Devizahitelek: fix összegű forinttörlesztést!

Giday András
2009. 03. 23. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Súlyosan érinti a forint mélyrepülése azt az ötszázezer háztartást, amelyek jelzálog fedezete mellett devizában adósodtak el. A törlesztési gondjuk nem tekinthető pusztán az adós és a bank magánügyének. Ha sok fizetési gonddal küzdő adós árulni kezdi a lakását, akkor drasztikus áresés következhet be. A mélyen az építési költségek szintje alá eső lakásárak az egész nemzetgazdaságnak veszteségeket okoznak – erre már sajnos volt példa a kilencvenes években (építőipari dolgozók munkahelyének az elvesztése, építőanyag-ipar zsugorodása stb.). Ezen túl a belső piac szűkülését eredményezi az, ha sok adós vízen-kenyéren élve kénytelen átvészelni a gyenge forint – nem tudni, meddig tartó – időszakát. Harmadsorban maga a bankszektor is meginoghat. A fedezetek elértéktelenedésével a bankoknak a jövedelmeikből nyereség helyett céltartalékokat kell képezni, hitelezési veszteségek esetén pedig elveszíthetik a tőkéjük jelentős hányadát is. Tőkevesztés esetén az állam sürgős segítségét szokták kérni, az adófizetők pénzére bazírozva (akik sok esetben egyébként épp az ő – megemelkedett hitelteher alatt nyűglődő – adósaik).
A magas terheket nem csak a forint gyengülése okozza. Másik ok, hogy a külföldi gyakorlattal ellentétben a hazai jelzáloghitelek hossza viszonylag rövid – átlagosan 15-16 év. Épp ez adja a lehetőséget a megoldásra. Nem kellene mást tenni, mint a gyenge forint idején elszenvedett árfolyamveszteség megfizetését későbbre halasztani. Ennek az összegével meg kellene nyújtani a hitelek futamidejét, vagy megfelelően át kellene ütemezni a tőketörlesztést (az árfolyamtól függővé téve azt). Ez azt jelenti, hogy nem kellene többletterhet vállalnia se a kormánynak, se a bankoknak. Akkor mégis mi az akadály?
Egyrészt a bankok forráshiánya. Másrészt az, hogy a bankok jelentős része büntető jellegű, magas díjat számít fel a hitelek módosítása esetén. Ennek a logikája érthető volt a sok új hitel idején. A szűkös emberi erőforrásaikra tekintettel a bankok konyhájára többet hozott az újabb és újabb hitelek kihelyezése, mint a már folyósított hitelek módosítgatása. De ma ez már kevéssé érthető, amikor a hitelező dolgozók jó része csak a „lábát lógatja” az új ügyfelek hiányában. A fentiek mellett akadályozó tényező az is, hogy a kormány eddig nem érzékelte, hogy nem csupán a munkájukat elvesztett családok vannak veszélyhelyzetben (csak az ő részükre dolgozta ki ugyanis az átmeneti kormányzati garanciavállalásra alapozott – szakmailag egyébként korrektnek tekinthető – programját).
Magyarországon a lakossági jövedelmeknek 2008 első fél évében a 13,5 százalékát fordították hitelek terheinek a fizetésére. Ez a mutató meghaladta az EU átlagát (10,5 százalék, 2006). Pedig lakosságunk eladósodottsága (a GDP-hez viszonyítva 30 százalék, 2008 első felében) csak a fele az EU 60 százalékos szintjének (2006). A relatíve magas magyar terhek egyik oka a mi jelzáloghiteleink rövidebb lejárata (a lakáshiteleknél átlagosan 12-15 év, szemben a fejlettebb országok 20-30 éves futamidejével). A másik ok a magasabb hazai kamatrés. E tényezőkhöz az utóbbi hónapokban egy harmadik is társult: a külső hitelezők magas országkockázati felárat kérnek a magyarországi bankoktól.
Fel kellene ajánlani az adósok részére, hogy a törlesztőterhüket forintban fixálják. Ehhez az árfolyam legcélszerűbben a hitelfelvétel idején érvényes kurzus lehetne. Tegyük fel, hogy valaki 2008 tavaszán felvett egy tízmillió forintos jelzáloghitelt 17 évre, akkor, amikor 160 forint/svájci frank volt az árfolyam, és ezen árfolyam mellett a 400 frankos terhe 64 ezer forint volt, akkor ez a törlesztőrészlet kerülne fixálásra. Az ennél 25 százalékkal gyengébb forint (208 forint/svájci frank) miatt a vesztesége havi 16 ezer forint, ezt a bank meghitelezné a futamidő végéig. Ekkor a hitel futamidejét meghosszabbítaná a bank annyi hónappal, amely alatt a 64 ezer forintos teher mellett az adós meg tudja fizetni az árfolyamveszteségek kamattal növelt összegét. Abban a kedvezőtlen esetben, amikor tartósan a 208 forint/svájci frank árfolyam maradna fenn 14 évig, akkor még 5-5,5 évig kellene a havi 64 ezer forintot fizetni a bank részére. Valószínűbb azonban, hogy a forint még vissza fog két-három év múlva erősödni valamelyest, így inkább csak 2-2,5 évnyi hitelhosszabbítás feltételezése tűnik reálisnak.
Persze forrást is kellene biztosítani az árfolyamveszteség meghitelezéséhez.
A hitelfelvétel idején érvényes árfolyam mellett az adósoknak évente 140 milliárd forinttal kisebb lenne a terhe, mint a mai 310 forint/euró körüli kurzus mellett. Amennyiben azonban az ügyfeleknek csak a fele élne a módosítás lehetőségével, akkor a hitelek módosítása miatti éves forrásigény a fenti összegnek a fele (hetvenmilliárd forint/év) lenne. Az általános banki forrás szűke miatt az a kívánatos, hogy a jegybank adjon ehhez refinanszírozási keretet az érintett bankok részére. Az IMF programjához kapcsolódó teljes hitelnek csak a töredékét (csak 0,3-0,5 milliárd eurót a 16 milliárdból) kellene erre fordítani.
Kívánatos, hogy az adósok részére a fenti hitelmódosítás lehetőleg kevés többletkiadással járjon. Azaz nem csupán a közjegyzői díjakat kellene mérsékelni, illetve átvállalni, hanem a sok banknál alkalmazott (a fennálló adósságra vetítve) két-három százalékos hitelmódosítási díjat is el kellene engedni vagy 50-80 ezer forint körüli értékben kellene maximalizálni. Ki nyerne és ki veszítene? Az ügyfelek a túl magassá nőtt terheket későbbre halaszthatnák. Sokuknak ez biztosítaná, hogy az otthonukban maradhatnának és nem fenyegetné őket a kilakoltatás réme. A bankok nyernének azáltal, hogy megelőznének egy nagyobb hitelválságot. A lakásárak zuhanásának az elkerülésével áttételesen nyerne a négymillió magánlakás-tulajdonos is. Nyerne az ország is: az adósok jelentős hányada nem kényszerülne arra, hogy vízen-kenyéren éljen. Így az általuk elköltött jövedelem munkahelyek tízezreinek a megmaradását eredményezné.
Ugyanakkor lenne vesztes is: azok a néha már a lakásmaffia felé is kacsingató ingatlanüzérek, akik között állítólag már keringenek a listák arról, hogy melyik banki adós van szorultabb helyzetben, és így az általuk kért árat az átlagosnál jobban le lehet alkudni.
Kire várunk? A fenti megoldás a bankszektor szintjén is megvalósítható. A bankoknak közösen fel kellene lépni az MNB felé, hogy az ilyen megoldás miatti hitelállomány-növekedéshez biztosítson kellő devizaforrásokat (ha másból nem, akkor az IMF hiteléből). Másrészt önszabályozó módon például a bankszövetség felkérhetné a jelzáloghiteleket nyújtó bankokat, hogy ajánlják fel ügyfeleik részére a terhek forintban való fixálásának a lehetőségét, mérsékelt (például maximum 50-80 ezer forintos) teljes költség felvállalása esetén. Jól jönne még a média segítsége is, amely kellő publicitást adhatna annak, ha két-három bank „kilóg a sorból” és nem hajlandó ilyen módosításra, vagy csak több százezer forintos díjak mellett.
A fenti rendszer bevezetése persze sokkal gyorsabb és zökkenőmentesebb lenne, ha abban a kormány is részt vállalna. Ekkor önszabályozásnál nyomatékosabb eszközzel, rendelettel lehetne kötelezni a bankokat a fenti módosításra. Emellett a jegybank esetleges vonakodásának a legyőzésében is segítene a kormány fellépése. Hiszen az IMF felé elsősorban a kormány vállalt kötelezettségeket.
A fix forinttörlesztésű devizahitelekben nincs semmi ördöngösség. Ezt mutatja, hogy ma már a bankok zöme ilyen lehetőség felkínálása mellett kínálja hiteleit. Néhány bank pedig már régebb óta ilyen konstrukcióban nyújt hiteleket jelzálogfedezet mellett vagy autóvásárlásra.

A szerző közgazdász

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.