A 2002-es berlini Európa-bajnokságnak Risztov Éva volt a legsikeresebb magyar résztvevője. Egyúttal a legcsalódottabb is. Négy ezüstérmet halmozott fel, amelyek közül hármat keservesen megsiratott. Hol a szerinte meg nem engedett eszközöket használó, érthetetlenül feljavult, korosodó német győztest, hol saját magát kárhoztatta. Amikor megjegyeztem neki, utólag úgy gondol majd vissza ezekre a napokra, mint pályafutása csúcsára, úgyhogy most is próbálja azokat így megélni, szinte ölni tudott volna a szemével. Azt olvastam ki a tekintetéből: miről beszélek, ő olimpiai és világbajnok akar lenni, és lesz is! Egy évvel később, Barcelonában vb-ezüstérmes, méghozzá háromszoros – 400 vegyesen ráadásul Európa-rekorddal – tényleg lett, a 2004-es athéni olimpián viszont már be kellett érnie egy negyedik és egy nyolcadik helyezéssel, a 2005-ös balsikerű montreali vb után pedig röviddel visszavonult.
Pályafutása vége felé már minden rezdüléséről, gesztusáról lerítt, óriási igazságtalanságnak, méltánytalanságnak tartja a sorstól, a világtól, az úszósporttól és közvetlen környezetétől egyaránt, hogy nem jutott még magasabbra. A szakmabeliek ugyanakkor váltig állították, nemhogy a maximumot hozta ki magából, hanem még annál is többet. Valóban nem kellett mesteredzői szintre érni ahhoz, hogy az ember észlelje: ha rendszeres legyőzőit, a vegyesúszó ukrán Jana Klocskovát vagy a pillangózó lengyel Otilia Jedrzejczakot Risztov mellé állítottuk, a fizikai adottságbeli különbségek annyira szembetűnőek voltak a vetélytársak javára, hogy azokat csak ideig-óráig lehetett fanatizmussal, őrült munkával, az egészségeset talán meghaladó sikervággyal valamelyest is ellensúlyozni. Szegény csongrádi leány irreális elvárásai foglya és áldozata lett, ezért 2005 őszén valósággal elmenekült a Kőér utcai uszodából.
Azóta hallhattuk, olvashattuk, hogy belekapott a motorversenyzésbe, a vízilabdába, belekóstolt az úszóoviba, úszómesterkedésbe és
-oktatásba, legutóbb pedig egy futballedző ismerősöm hívott azzal, hogy nála jelentkezett játékra. Kereste a helyét, de nem találta.
Aztán három és fél év elteltével végre támadt egy használható ötlete. Vagy ha nem neki, megfogadott egy jó szándékú, hasznosítható tanácsot. Ha minden igaz, hosszútávúszónak szegődik, és Debrecenben annak a Vajda Tamásnak a tanítványa lesz, aki a több világversenyes érmet nyert Kovács Ritát is edzette. Tízezer méter versenyszerű teljesítéséhez, illetve a felkészülési folyamathoz irdatlan mennyiségű munka és a megszállottság határát súroló eltökéltség szükséges; szilfid, nyúlánk alkat inkább már csak másodsorban. Ha Risztov Éva megőrizte azokat az erényeit, amelyek hat-hét éve jellemezték, és nem süllyed önemésztésbe, önsajnálatba, egy, majd másfél éves rohammal talán az elmúlt esztendők elmaradását is behozhatja.
Megérdemelné, mert a lényeget tekintve mindig a legtisztességesebb alapállásból közelített sportága felé: soha nem akart „megélhetési úszó” lenni, eszébe sem jutott az eredménytelenséget eredményként feltüntetni, inkább a másik véglet jellemezte.
Ha a jövő évi Eb-n vagy a londoni olimpián saját mércéje szerint is sikerrel szerepelne, az nem akármekkora bravúr lenne. Akár azért, mert nyert, akár azért, mert álmait szinkronba tudta hozni a realitásokkal.
origo.hu
Sokkoló haláleset történt egy borsodi településen, hatgyermekes édesanya halt meg
