Energiaügyben nem jó a kettős játék

A Nabucco gázvezeték megvalósulását egyes, az építésében érdekelt államok kérdőjelezték meg azzal, hogy más szerződéseket is kötöttek, Románia azonban nem követi a kettős játékot – jelentette ki lapunknak adott exkluzív interjújában a román köztársasági elnök. Traian Basescu ellenzi ugyan a területi autonómiát, de azt tiszteletbeli ügynek tartja, hogy a tömbben élő magyar közösséget ne osszák meg a modernizálást elősegítő új közigazgatási reform részeként.

Bár a történelemtől egészen a gazdasági helyzetig oly sok minden köti össze a kelet-közép-európai térség államait, az utóbbi húsz évben nagyon ritkán láttunk arra példát, hogy egységesen léptek volna fel érdekeik érvényesítésekor. Most az energiabiztonság ügye ismét összefogást igényelne. Lát-e esélyt a szorosabb térségbeli együttműködésre?
– Az újonnan csatlakozott uniós országoknak vigyázniuk kell arra, hogy ne különüljenek el Európa nyugati részétől, éppen ezért hiba lenne egyfajta térségbeli felsorakozás. Mindannyian egyenlő tagjai vagyunk az Európai Uniónak, ugyanakkor léteznek, s nagyon fontosak a regionális tervek. Ami az energia kérdését illeti, el kell ismernünk, hogy korántsem járult hozzá a közeledéshez. Itt van például a Nabucco gázvezeték ügye. Ennek a megvalósulását egyes, az építésében érdekelt államok kérdőjelezték meg azzal, hogy más szerződéseket is kötöttek. Románia nem követi a kettős játékot. Mi elkötelezettek vagyunk a Nabucco mellett, és szerintünk a tervnek csak akkor lehet alternatívája, ha adott esetben európai szinten arra a végleges megállapításra jutnak, hogy nem fogják megépíteni. A regionális szintű energetikai kérdésekben csak következetes, az uniós célkitűzéseket őszintén képviselő állásponttal lehet súlya szavunknak. Románia januárban kemény tárgyalásokat folytatott a Nabuccóról az Európai Bizottsággal, mert úgy érezzük, hogy nincs megfelelő akarat a terv továbbfejlesztéséhez. Ehhez nem elég a közvetlenül érintett országok – így Bulgária, Románia, Magyarország vagy Ausztria – elkötelezettsége, az egész unió politikai erejét is mozgósítani kell. Egy másik fontos terv kapcsán is adott az együttműködés lehetősége. A Kaszpi-tengerből és annak térségéből kitermelt olajat a grúziai és azerbajdzsáni kikötőkből hajókkal lehetne Constantába és Burgaszba szállítani, onnan pedig vezetéken továbbszállítani az érdekelt országokba. Végül fontos összekötni energetikai rendszereinket. A legutóbbi energiaválság kapcsán világossá vált, mekkora hiba, hogy Románia nincs összekötve Magyarországgal vagy Bulgáriával. Míg Európa nyugati felében ezek már régóta működő rendszerek, térségünkben ennek megvalósítása még előttünk áll. Számos területen – így például az eurorégiós fejlesztések területén – megvan a térségbeli együttműködés. Ismétlem azonban, Bukarest nem híve egy elkülönülő kelet-közép-európai fellépésnek, hiszen nekünk már az Európa Tanácsban való jelenlét is azt mutatta, hogy különböző alkalmi szövetségekkel komoly nemzeti érdekérvényesítésre van lehetőség.
– Ön volt az első román elnök, aki a parlamentben ítélte el, nevezte törvénytelennek és gyilkosnak a romániai kommunista rendszert. 2006-os beszédében azt mondta, hogy „az emlékezet nélküli demokrácia mindig súlyos válságban van”. A kommunista múlttal való szembenézés tekintetében hol tart most a román demokrácia?
– Elnökségem alatt fontosnak tartottam megtenni két alapvető lépést a kommunista múlt megértése ügyében. Az első lépés a kommunizmus érvekkel alátámasztott elítélése volt. Nem egy egyszerű politikai nyilatkozatról volt ugyanis szó, hanem olyan – a Vladimir Tismaneanu által vezetett bizottság által készített – tudományos elemzésről, amelyet egyébként ebben az évben a kutatók további, két kötetet felölelő dokumentumokkal egészítenek ki. A második fontos lépés az archívumok megnyitása volt. A döntés nyomán az egykori kommunista politikai rendőrség dossziéinak mindegyike átkerült a Securitate archívumát vizsgáló bizottsághoz. Több mint kétmillió ember dossziéjáról van szó, megfigyelteké és megfigyelőké egyaránt. Ezzel párhuzamosan a Román Kommunista Párt archívumát is elérhetővé tettük. Mindenkinek esélye van ezáltal megismerni Románia közelmúltját. Nem tudom, hogy ez ügyben lehet-e ennél többet tenni. Mi, akik átéltük azokat az időket, most megismerhetjük a rendszer mechanizmusát, a döntések mozgatórugóit. De nagyon lényegesnek tartom, hogy a fiatal generáció, aki nem élt a kommunista rendszerben, megismerje a kommunizmust. Éppen ezért támogattam parlamenti felszólalásomban azt a javaslatot, hogy a fentebb említett tudományos elemzés egyes részei bekerüljenek a tankönyvekbe, részei legyenek az általános és középiskolák oktatási programjainak. Itt tartunk most, s őszintén szólva nem tudom, hogy van-e olyan másik ország, amely ennyire elmélyedt volna a kommunizmus dokumentumainak vizsgálásában. Ismerem az egykori NDK vagy más volt kommunista államok helyzetét ezen a téren. Romániában nem tárgyalásos úton történt meg a rendszerváltás, s talán ennek az eredménye, hogy minden úgy került a nyilvánosságra, ahogyan otthagyták. Egyetlen lényeges megjegyzéssel. A dokumentum nyilvánosságra hozatalának folyamata csak 2005-ben kezdődött. Tizenöt év alatt nyilván sok dossziénak nyoma veszett. Erős a gyanú, hogy jó néhányan eltüntették vagy éppenséggel „lesoványították” a múltjukra terhelő dokumentumokat. Így aztán a feltárás sajnos nem tekinthető teljesnek.
– Ismert az ön határozottan elutasító álláspontja a területi autonómiával kapcsolatban. Sokan azonban attól tartanak az erdélyi magyarság körében, hogy a tervezett közigazgatási reform hátrányosan érinti majd a székelyföldi magyarlakta területet, s az új felosztás után nem lesz magyar többségű régiója Romániának. Mi várható?
– Tegyük helyére a dolgokat. A román állam modernizálásra szorul, s ennek részeként az alkotmány változtatására és közigazgatási reformra is szükség van. Úgy vélem például, hogy a rendőrségnek, az iskoláknak és a kórházaknak, s még sok minden másnak a helyi önkormányzatokhoz kell tartozniuk. Jelenleg a pénzügyi, gazdasági válságról szóló vita egyértelműen háttérbe szorította ezt a kérdést, így szó sincs egyfajta prioritásról. Természetesen előbb vagy utóbb napirendre kerülnek ezek a változtatások is, amelyeknek célja megszabadítani Romániát a bürokratikus berendezkedéstől. Jelenleg a fővárossal együtt 41 megyéje van az országnak. Ez pedig ugyanennyi megyei önkormányzatot, egészségügyi, mezőgazdasági, környezetvédelmi stb. kirendeltséget jelent. E tekintetben az 1989-es állapotban vagyunk. Ha pontosabb akarok lenni, akkor az 1968-as helyzetet említeném, hiszen akkor döntöttek erről a felosztásról. A kommunista rendszerben a cél az volt, hogy ezeket a nagyjából félmilliós közösségeket könnyebben ellenőrizhesse a Securitate, a párt és a rendőrség. Romániának már nincs szüksége ilyen jellegű felosztásra, ráadásul ez gátat jelent a költségvetési finanszírozásban és a demokratizálódás terén. Ez a helyzet hátráltatja a régiófejlesztést is, hiszen több megyének kell konszenzusra jutnia a tervezett támogatások ügyében. Ami a magyarok problémáját illeti, biztosíthatom önt arról, hogy senkinek sincs szándékában megtörni a tömbmagyar vidékeket. Az én elképzelésem szerint – amenynyiben lehet – tiszteletben kell tartani a történelmi régiók határait. Egészen konkrétan: nem fogjuk szétválasztani a jelenlegi Maros, Hargita és Kovászna megyét. Ez egy tiszteletbeli ügy is a romániai magyar kisebbség irányában. Nem fogunk ilyet tenni.
– Milyen mértékben érinti Romániát a pénzügyi, gazdasági válság?
– Két problémával állunk szemben. Az egyik és a legfontosabb a külkereskedelem kérdése. Románia exportőrként elsősorban a német, a brit, a francia, a spanyol és az olasz piacon jelenik meg, ezek mindegyikét megviselte a gazdasági válság. Ez kihat a román külkereskedelemre, csökkent az export, ennek következményeként pedig növekszik a munkanélküliség. A másik gond, hogy a román kormány által támogatott projekteknek a bankok nem hajlandók kölcsönöket adni. Miért nem? Mert ezen pénzintézmények tulajdonosait nem Romániában kell keresni, nagy nyugati bankok helyi leányvállalatairól van szó. Miután a már említett európai bankoknak pénzügyi nehézségei támadtak, eltekintenek a leányvállalataik finanszírozásától. Ami Románia szemszögéből annyit jelent, hogy pénzügyi támogatás nélkül maradnak olyan tervek, amelyek munkahelyeket teremtettek. Uniós csatlakozásunk előtt a Világbank és az EU egyaránt szorgalmazta a bankprivatizációt. Ez megtörtént. És most hogyan veszik ki részüket ezek a bankok a román gazdaságban? Az eurózónában részt vevő államok megtalálták a támogatás módját. Románia azonban nem hajlandó kölcsönt felvenni azért, hogy olyan, korábban privatizált bankokat megsegítsen, amelyek tulajdonosai Franciaországban, Németországban, Ausztriában vannak. Ezeknek a bankoknak kötelességük a román gazdaság finanszírozása. Az Európai Uniónak lehetősége lenne beavatkozni az eurózónán kívül úgy, hogy a nagy anyabankok támogatásával lehetőséget teremtenek a leányvállalatok megsegítésére. A privatizált bankoknak meg kell tenniük kötelességüket azon gazdaságok irányába, ahol tevékenykednek. Mi elismerjük ezeknek a pénzintézeteknek a hozzájárulását a gazdasági növekedéshez, de ettől még nincs joguk olyan politikát folytatni, amely Románia érdekeit sérti. Márpedig létfontosságú romániai tervek anyagi cserbenhagyása a román gazdaság elleni tettnek irányul.