Paradicsomakció

Egy könyv még egyszer annyit elmond az írójáról, mint amennyit megtudunk róla az írás alapján. Joris Luyendijk legújabb művére ez hatványozottan igaz, s ez a holland újságírónak valójában célja is volt. Kairóból, Bejrútból és Kelet-Jeruzsálemből tudósította hazája sajtótermékeit, s miközben a „heves összecsapások voltak” és „viszonylagos nyugalom után ismét fellángoltak az indulatok” típusú tudósításokat írta, nyitott szemmel járt a még mindig misztikus és furcsa arab világban. Itt nem arra kell gondolni, hogy megmutatta az embereket a háború poklában, vagy megerősítette a tudósításait egy-egy háttérírással, hanem ezzel a könyvvel megpróbálja lerántani a leplet az elkendőzött igazságról. Ugyanis nem az történik a világ azon szegletében, mint amit elolvashatunk a hírügynökségeknél. A tudósítások becsapnak.
Joris Luyendijk öt éven át küzdött először kezdőként, majd egyre dörzsöltebb profiként, hogy a valódi eseményekről írhasson, hogy a holland olvasók azt kapják, ami állomáshelyére jellemző, s végül feladta a harcot. A nemzetközi sajtómamutok ellen nem lehet nyerni. Kelet-Jeruzsálemben a palesztinok szenvednek, és ellenállnak az izraelieknek, akár merényleteket is hajlandók elkövetni – tájékoztat minden híradó. Pedig itt emberekről beszélünk, akik ugyanúgy élnek, mint bárki más, csak megszállták az országukat, de ők is szerelmesek, szeretik ezt vagy azt az ételt, zenét hallgatnak vagy fociznak. A híreket azonban nem a helyszínen készítik, hanem a hírügynökségek központjában, a tudósító legfeljebb színt adhat, hogy bejelentkezik: Joris Luyendijk tudósított Bejrútból. A holland újságíró kénytelen volt a központ kérésére arról beszámolni, hogy Szíria lakosai egyöntetűen elutasítják mondjuk az országuk elleni amerikai lépést, hiszen mindenki láthatta, hogy mérges férfiak zászlókat lobogtatva vonulnak fel Damaszkuszban. A kamera látókörén túl viszont egy piac volt, ahol sokan tolongtak, mert akciós paradicsomot árultak. A központ ezeket mindig érdektelennek találja, így soha nem lesz az ilyen történetekből hír. Ezt minden tudósító tudja odakint, ha azonban az ilyen témákhoz nyúlna, Luyendijkhez hasonlóan falakba ütközne.
Az olvasók reakciói pedig kiszámíthatatlanok. Kell-e valakinek az az igazság, amelyről nem olvashat sehol, de esetleg felépített világán repedést okoz? A könyv alapján azt valószínűsíthetjük, hogy nem. Az író szerint egy zsidópárti írásába épp hazája izraelitái kötöttek bele, fennakadva egy félmondaton, miközben az arabokkal szimpatizálók ugyancsak így reagáltak. A holland író lemondóan hozzáteszi: „Csak egy csoport volt, akik mindig teljes mellszélességgel kiálltak mellettem, bármit is írtam: a neonácik.”
Joris Luyendijknek volt bátorsága tudósítani a háborús övezetből, volt szeme meglátni a fontos dolgokat, és volt szíve kiadni a sajtó számára érdektelen, de az embereknek lényeges könyvet. Európai, így közel áll hozzánk, de holland, ezért keserédes magyarként olvasni, mennyire felháborodik a kenőpénzt elfogadó, sőt azt elváró egyiptomi rendőrön, s fejünket vakarhatjuk véleménye hallatán, miszerint a demokráciákban a munkáját rosszul végző megválasztott képviselő a következő választáson esélytelen lenne, ezért mindenki megtesz mindent választói érdekében. Hiába, ő az „ombudsmanok és panaszvonalak országából” jött, mi viszont még nemigen éltünk működő demokráciában.
(Joris Luyendijk: Elkendőzött valóság. Ford.: Balogh Tamás. Nyitott Könyvműhely, Budapest, 2008. Ára: 2980 forint)