Chávez szombaton közölte: a hadsereg ellenőrzése alá vonja a rizstermelő és -feldolgozó vállalatokat, a fenyegetőző cégeket pedig államosítják. Az államfő nem részletezte, hogy a hadsereg beavatkozása pontosan meddig terjed és meddig tart majd. Chávez arra hivatkozott, hogy az élelmiszeriparban vannak olyan cégek, amelyek nem tartották tiszteletben a törvényeket, és nem a szabályozott áron árulták termékeiket, ezért figyelmeztette az ágazatot, szükség esetén teljes államosítás következik. A nagy termelők ugyanis azzal fenyegetőztek, hogy teljesen leállítják a termelést, a kisebbek viszont arra panaszkodtak, hogy a szabályozott árak miatt semmilyen hasznuk nincs, és csődbe mennek. 2007-ben, a hirtelen kialakuló élelmiszerár-válság során alapvető élelmiszerek tűntek el a venezuelai boltokból, Chávez ezért hozta korábbi árszabályozó rendelkezéseit. De Venezuelát nemcsak az élelmiszerárak megugrása sújtja, hanem az infláció is, és Chávez 2008-ban hiába vezette be az úgynevezett erős bolívart, nem tudta letörni a térség második legnagyobb inflációját.
Két hete tört ki egy újabb nagyszabású csalás, az úgynevezett Stanford-botrány is, amely Venezuelát is érzékenyen érintette, hiszen a lakosok ebbe a bankba is menekítették megtakarításaikat. Alí Rodríguez gazdasági miniszter ezért megvádolta az Egyesült Államokat, hogy a Venezuela elleni kampánnyal pánikot akar kelteni az országban, hogy a pénzkimenekítéssel összeomoljon az ország bankrendszere.
Újabb venezuelai államosítás
Alig két héttel az alkotmánymódosító népszavazáson aratott sikere után Hugo Chávez venezuelai elnök úgy döntött, fel kell lépnie az országot fenyegető élelmiszerválság helyi következményei ellen, ezért szombaton hatósági segítséggel állami kézbe vette az összes rizsfeldolgozó üzemet.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!