Irán mellett Oroszország és Katar alkotja azt a hármast, amely megalakíthatja a kartellt, ők együttesen a világ gáztartalékainak hatvan százalékával rendelkeznek, s a jelenlegi gázexport harmadáért felelnek. A vásárló országok egy része tiltakozik a kartellezés miatt, s az Európai Unió saját törekvéseivel ellentétesnek tartja a terveket. Hozzá hasonlóan az Egyesült Államok is rossznak tartja az egyesülést, annak ellenére, hogy szükségleteit saját forrásaiból, Mexikóból, valamint Kanadából fedezi, így az esetleg megugró gázárak közvetlenül nem érintenék. A fő probléma az amerikaiak számára inkább a gázkartellben rejlő politikai erő. Oroszország és Irán már régóta szívélyes kapcsolatot ápolnak egymással, Moszkva Irán nukleáris programjában is segít, így nagyon valószínű, hogy a gázmegállapodás esetén az irániak a nemzetközi kereskedelem komoly résztvevői lennének. Ezzel viszont kudarcot vallana a washingtoni terv a perzsa állam elszigeteléséről, bár az új amerikai adminisztráció jóval óvatosabban kezeli az iráni kérdést a Bush-kormányzatnál. Irán gázmezőin már most több nemzetközi cég kutat, s India, valamint Pakisztán is szívesen venné, ha gázvezetéket fektetnének le Irán felől, pedig mind a két állam Amerika stratégiai szövetségese.
Nem biztos azonban, hogy a gázpiacot azonnal felforgatná a kartell létrejötte, mivel az olajtól eltérően a földgáz nem szabadáras, sokat számít, hogy ki és melyik régióban vásárolja meg. A földgáznak nincs az olajhoz hasonló tőzsdéje, az ára pedig jóval kevésbé ingadozó, mint a fekete aranyé. A vásárlók akár 25 évre előre is lekötik maguknak a gázt, az olaj ára viszont napról napra változik a vevők és eladók lépései függvényében. A gáz szállítása emellett rendkívül nehézkes, hiszen lehűtve cseppfolyósítják, s csővezetéken szállítják el a fogyasztókhoz. Robert Ebel, egy washingtoni gazdasági agytröszt tanácsadója szerint a gázvezeték megépítése nagyon költséges, és két dolgot figyelembe kell venni: „Lesz-e elegendő gáz a csővezetékhez 25 éven át, és lesznek-e vásárlók, akik megveszik azt egy meghatározott áron ilyen hosszú időn keresztül.”
A gázkartell egyik célja, hogy a földgáz eladását kiszabadítsa a mostani szabályozás alól, így például az energiahordozó cseppfolyósított változatát az olajhoz hasonlóan árusítaná. A cseppfolyós gázt ugyanis hűtőhajókkal ugyanúgy lehet szállítani, mint az olajat, legfeljebb speciális konténerekre van szükség. Az orosz állami gázóriás, a Gazprom egyik fő célpontja az amerikai piac, s nemrégiben orosz energiaipari vezetők jártak Alaszkában, hogy együttműködési lehetőségekről tárgyaljanak. Alekszej Miller, a Gazprom elnöke egyértelműen kijelentette, hogy az olcsó fosszilis energiahordozók ideje lejárt, s kimondva-kimondatlanul az is biztos, hogy a „nagy gáztrojka” a földgáz árát minél magasabbra akarja emelni. A kőolaj-exportáló országok szervezete, az OPEC is azért alakult meg, hogy közös fellépéssel sikerüljön a nyomott árú, de mindenki számára nélkülözhetetlen energiahordozót drágábbá tenni. Az olaj ára a XIX. század végétől, az ipari felhasználás elterjedésétől 1973-ig, az olajárválságig szinte semmit sem változott, 1–2 dollár között maradt hordónként. Az 1960-ban létrehozott OPEC csak a jom kippuri háború után vetette be az olajfegyvert, az eredménye máig érezhető, a lépés történelmi volt. A gázkartellnek sokkal nehezebb dolga lesz, mint olajos társainak, de lehetőségei is szinte korlátlanok, ha a cseppfolyós földgázzal való kereskedés s az ahhoz szükséges technológiai feltételek elterjednek. A klímavédelemre koncentráló nyugati országok számára ugyanis megfelelő alternatívát jelent a környezetkímélő földgáz, csak további kutatásokra lenne szükség a felhasználási lehetőségeket illetően. Ezt persze az OPEC sem nézi feltétlenül jó szemmel, még akkor sem, ha az olajexportőrök általában gázzal is kereskednek. A jövő mégis minden bizonnyal azt hozza, hogy a gáz is belép a hektikus árú nemzetközi iparcikkek közé.
origo.hu
Tömegkarambol az M7-esen Székesfehérvárnál
