A fordulópont

„A fordulópont áldozat / Az erő fordul visszacsap / Megmozdul és a fősodor szerint halad / Vagyis hát / Kilépsz belépsz mit van mit elsietni rajta / Barátok jönnek nincs okod a jajra / Megfordulsz visszatérsz saját utadra / Hét nap és sor kerül a fordulatra / ahogy az ég szalad / Van hova menned indulj is el arra / Naponta nő erőd / Ég föld szíve a Visszatérés / itt van már szemeink előtt.”
Ezt a verset, az ókínai Ji King, A változások könyve karácsonyi hexagramszövegét talán már egy régebbi karácsonyon is idéztem; de ha idéztem, most még egyszer idézem, annyira időszerűvé vált mostanra. Időszerű természetesen minden téli napfordulón, de időszerű a keresztyénség egyik legnagyobb ünnepén is, hiszen hitünk szerint – amelynek mélységeit, ha igaz ez az állítás, még legkevésbé sem merítettük ki – a Krisztus Jézus megjelenése az egész emberi történelem fordulópontját jelenti. Hogy ennek valóságát mind ez idáig még meg sem közelítettük, könnyen végzetes mulasztásnak bizonyulhat, és éppen napjainkban; hiszen az egész emberi létünket kétségessé tevő körülmények és események mostanra úgy összesűrűsödtek, hogy már csak egy igazi természetfölötti kreativitás tudhatna szembefordulni velük. Olyasmi, ami ma éppenséggel az egyházi létből is hiányozni látszik, midőn a lelki élet is inkább csak a hagyományos morál – és persze, mintegy magánúton, valami földöntúli váradalom – megőrzésére szorítkozik. Nagyon ráhagyták az Istenre, hogy az új eget és az új földet – ha egyáltalán elképzelhető ilyesmi – hozza el ő, meg sem fordul a fejünkben, hogy Jézus példabeszédeinek értelmében annak az epifániának tevőlegesen elébe kéne mennünk.
De hát: a fordulópont áldozat.
Ha jól emlékszem, Chesterton tett különbséget jókedv és vidámság között. A jókedv az, amire okunk van, valami szerencse ért; a vidámságnak – Szent Ferencének mondjuk – semmiféle külső oka nincsen, belülről fakad, abból az odabentből, ahol Jézus szerint a mennyek országa van; és mivel jókedvre egyre kevesebb okunk, már csak gyakorlati okokból is legokosabb lesz erre az országra hagyatkoznunk. Így tudhatunk csak kitörni a depreszsziónak abból a hipnózisából, amelyet ellenségeink ránk erőltetnek, ez az egyik legfontosabb eszközük; s lássuk be, hatalmas ellenségeink vannak!
Karácsony éjszakáján, a fény visszatértével együtt, a Jézus gyermek születését ünnepeljük. Szimbolikusan helyeződött az erre a napra, történelmileg senki sem tudja, mikor jött világra Jézus. Az ünnepben azonban napjainkban van valami lesújtó, valami elviselhetetlen, mintha keresztre volnánk feszítve mi is azzal a gyermekkel együtt. Fekete gyász országa; csak jól vigyázzunk, nehogy valami vádaskodásba torkolljunk a végén. Tisztában kell lennünk azonban azzal a ténnyel, hogy a gyermekiséggel való kapcsolatunk végzetesen megromlott. Nemcsak azért, mert – és itt volna a legkönnyebb vádaskodásba, országos mértékű önvádba fogni – a megfogant életek negyedrésze esik, állítólag, már abortusz áldozatául, hanem még inkább, rettenetes öregességünk miatt, amely részben csak összefügg a magzatelhajtások fájdalmas sorozatával, részben egyenest oka annak. Reménytelenségünknek ezernyi külső oka van; de karácsony éjszakáján nem velük kellene foglalkoznunk, hanem egyedül azzal a benső kezdeményező erővel, amely szembefordulhat velük. Van hova menned, indulj is el arra, és ez nemcsak test szerint való gyermekeinkre vonatkozik, elfogadásukra, hanem mindazokra a közösségekre, szervezetekre, vállalkozásokra, munkafolyamatokra, amelyek létrejötte bizonyos értelemben még mindig tőlünk függ. Jópofa vagy, mondhatná valaki, mit prédikálsz itt most, midőn az ország helyzete, nagyrészt hála kormányunk szakadatlanul záporozó intézkedéssorozatának, szinte teljesen kilátástalanná vált; és ha ezt mondaná, igaza volna. Nem számolna azonban közben a mennyek országának jelenvalóságával, amely, mint a költő mondta, nem más, mint tiszta öröm és energia. Ha százszor elesünk, százegyedszer is felállunk. Kár volna Magyarországnak megszűnni épp most, e csúnya király országlásának idején. Az erő fordul, visszacsap, megmozdul és a fősodor szerint halad. Megesik, hogy éppen akkor siet a segítségünkre valami, amikor már minden reményt feladtunk. Barátok jönnek, nincs okod a jajra. Megfordulsz, visszatérsz saját utadra, amely 2004. december 5-ének undok esőjében mocsárrá ázott, csupa sár ma, csupa lehangolódás; de karácsony éjszakáján, ha csak akarjuk, rálelhetünk ebben a mély sötétben is a folytatásra, elkezdhetünk cuppogva haladni a vigasztalan latyakban.
– Kelj fel, vegyed a gyermeket az anyjával együtt, és szaladj Egyiptomba – mondta Józsefnek az angyal. Egyiptom nem kint van a messzeségben, hanem a Józsefvárosban, Óbudán vagy Kecskeméten.
– Vigyázz a gyermekre, mert ölni készülnek a Heródesek: a gazdasági világválság, a klímaváltozás, az egészségügy lerohasztása, a megszorítások. Valahol, itt a szomszédban talán, át kell vészelnetek a dolgot. S aztán, ha meghaltak a Heródesek, a saját tulajdonotokba visszatértek.
Ég a Föld szíve, a visszatérés itt van már szemeink előtt.

A szerző író, műfordító