Torkon lenyomott keserű falat

Évről évre egyre több bírálat éri a Nemzeti Kulturális Alapot azért, mert egyre kevesebb pénz jut a kortárs magyar képzőművészet támogatására. A legutóbbi események azt mutatják, hogy nincs minden rendben a pénzelosztó képzőművészeti szakkollégium tagjainak kiválasztása körül sem.

Tiszteletre méltó, ám nem irigylésre méltó feladat szakmai kollégium tagjának lenni. Évente több ezer pályázatot kell elolvasni, értékelni, majd szavazni a támogatásról vagy elutasításról. Ráadásul a szakmai kollégiumi tagoknak vagyonnyilatkozatot kell tenniük, ki kell állniuk az összeférhetetlenség próbáját, azaz le kell mondaniuk a szakmai szervezetekben viselt tisztségükről, s természetesen sem ő, sem közeli hozzátartozója nem pályázhat támogatásra az érintett kollégiumnál az alatt a négy év alatt, amíg kollégiumi tag az illető. Viszonzásul a tiszta lelkiismeret, a nehéz helyzetben lévő képzőművész szakmáért jól végzett munka tudata lehet a jutalma annak, aki vállalja a megbízatást.
Törvény mondja ki, hogy a szakmai kollégiumok tagjainak a felét a kulturális miniszter kéri fel közreműködésre, a másik felét az érintett szakmai szervezetek delegálják. Arról már a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) bizottsága hozott döntést néhány évvel ezelőtt, hogy ahol lehetséges, ott – a tíznél több szakmai társaságot, csoportot tömörítő – úgynevezett ernyőszervezet koordinálja a delegálási eljárást. Tíz évig a Magyar Képzőművészeti és Iparművészeti Társaságok Szövetsége (MKITSZ) végezte ez a feladatot. Nyilván nem véletlenül, hiszen 34 tagegyesülete, azoknak mintegy 2800-3000 tagja van, közöttük a Magyar Festők Társasága, a Magyar Szobrász Társaság, a Magyar Grafikusművészek Egyesülete, amelyek az egyes művészeti ágakat szinte teljesen lefedik. Butak András grafikusművész, a MKITSZ elnöke úgy véli, a feladatot közmegelégedésre végezte, a pontos adminisztrációról a máig megőrzött dokumentumok tanúskodnak, az NKA vezetőinek bizalmáról az alap elnöke, Harsányi László köszönő levelei.
Lehet, hogy mégsem volt akkora a bizalom? Az idén ugyanis hiába várta Butak András a megbízólevelet, hogy az MKITSZ koordinálja a jelölést a képzőművészeti szakkollégiumban december végével megüresedő két helyre (egy grafikus- és egy szobrászművész megbízatása jár le). Október végén felhívta az NKA titkárságát, akkor értesült arról, hogy az alap bizottsága augusztus 12-i ülésén úgy döntött, az idén nem az MKITSZ koordinálja a jelölést, hanem az AICA, azaz a Műkritikusok Nemzetközi Szövetségének magyar tagozata. E döntés rákerült az NKA honlapjára, de hivatalos levélben (amely esetleg az eddigi munkát is megköszönte volna) a változásról máig nem értesült Butak András. A történteket elfogadhatatlannak tartja – írta november 30-án az NKA elnökének küldött levelében. Nem az bántja, hogy az idén más koordinál, hanem a változás módja, no meg az, hogy a bizottság ernyőszervezetként kezeli egy párizsi bejegyzésű nemzetközi szövetség nyolcvan tagot tömörítő magyar tagozatát.
Az eljárás valóban furcsa, nem európai. Még furcsább azonban, hogy a másik érintett, az AICA magyar tagozatának elnöke, Bán András művészettörténész is csak december 5-én kapta kézhez azt a megbízólevelet, amelyet az NKA állítólag már október 14-én elküldött. Vagy hónapokig kallódott a levél, s az NKA illetékeseit nem aggasztotta, hogy nem jön visszajelzés, vagy… vagy ténylegesen csak a Butak András által írt levél megérkezése gyorsította fel a folyamatot?! Mindenesetre az NKA által igen kínos helyzetbe hozott Bán András két dolgot tehetett: vagy visszaadja a megbízást, mondván, kevés az idő a felelősségteljes döntésre, vagy két-három napon belül összehívja az érintett szakmai szervezeteket, hogy december végéig megnevezhesse a jelölteket.
Az utóbbit tette. Az eredmény? A december 16-ra, a Műcsarnok előadótermébe jelöltállításra meghívott tizenhét szakmai szervezet közül összesen hat küldte el a képviselőjét: a műkritikusokon kívül a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület, a Vajda Lajos Stúdió, a MaMű, a pécsi Közelítés Egyesület és a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége. A szövetség csak azért képviseltette magát – fogalmazott később az elnök, Simonffy Márta textilművész –, mert úgy vélték, a hatalom a jelölés nélkül is betöltené a megüresedő helyeket. Ő a vetésforgóban történő koordinálást helyesli, azt azonban több mint aggályosnak tartja, hogy a bizottság választása egy nemzetközi szervezet magyar tagozatára esett. Újabb furcsaság: a jelenlévők, látva a távolmaradók nagy számát, rövid úton berekeszthették volna az ülést, de nem tették. Jelöltek szakkollégiumi tagságra egy szobrászt és egy alkalmazott grafikusként végzett fotó- és videoművészt. A döntés legitimitását firtató kérdésre úgy válaszoltak, hogy korábban is ilyen szűkös határidővel kaptak meghívót az összejövetelre, ráadásul a MKITSZ tagszervezetinek képviselői „összebeszéltek”.
Nos, ettől most nem kellett tartani, hiszen távol maradt a találkozóról a MKITSZ, a Magyar Szobrász Társaság, a Magyar Grafikusművészek Szövetsége, a Magyar Festők Társasága, de távollétével tüntetett a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete is, amelynek mintegy háromezer tagja van, a Symposion Társaság pedig, amely szobrászművészjelölt kiválasztásában kifejezetten érdekelt lenne, nem is kapott meghívást. Butak András egy december 12-i miskolci postabélyegzős meghívólevelet mutat, amely egy nappal az esemény előtt érkezett. „Ezt elfogadni annyit jelentett volna, hogy belemegyünk a játékba, s nyugtázni, hogy a művésztársadalom torkán mindent – bármilyen keserű falatot – le lehet nyomni” – kommentálja a történteket.
Apropó falatozás… Ha a puding próbája az evés, akkor nagyon rossz szakács az, aki ezt az egészet kifőzte, de nem sikerült a műkritikusok szervezete koordinátori debütálása sem. Egy dologban működött közre igen sikeresen az NKA bizottsága és apparátusa: a művésztársadalom tagjai, szervezetei közötti ellentétek, a megosztottság növelésében. Lehet, hogy éppen ez volt a célja annak, aki a történtek forgatókönyvét megírta? Jóindulatúnak nem nevezhető, de ambiciózus valaki. Ismeri a latin mondást (oszd meg, és uralkodj!), de tájékozott a kormányzati köröket jellemző vezérelvet illetően is (oszd el, és uralkodj!). A történet tanulságain 2011-ig lehet gondolkodni, a szakmai szervezeteknek akkor kell majd új jelöltet állítani a képzőművészeti szakkollégiumban megüresedő helyre. Vagy mégsem?