És betoppan a Manson család

Legutóbb ott hagytuk abba a visszaemlékezést az 1969-es évre, hogy a többség radikalizálódott, a békét és a szerelmet felváltotta az erőszak és a gyűlölet. Az Amerikai Egyesült Államok a polgárháború szélére sodródott, a vietnami háború ellen virágokkal tiltakozókat felváltották az időjósok (a Weathermen nevű szervezet tagjai), akik sorozóirodákat röpítettek a levegőbe, de valami miatt a hetvenes években mégsem lett belőlük a német Vörös Hadsereg Frakcióhoz (RAF) vagy az olasz Vörös Brigádokhoz (Brigate Rosse) hasonló terrorszervezet. A belföldi szélsőbaloldali terrorizmust Amerika mind a mai napig megúszta. Aztán ott volt még Altamont, ahol a Stones fellépését biztosító pokol angyalai (Hell’s Angels) leszúrtak és a biztonság kedvéért biliárddákókkal összevertek egy tizennyolc éves feketét, bizonyos Meredith Huntert. Más kérdés, hogy a filmfelvételeken jól látható, hogy az áldozat pisztolyt szorongatott a kezében, néhány méterre Mick Jaggertől. A hell’seket egyébként a The Grateful Dead (Hálás Halottak) zenekar ajánlotta a Stonesnak, az angyalok el is vállalták a melót ötszáz dollár értékű sörért, és már a Santana alatt felhúzták az agyukat, mert a szintén tudatmódosult közönség soraiból néhányan rugdosni kezdték a motorjaikat. Ez óriási baklövésnek bizonyult.
Nézzük, mit mond erről egy autentikus jelenlévő, Sonny Burger: „Senki sem rugdoshatja a motoromat. Azt hihetik, hogy mivel egy háromszázezres tömegben vannak, megtehetik és megúszhatják, de amikor ott állsz, és valami olyat nézel, ami az egész életed és mindened, amid van, abba az egy dologba van fektetve, és azt az egy dolgot jobban szereted, mint bármi mást ezen a világon, és látod, amint egy fickó megrúgja, akkor megjegyzed, ki volt az. És ha ötven emberen kell keresztülmenned, hogy elkapd, akkor is el fogod kapni.” Viszonylag egyszerű gondolatmenet, de végzetes hiba volt figyelmen kívül hagyni. Pokol Angyalai, Szimpátia az Ördöggel, a halál már megint ott ődöngött a rock and roll körül.
És persze az sem javított a hangulaton, hogy Jagger Woody Allen modorában kommentálta a színpadról az eseményeket: jaj, istenem, valakinek felborult a motorja. Ennek ellenére csak a szerkesztők túlzott THC-bevitelével magyarázható a San Franciscó-i hippilapok reakciója: a Rolling Stonest hibáztatták az erőszakért, ráadásul szinte hősként ünnepelték az angyalokat. De az is lehet, attól tartottak, hogy valaki egy Harley Davidsonnal belegurul az írógépükbe. A Stonest mindenesetre nem nagyon izgatta ez az egész, életükben nem jártak Haight-Ashburyben, és a jövőben sem tervezték. Két nappal később Mick, Keith és Charlie már újra Európában voltak.
Keith Richards később így emlékezett az eseményekre: „Azt gondoltam, le fogják állítani az előadást, de senki sem akart tudomást venni arról, mi folyik a tömegben. A színpad előtti erőszak hihetetlen volt. Visszanézve nem hiszem, hogy jó ötlet volt felfogadni a pokol angyalait, de a szervezők úgy gondolták, ők lesznek a legjobbak. Azt hiszem, a másik alternatíva a Fekete Párducok lett volna (radikális, militáns fekete polgárjogi szervezet, az afroamerikai kifejezést még ők maguk sem ismerték, legendás harcosukról, Malcolm X-ről azóta film is készült Hollywoodban – H. Z.). Nem örülnék, ha azt kellene mondanom, ők talán gonoszabbak lettek volna.”
Hát igen, Keith ezt jól elkente, nyilván szóba jöhetett volna még a Ku-Klux-Klan, jól néztek volna ki csuklyáikban a mikrofonfejűek között, vagy a Mozgalom Texas Elszakadásáért, esetleg a rabszolgaság intézményének visszaállítását szorgalmazó valamelyik félkatonai baráti társaság. Maradjunk annyiban, hogy a különféle őrzésre-védésre szakosodott szervezetek sehol a világon nem mentek a szomszédba egy jóízű fejbe rúgásért, és ez azóta is így van.
Érdekes viszont, hogy az Egyesült Államokban (és így aztán az egész világon) milyen nimbuszuk van a híres emberek híres gyilkosainak. Megjegyezzük, és kívülről fújjuk a nevüket. Tudjuk (?), hogy Oswald (?) ölte meg JFK-t, Ruby Oswaldot, Shirkan Robert Kennedyt, Mark David Chapman John Lennont, és természetesen azt is, hogy Charles Manson és „családja” gyilkolta meg Sharon Tate színésznőt, Roman Polanski feleségét.
Manson mérföldkő 1969 történetében és az egész hippimozgalom sorsában. Alakját művészeti alkotások sora idézi, filmet forgattak az életéről és a családtagokról. Ismert bonmot Woody Allen legjobb korszakának legjobb filmjéből, az Annie Hallból, hogy „nem bírnék vidéken élni, üvöltenek a kabócák, és egyszer csak betoppan a Manson család”. Axl Rose gyakran viselt a színpadon „Ne izélj, Charlie!” feliratú pólót, a popzene egyik legnevetségesebb figurája, Marylin Manson pedig még a nevét is felvette félig.
A Los Angeles-i öldöklés Gary Hinman zenetanár meggyilkolásával kezdődött, megkéselt holttestét otthonában találták meg, a Topanga kanyonban. Politikai disznó, ezt írták fel a falra a vérével. Néhány nappal később a Cielo Drive 10 050.-ben, a Benedict kanyonról nyíló zsákutcában folytatódott a mészárlás, a halottak között volt a nyolc hónapos terhes Sharon Tate, akit tizenhatszor szúrtak meg, ebből öt seb halálos volt. Itt találták meg a divatos fodrászt, Jay Sebringet, akit meglőttek és hétszer megszúrtak, a Folger Kávé cég örökösét, Abigail Folgert (huszonnyolc késszúrás), partnerét, Polanski barátját, Voytek Frykowskit (két pisztolylövés, miután tizenháromszor fejbe verték egy tompa tárggyal, és ötvenegyszer megszúrták), valamint Steve Parentet, akit az autójában lőttek agyon. Az áldozatok vérével a „disznó” szót írták a falra.
Két napra rá Los Felizben húsz késszúrással megölték Leno LaBiancát, miután tizennégyszer megdöfték egy villával, amelyet a gyomrába szúrva hagytak. Feleségét, Rosemary LaBiancát negyvenegyszer szúrták meg. A falon a feliratok: „halál a disznókra”, „feltámadás”, „összevisszaság”. Charles Manson analfabéta pszichopata „filozófiájának” alapjai a szcientológiában, valamint a Beatles Fehér albumának sajátos értelmezésében találhatók. Előbbiről mindennél többet elárul Tom Cruise tekintete, Mansonnak pedig szilárd meggyőződése volt, hogy az album kizárólag neki szóló titkos üzeneteket tartalmaz. Paul McCartney dala, a Helter Skelter nyomán került fel vérrel a falra az összevisszaság szó. A fentiek ismeretében mindenki eldöntheti, hogy viccesnek találja-e a jó Axl trikóját vagy a másik hülyegyerek névválasztását. Manson azóta is a sitten rohad (biztos zárlatos volt a megyei villamosszék). Ügyvédjei időről időre felvetik, hogy mindenkinek jó lenne, ha ismét köztünk lehetne, ilyenkor a Tate család ellentámadásba lendül, egyelőre sikerrel. Hát így lett végük a hatvanas éveknek, nem bummal, nyüszítéssel.