileg elismert, nyugati támogatottságú kormány csapatai a kommunista hátterű egységekkel csaptak össze, s 1949-re győzött a hivatalos hatalom. Az ország romokban hevert, a társadalom szétzilálódott, a gazdaság pedig a mélyponton teljesített. A szembenállást nem sikerült feloldani, a harcok jellege átalakult, s olyanná vált, amelyet mostanság csak terrorizmusként emlegetünk. A mindenkori kormány hatalmát természetesen a hadsereg biztosította, ám nem volt mögöttük olyan ideológiai háttér, mint kollégáiknál Törökországban, így is történhetett meg, hogy a hadsereg puccsa 1967-ben tartós maradt, s 1974-ig a fegyveresek irányították az országot.
A fellázadt ezredesek lépésükkel a kommunista hatalomátvételt akarták megakadályozni, amely szerintük feltétlenül megtörtént volna, ha megtartják a választásokat. A hét éven át tartó diktatúra nem engedett meg semmi ilyesmit. Az idős ezredesek hatalma végül nagyon gyorsan szétesett, minthogy szinte annyi klikk alakult ki a felső vezetésen belül, ahányan abban részt vettek. A katonai uralom ellen, mint a világon mindenütt, itt is elsősorban a diákok tiltakoztak, akik körében sokkal népszerűbbek voltak a baloldali, azaz az ezredesek uralma által elutasított gondolatok, mint a fennálló hatalom képviselte eszmék. Érdemes megjegyezni azt is, hogy a nyugati világ a katonai diktatúrát támogatta, bár az ezredesek rendszere nem volt épp polgári demokrácia. 1973. november 14-én az Athéni Politechnikai Egyetemen fellázadt a diákság, a tiltakozó akciót fegyverrel törték le három nappal később. Ennek az eseménynek köszönheti a világ a 2002-ben betiltott és jórészt azóta felszámolt November 17-e terrorszervezet megszületését, s közvetve a diktatúra bukását is.
A demokrácia felé közelítő Görögország 1975-ben fogadta el ma is használatos alkotmányát. A köztársasággá átalakult ország egyik első új törvénycikkelye volt, hogy – elkerülendő a november 17-i eseményeket – megtiltotta az állami erőszakszervezetek tagjainak a felsőoktatási intézetek területére való belépést. Az egyetemi ifjúság ezáltal olyan erőre tett szert, mint senki más, s a rendőrség semmit sem tud tenni azok ellen, akik a campusok területén keresnek menedéket. Más történelmi háttérrel az anarchisták és a kommunisták sem találnának ennyi követőre, de a mostani, jobboldali kormány sem lóg ki az egymást követő, a változásokat folyamatosan halogató kabinetek sorából.