Közös a felelősség az erőszak terjedéséért

Égető szükség van a cigány társadalom integrációjára, de ez csak akkor működhet, ha minden felet érdekeltté teszünk az együtt nevelésben. Pokorni Zoltán, az Orbán-kormány oktatási minisztere csak akkor folyósítaná a gyermekek után járó családi támogatásokat, ha a gyereket óvodába, iskolába járatják. A politikus szerint javítani kell a pedagógusmunka színvonalán is, amit központi bérfinanszírozással, az állandó státusért folyó verseny felélesztésével kezelne. A falusi kis iskolákat úgy lehetne megmenteni, ha azok állami kézbe kerülnének.

Csak úgy lehet integrálni a cigány gyerekeket, ha ebben a többségi társadalmat is érdekeltté tesszük

A kormány a válságra hivatkozva az oktatás költségvetését is megnyirbálta. Mondhatnánk, hogy a megszorítás minden területet egyformán sújt, az oktatásból azonban évek óta folyik forráskivonás.
– Hiller István három éve átalakította az oktatás finanszírozását. Az újnak nevezett modell felmenő rendszerben minden évben újabb évfolyamokat érint, ahol csökken az alaptámogatás, és évente 20-24 milliárd forintot vesz el az óvodáktól, iskoláktól. A rendszer továbbra is fejkvótaalapú és nem csoportfinanszírozású, a maximális létszámmal működő osztályoknak kedvez, ahol azonban nincs gyerek, ott ezt lehetetlen teljesíteni. Az eddigi tudatos pénzelvonás, aminek semmi köze nem volt a válsághoz, a falusi iskolák megfojtására irányult. Gyurcsány Ferenc és Hiller István elérte célját: regnálásuk alatt 1500 oktatási intézmény veszítette el önállóságát, vagy került ajtajára lakat. A válság hatására hozott újabb megszorítások miatt viszont mára már minden intézménytípus a létéért küzd.
– Milyen bűnt követtek el a falusi iskolák, amiért előbb Magyar Bálint, majd Hiller István is a vérüket követeli?
– A liberális elmélet két irányból támadja a kis iskolákat: egyrészt minőségi, másrészt anyagi oldalról. Szerintük azért kevés az oktatásra szánt pénz, mert túlságosan szétaprózott a rendszer, a kelleténél sokkal több az iskola. A falusi intézmények oktatásának minősége is rossz: azok konzerválják a hátrányokat, és a különbségek fenntartását erősítik. A két állítás közül egyik sem igaz. A pénzügyi érveket éppen a Gyurcsány Ferenc által megrendelt Zöld könyv szerzői cáfolják meg, akik szerint ha az öszszes, kétszáznál kisebb létszámmal működő oktatási intézményt megszüntetnék, akkor az oktatás finanszírozásának mindöszsze három százalékát lehetne megspórolni. Az intézmények bezárásával persze ez az összeg sem maradna meg, mert a gyerekek utaztatása, a gazdátlan épületek értékvesztése, a pedagóguselbocsátásokból eredő költségek jó, ha nullszaldósra kihoznák a mutatványt. Az iskolák bezárásának társadalmi kára óriási, az anyagi haszon pedig szinte semmi.
– Mi a helyzet a kistelepülési iskolák oktatásának minőségével?
– A mérések nem igazolják a liberális elméletet. Természetesen vannak különbségek a tanulók átlageredményei között, ám ezek az eltérések elsősorban nem az iskolák, hanem a szülők szociális hátteréből fakadnak, akik nagyon gyakran iskolázatlanok, sokszor munkanélküliek. A falusi intézmények tanulóinak átlageredményét tehát nem a nagyvárosi iskolák eredményével kell összevetni, hanem a városi intézményekbe járó, de a falusi gyerekekhez hasonló szociális hátterű gyerekek eredményével. A Zöld könyv szakemberei ezt a vizsgálatot is elvégezték. Az eredmények szerint a rossz szociális háttérrel rendelkező gyerekek a fővárosi iskolákban érik el a legjobb tanulmányi eredményt, őket pedig rögtön a falusi iskolák követik a rangsorban, s csak utánuk jönnek a megyei jogú városok intézményei, a sereghajtók pedig a kisvárosi iskolák. A Hiller-tárca az összevonásokkal éppen a kisvárosi intézményekbe kényszeríti be a rossz háttérrel rendelkező gyerekeket. Oda, ahol a legkisebb az esélyük a hátrányok leküzdésére.
– Mit tudnak jobban a falusi iskolák, mint a kisvárosi, összevont intézmények?
– Kevesebb gyerekkel foglalkoznak és elfogadóbbak. Az érintett családok ráadásul sokszor súlyos motivációs problémával küzdenek: ha helyben van az iskola, akkor azért még elküldik a gyereket, ha azonban buszozni kell és hajnalban kelni, akkor erre jóval kevesebb az esély.
– A régi, fejkvótás finanszírozási rendszer visszaállítása megmentené a kis iskolákat?
– A finanszírozás most is a fejkvótán alapul, ez a rendszer azonban igazságtalan, mert a kiegészítő támogatások rendszere nem működik. Pusztán az alapnormatíva az életben maradáshoz sem elegendő a kistelepülések esetében. A színvonalas oktatáshoz kiemelt helyzetbe kell hozni őket, hiszen feladatuk különösen nehéz: az ide járó gyerekeknek le kell dolgozniuk a családból hozott hátrányukat. A polgári kormány idején kiemelt támogatást adtunk ezeknek az intézményeknek. Ez akkor megállította a lejtőn való zuhanást, de ma már ez sem elég.
– Akkor mi a megoldás?
– Meg kell teremteni annak lehetőségét, hogy amennyiben egy kistelepülés úgy dönt, a fenntartás feladatát átadhassa az államnak, mert az oktatás léte és minősége nem függhet az önkormányzat csődjétől.
– Nem önkormányzati feladat lenne az oktatás?
– Húszéves doktrínát kellene újragondolni, de azt gondolom, hogy van olyan szint, ahol ez segítene.
– Újranyitnák azokat az iskolákat, amelyeket a szocialisták bezártak?
– Arra nem mernék ígéretet tenni, hogy mindegyiket újranyitjuk, de azt vállaljuk, hogy megadjuk a segítséget azoknak a településeknek, amelyek újra életet akarnak lehelni az iskolájukba, és erre képesek is.
– A hátrányos helyzetű családokat nem lehet motiváltakká tenni abban, hogy gyermekeiket iskolába járassák?
– De igen, egyes szociális támogatások feltételhez kötésével. A polgári kormány idején csak abban az esetben folyósítottuk a családi pótlékot, ha a szülők óvodába, illetve iskolába járatták a gyerekeiket. A rendszer pillanatok alatt igazolta a hatékonyságát, hiszen olyan gyerekek is megjelentek az oktatási intézményekben, akiknek szülei addig erre ügyet sem vetettek. Ám a családi kassza bevételeinek elmaradása felértékelte az iskolát. Hiába igazoltak minket a számok, a baloldal rögtön cigányellenesnek bélyegzett minket, pedig a lecsúszott, perifériára szorult réteg nem csak cigányokból áll. 2002-ben a Medgyessy-kormány azonnal eltörölte ezt a szabályt, és feltétel nélkül, mindenkinek odaadta a családi pótlékot. Hat évnek kellett eltelnie, hogy a szocialisták belássák: nekünk volt igazunk. Ezt igazolja az óvodáztatási támogatás bevezetése, amelynek révén pénzt adnak azoknak a hátrányos helyzetű családoknak, akik óvodába járatják a gyerekeiket. Ez a javaslat már hosszú idő óta szerepelt a Fidesz programjaiban. Megbocsáthatatlan ugyanakkor az elvesztegetett hat év, amelynek során az érintett családok gyerekei úgy nőttek fel, hogy nem jártak rendszeresen iskolába, sok esetben pedig – az óvodáztatás hiánya miatt – úgy kerültek be az általános iskolába, hogy hatalmas hátránnyal indultak a többiekhez képest.
– A családi pótlék továbbra sincs feltételhez kötve, az iskolába járást nem motiválja semmi.
– Szerintem előbb vagy utóbb ennek szükségességét még a szocialisták is felismerik majd. Nem elég azonban, hogy a gyerek iskolába járjon, cél az is, hogy a családi pótlékot rá is költsék. A hátrányos helyzetű családok egy részében ez nem mindig valósul meg, ezért arra kell törekedni, hogy az érintettek a támogatás minél nagyobb részét természetbeni juttatásként kapják meg.
– A megszorítások a többi oktatási intézményt is nehéz helyzetbe hozták. Az utóbbi években tömegesen zárták be az óvodákat, a városi iskolákban pedig osztályokat vontak össze, pedagógusokat bocsátották el.
– Az óvodák tömeges bezárása szerencsére nem folytatódhat, hiszen 2008 szeptemberétől minden hátrányos helyzetű gyereket, 2010-től pedig minden gyereket fel kell venni az óvodába, aki elmúlt hároméves, s a szülei erre igényt tartanak. A hátrányos helyzetű gyerekek esetében ezt a döntést anyagi támogatással is ösztönzik, ami nagyon helyes dolog. A gond az, hogy ehhez több mint tízezer új férőhelyet kellene létrehozni, amit a kivéreztetett önkormányzatok képtelenek megvalósítani. Súlyosbítja a helyzetet egy abszurd építésügyi törvénymódosítás, amely gyakorlatilag lehetetlenné teszi, hogy a férőhelybővítést a régi óvodákhoz való hozzáépítéssel, tetőtér-beépítéssel oldjuk meg.
– Az állam ad pénzt az óvodaépítésre?
– Keveset. Lehet pályázni európai uniós pénzekre, de a keret nem elegendő, ráadásul mire a forrásokhoz hozzájutnak a fenntartók, kicsúszunk a határidőből. Különösen nagy gondot jelent, hogy a legtöbb gyerek az agglomerációs településeken és a szegény vidékeken születik, ott pedig esély sincs arra, hogy az önkormányzatok saját erőből létrehozzák az új férőhelyeket. Az volna a normális, ha az állam az általa meghatározott feladathoz automatikusan biztosítaná a támogatást is.
– A városi iskolák mit éreznek a megszorításokból?
– Ezek az intézmények is zsírjukra sültek. A kevesebb pénz miatt osztályokat kellett összevonni és tanárokat elbocsátani, ami azt eredményezte, hogy az iskolák a törvényben szigorúan előírt feladataikon kívül semmit sem tudnak ellátni, mert erre már nem jut idejük, emberük, pénzük. A szaktantárgyi oktatással is baj van: Magyarország az európai uniós átlagnak csupán a felét költi a felső tagozatra. Nem lehet csodálkozni azon, hogy folyamatosan romlanak a nemzetközi eredményeink. A legnagyobb baj azonban az, hogy finanszírozás és szakember hiányában az iskola már nem lát el nevelési feladatokat.
– A tanórán nem lehet nevelni?
– A tanórán tanítani kell. A nevelési teret korábban a szakkörök, énekkarok, osztálykirándulások, klubok, táborok adták, azok az események, amelyeknek keretében a gyerekek közösségben lehettek, megismerték a társadalmi élet alapvető szabályait, és megtanulták az egymás iránti szolidaritást. Az együttérzés, a gyengébbek segítésének szükségessége tapasztalatból születik, ma már azonban nincs mód megtapasztalni ezeket, mert a pénzhiány miatt az említett foglalkozásokat szüntették meg először az iskolák. A szülők sem tartanak kapcsolatot a tanárokkal, és gyakran a pedagógusok sem alkotnak közösséget. Magára hagyott tanárok próbálnak önző, értékeket nem ismerő gyerekek között rendet tartani, mindezt eszközök nélkül. A nevelés és az értékközvetítés hiányában kell keresni az iskolai erőszak terjedésének okait.
– A pénzhiány idézte elő az erőszak terjedését?
– Gyorsították a folyamatot, de látni kell, hogy a szülő sem foglalkozik a gyerekével, ő sem nevel. Egy óriási kulturális lejtő legalján vagyunk, ennek a tünetei az erőszakos cselekmények. Ha nincs közösség, nincs erkölcs. Nincs belső késztetés arra, hogy betartsuk a szabályokat.
– Lehet ezen változtatni?
– Lehet és kell. Évekig tarthat, mire újra létrejönnek a közösségek. Ebben az iskolának kulcsszerepe van, és nem csak a gyerek nevelésében. A tanároknak ösztönözniük kell a szülői közösségek létrejöttét is, az államnak pedig ezt támogatnia kell.
– A tanárok azt mondják, nincsenek eszközeik az erőszak kezelésére, mivel a liberális oktatáspolitika minden lehetőséget kivett a kezükből. Még azt sem tehetik meg, hogy az óráról kiküldjék a tűrhetetlenül viselkedő gyereket. A tekintélyük is oda: nem osztályozhatnak, és nem buktathatnak.
– Sokkal nagyobb a baj annál, hogy pusztán az osztályzás és a buktatás visszaállítása segíthetne. Egyébként nem hiszem, hogy ezek az intézkedések döntően csorbították volna a tekintélyt. Tény, hogy sok szülő nem érti a szöveges értékelést, jobban szereti a lebutított, egytől ötig terjedő számsort. Ez is a kulturális válság tünete: a szülő nem beszélget a pedagógussal, nem érdekli, hogy miben kellene segítenie a gyerekét, csak az eredményekre kíváncsi. Hibásak a szülők, mert segítség és együttműködés nélkül várják el a magas színvonalú oktatást, de felelős sok pedagógus is, aki nem kezeli partnerként a szülőt. Hogyan motivál az a pedagógus, aki nem ismeri tanítványa szüleit, nem tudja, a gyerek miben kiemelkedő vagy mi érdekli?
– Silányabb lett a pedagógustársadalom?
– Az oktatás tömegesedése és a pálya presztízsének csökkenése miatt elkerülhetetlenné vált, hogy bekerüljenek kevésbé alkalmas, gyengébb felkészültségű emberek is a pályára. A jelenlegi oktatáspolitika és finanszírozási rendszer ráadásul fordított szelekciót eredményez: az alacsony fizetések miatt a jó képességű pedagógusok magániskolában tanítanak, vagy megpróbálnak más területen elhelyezkedni. Az alacsony bérért, amely nem ismeri el sem a többletmunkát, sem a kiemelkedő teljesítményt, nincs verseny. Ez kihat a színvonalra, és itt be is zárul a kör: az eredmények miatt nem emelik a pedagógusok fizetését, a jó képességű diákok pedig nem lépnek pedagóguspályára, csak azok, akiket máshova nem vettek fel.
– Mi a kiút?
– A központi bérfinanszírozás és a pedagógus életpályamodell bevezetése. Az állam határozza meg a béreket, hát fizesse is ki azt. Emellett olyan rendszerre van szükség, ami elismeri a nagyobb teljesítményt, a minőségi munkát.
– Miért lenne motiváltabb és jobb egy pedagógus attól, hogy nem az önkormányzat, hanem az állam utalja át a fizetését?
– Az állami finanszírozás hatására kettéválna a pedagógustársadalom, ami versenyt idézne elő, a tanároknak ugyanis csak egy része kaphatna államilag garantált pedagógusstátust. A tehetősebb települések alkalmazhatnának több tanárt, de az ő fizetésüket nekik is kellene finanszírozniuk, és azt is az önkormányzatok határoznák meg, hogy kinek mennyit fizetnek. A változtatás nem lenne mindenkinek kellemes, de szükség van rá. Ha nem teszünk különbséget a jó és kevésbé jó dolgozók között, akkor tovább folytatódik a szakma lecsúszása.
– Bár valamennyi parlamenti párt támogatja az integrált oktatást, sok szakember ennek erőltetésében látja az erőszak okát.
– Még a legjobb dolog is a visszájára sülhet el, ha azt elképzelések nélkül, erőltetve akarják megvalósítani. A cigány gyerekek társadalmi integrációja fontos, de ha ez abban merül ki, hogy pénztelenül, eszköztelenül összezárják a különböző hátterű gyerekeket, akkor azzal éppen az előítéleteket mélyítik. A többségi társadalom nem fogja támogatni az integrációt, ha úgy érzi, hogy az a gyerekének árt. Már sok cigány értelmiségi is azt mondja, hogy a roma gyerekeknek is károkat okoz az együtt nevelés, hiszen hátrányaik miatt állandó sikertelenség éri őket a tanulásban és támadás a többi szülő részéről.
– Hogyan lehetne érdekeltté tenni a feleket az integrált oktatásban?
– A hátrányos helyzetű családokat például úgy, hogy a gyermek után járó támogatásokat óvodáztatáshoz, iskoláztatáshoz kötik. A többi gyerek számára fejlesztésekkel kell vonzóvá tenni az iskolát: ha az integrált oktatást végző intézményben pluszszolgáltatások vannak, mondjuk több nyelvóra, egyéni foglalkozás, tánctanfolyam, művészeti képzés, szakkörök, akkor a szülő elgondolkodik azon, hogy hol kap többet a gyereke.