Képek a szivárvány ívén

Emlékkiállítás nyílt a napokban a Hegyvidék Galériában A. Tóth Sándor festőművész alkotásaiból. A 40. Magyar Játékfilmszemlén ugyanakkor bemutatták az Arc-en-Ciel – Szivárvány Színház című alkotást, amely annak a bábszínháznak a történetét idézi fel, amely az 1937-es párizsi világkiállításon aranyérmet kapott Madách műve, Az ember tragédiája bábos változatára – többek között A. Tóth munkájának köszönhetően.

Párizsi Grand Prix. A. Tóth a nyári szünidőben pápai tanárként is rendre elutazott terveivel, figuráival Párizsba, s „vendégművészként” az 1937-es világkiállítás Grand Prix-jét is elnyerhette. Madách Imre Az ember tragédiája bábszínpadi változatában ő tervezte az egyiptomi színt. Az elismerést Paul Valery kezéből vehették át. A bábszínház történetét dolgozza fel a Szakály István szerkesztő-rendező és munkatársai által készített, a filmszemlén bemutatott dokumentumfilm.

Ritka dolog, hogy egy nagykövet, egy kerületi alpolgármester és egy Kossuth-díjas festőművész nyisson meg egy kiállítás. Pedig ez történt február 6-án a Hegyvidék Galériában. Jól érzékelteti ez, hogy újabb állomása a kiállítás annak az expedíciónak, amely a magyar kultúra és művészettörténet múltjába vezet, az értékek felkutatása, széles körben való megmutatása felé. Noha A. Tóth Sándor festőművész (1904–1980) művészetének újrafelfedezése már a művész életében elkezdődött, majd folytatódott a születése 90. évfordulója óta rendezett több tárlattal, róla szóló könyvvel, a mostani tárlatnak különös jelentőséget tulajdoníthatunk. Egyrészt azért, mert még sosem mutatták be ilyen szerves egységben a festő-grafikus, a bábművész és a művészetpedagógus munkásságát, a kiállítással és a galériában is megtekinthető dokumentumfilm segítségével, másrészt azért, mert újra érzékelhető, hogy A. Tóth művészete egyszerre érdemli meg a nemzetközi és a helyi érdeklődést. Szabó Zoltán így írt 1933-ban műveiről: „Igazi művésznek kettőben kell tárgyilagosnak lennie: egyrészt művészetének anyagával szemben, másrészt azzal az élettel szemben, amely őt körülveszi. Tóth Sándor mind a két körülménynek nagyszerűen felelt meg. És az, hogy a második követelménynek is megfelelt, a fiatal magyarság festőjévé teszi őt.”
Párizsban nemcsak festőként indult felettébb ígéretesen a húszas–harmincas évek fordulóján A. Tóth Sándor, de meghatározó jelentőségű alakja volt a gyorsan európai hírűvé vált Arc-en-Ciel-nek, Blattner Géza bábszínházának is. A modern bábjáték megújítójaként emlegetik, az általa tervezett figurák között különös jelentőséget kapott a pedagógiai bábjátszásban úttörő szerepet játszó páros, Üst Ubul és Verj Elek figurája, amelyekkel itthon vált a cserkész bábjátszás jelentős alakjává. 1931-ben a honvágy hazahozta, s egy évi „szellemi szükségmunkásként” a cserkészek lapjánál végzett munka után megpályázta a pápai kollégium rajztanári állását, amelyet tizennyolc pályázó közül el is nyert. Számos tanítványáról készített portrét, arcvonásaikban is a tehetség jeleit kereste, mutatta meg. Lerajzolta Nagy Lászlót, Csoóri Sándort, Rab Zsuzsát és más, a magyar kultúra kiváló képviselőivé vált növendékei. A rajzok sora még 1925-ben kezdődött Szombathy Viktor portréjával, s Bartók Béla, Kassák Lajos, Veres Péter arcképével folytatódtak a negyvenes években, tehát az önmagához a kelet-európai történelem megpróbáltatásai között is hű A. Tóth Sándor ifjúkori eszményei jelennek meg, mélyülnek tovább a kései korszak alkotásaiban is.