Nem titkolt célja a csángó báloknak, hogy a moldvai és gyimesi magyarság nehézségeire, problémáira felhívják a figyelmet. Tulajdonképpen ezért hozták létre őket, a báli körítés, a nívós színpadi műsor, a hajnalig tartó mulatság csak kedvcsináló közönségcsalogató. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne lehetne önfeledten szórakozni, táncolni és énekelni, a gondokat magunk mögött hagyva – ezt teszik egyébként a rendezvényen nagy számban megjelenő anyaországi csángók is –, és éppen itt a nyitja a bálnak: ismerjük meg a moldvai és gyimesi archaikus kultúrát, hiszen a miénk. Hiszen minden tagadás és erőszakos elrománosítás ellenére magyar. Élvezzük azt a muzsikát és azt a táncot, amit évszázadokon keresztül apáról fiúra szállva őriztek meg nemcsak maguknak, hanem nekünk is. Ha pedig felismertük az értékét, nézzünk egy kicsit mögé, milyen áron maradt meg kultúránknak, történelmünknek ez a szelete, és milyen kemény küzdelmet folytat ez a kis magyar népcsoport a Tatros és a Szeret mentén évszázadok óta a román asszimiláció ellen. Mert ha ezt megértjük, nem fordulhat elő többet, hogy magyarok románozzák le őket nyelvi gondjaik miatt, és ha magyarul szólal meg egy csángó, akkor az őt megillető tisztelettel hallgatjuk, ha pedig románul, támadás helyett inkább segítjük majd.
A csángóság magyar identitásának megőrzése az anyaország és Erdély kezében van. Ők egymagukban ugyanis képtelenek erre a harcra. A legtöbbet talán a táncházmozgalom segítette őket a küzdelemben, hiszen néprajzos, népzenés-néptáncos felfedezésük révén a figyelem középpontjába kerültek, még ha csak egy szűk rétegkultúra ismerői körében is. Ebben oroszlánrésze van Kallós Zoltánnak, aki egészen biztosan nem véletlenül került hozzájuk tanítónak, miután kulák származása miatt kirúgták a zeneművészeti főiskoláról. Köztük élve ugyanis sokkal többet tudott meg róluk, mint amit egy utazgató gyűjtő valaha is összeszedhet. A bizalmasuk lett, akinek sokkal mélyebben nyíltak meg, a népi kincs legbelsőbb rétegeit is bemutatva. Olyan imák, szövegek, dallamok kerültek elő, amelyek a Kárpát-medencében legfeljebb töredékesen maradtak fenn, vagy még úgy sem. Kallós aztán, innen elkerülve, Gyimesben vállalt fakitermelő munkát, csak hogy a csángók közelében maradhasson. Innen a szintén felbecsülhetetlen értékű gyimesi gyűjtés. És még sorolhatnánk, mert később sem lett hűtlen a csángókhoz, egykori adatközlőinek most már a gyermekeit, unokáit kérdezgeti, énekelteti mikrofonnal a kezében. Ezt tette a színpadon is. Nem mondott, csak néhány mondatot, de abból kiderült, mit jelentenek egymásnak, Kallós és a moldvai csángóság.
A csángó bál előadása az utóbbi évek egyik legérdekesebb összeállítása lett ezzel, nemkülönben a színpadi képpel, amely az eddigi tablókép helyett ezúttal kiállításnak is beillő szobabelsőt formázott. Ebben a hagyományőrzők és a táncházas zenekarok mellett olyan érdekességek is helyet kaptak, mint Berecz András csuvas műsora, amelynek Navratil Andrea és Ivanovics Tünde mellett a kitűnő gyimesi csángó énekes, Antal Tibor is oszlopos tagja, vagy a nemzetközileg ünnepelt dzsesszművész, Dresch Mihály autentikus gyimesi furulyajátéka.
A csángóság anyaországi megismerésének egyik záloga, hogy a kulturális élet részévé váljanak kiemelkedő tehetségeik. Ennek jegyében Petrás Mária kiváló kerámiaalkotásait évről évre megcsodálhatjuk, idén azonban bemutatták a „csángó kultúra követeit” is, vagyis a tavaly hivatalos elismerést kiérdemelt csángókat: Nyisztor Ilona népdalénekes a „Csángó Kultúráért” díjat, Iancu Laura fiatal költő a Tokaji Írótábor nagydíját kapta. A nemrég elhunyt Zerkula János neve biztosan nem merül feledésbe, de a legendás gyimesi prímás nevét tiszteletből felvette a helyi fiatalokból álló Tücsök zenekar is.
origo.hu
Baloldali hazugságok az áram áráról: itt a Patrióta leleplezése!
