Egy friss spanyol elemzés szerint Mexikó és Kolumbia továbbra is a kábítószer-kereskedelem és -termelés központja. Mexikóban mintegy 150 ezer személy él meg a marihuána, az ópium és a kokain alapanyagainak termesztéséből, feldolgozásából és terjesztéséből. Megtehetik, mert mind az előállításban, mind a szállításban számíthatnak az Egyesült Államokban élő 35 millió biztos fogyasztóra. És jelenleg mintha ugyanaz a folyamat játszódna le Mexikóban, mint a nyolcvanas években Kolumbiában, vagyis állandó nyomás alatt tartják az állami intézményeket. A Kolumbiában meggyengített kartellek ráadásul anélkül települtek át Mexikóba, hogy a dél-amerikai országban végleg megszűnt volna ez a probléma. A mexikói kartellek ugyanúgy, ahogy Pablo Escobar Kolumbiájában, kiépítették hálózatukat, és bőven jut pénz az állami hatóságok megvesztegetésére is. Ez a korrupciós hálózat mára annyira meggyengítette a mexikói rendfenntartó erőket, hogy az elnök kénytelen volt igénybe venni a hadsereg segítségét például Ciudad Juárezben, amely most olyan képet mutat, mint Afganisztán vagy Irak bármelyik NATO-egységek által megszállt települése. Újabb rossz hír, hogy ha egy csapásra feloszlatná magát a kolumbiai kábítószer-kereskedelem egyik helyi felelőse, a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC), egyáltalán nem szűnne meg ez a tevékenység, annyira kiépült a terjesztők hálózata is a földrajzilag nehezen megközelíthető területeken.
A kábítószer-kereskedelem elleni harc olyan kilátástalan küzdelemnek látszik, mint az ógörög mitológiából ismert százfejű lernai hidra elpusztítása: hiába számolnak fel a hatóságok egy-egy útvonalat, szinte azonnal újat találnak helyette, vagy hiába irtják ki a koka- vagy ópiumtermést egy területen, máshol folytatják. Ezért a világ államai kevés eredményt tudnak felmutatni a kábítószer-termesztés és -kereskedelem elleni küzdelemben. Eközben nemcsak egyre több a kábítószer, hanem mind olcsóbb. Az ENSZ keretében 11 évvel ezelőtt új tízéves stratégiát kezdtek kidolgozni, amelytől azt remélik, hogy valóban a kábítószermentes világhoz vezethet. Az új taktika kidolgozói azzal érvelnek, hogy nem jártak sikerrel a bűnüldöző-eszközök, mert a termesztők és kereskedők mindig ki tudták játszani a kormányok és a hatóságok éberségét. Az akár tíz tonna kábítószert is szállító, a kolumbiai őserdőkben gyártott tengeralattjárók szolgáltatják a legékesebb példát erre a kudarcra. Az ENSZ legfrissebb jelentése szerint ha egy képzeletbeli ország – Narkolandia – lenne a kábítószereket előállító területek összessége, évi 243 milliárd dolláros GDP-jével a világ 21. legerősebb gazdasága lenne a 272 milliárd dolláros Svédország mögött. Peter Reuter, a marylandi egyetem drogellenes politikával foglalkozó szakértője kiszámolta, hogy miért éri meg mindig az egyszerű embereknek részt venni ebben a kockázatos üzletben. A kereskedők 300 dollárt (227 eurót) fizetnek nekik annyi kokalevélért, amelyből előállíthatnak egy kiló kokaint. Az Egyesült Államok nagyvárosainak utcáin hetven dollárért (53 euróért) árulják egy grammját, vagyis százezer dollárt (76 ezer eurót) kereshetnek egy kilón. Ezért Reuter szerint nem érdemes több pénzt ölni a kábítószer-ellenes küzdelem hagyományos módszereibe, sokkal célszerűbb, ha az Egyesült Államokban és Európa célországaiban csökkentik a drog iránti keresletet. Három volt latin-amerikai elnök – a brazil Fernando Henrique Cardoso, a mexikói Ernesto Zedillo és a kolumbiai César Gaviria – a Latin-amerikai Drog- és Demokráciabizottság februárban közzétett legfrissebb jelentése alapján el is marasztalja mind az Egyesült Államokat, mind az Európai Uniót, amiért nem csökkenti lakosainak étvágyát a világ többi részéből érkező kábítószerek iránt. Közös véleményük szerint nemhogy nem közeledtek a közös célhoz, a kábítószermentes világhoz, távolabb vannak tőle, mint valaha. Sőt, az Egyesült Államok és az Európai Unió is rosszul használja fel az erre fordítható pénzt – negyvenmilliárd dollárt, illetve 34 milliárd eurót: minden négy euróból egyet a megelőzésre, a többit meg a bűnüldözésre. Szerintük nem véletlen, hogy éppen abból az országból érkezik a legtöbb panasz, amely most a kábítószer-ellenes háború fő frontja: Mexikóból, ahonnan kezd átterjedni a szomszédos országokra, Guatemalára és Hondurasra is (februárban a guatemalai elnök, Álvaro Colom halálos fenyegetéseket kapott a mexikói Öböl-kartell bérgyilkos szervezetétől, a rettegett Zétáktól, amiért „akadályozza” guatemalai terjeszkedésüket). Hillary Clinton amerikai külügyminiszter elismerte, mivel az Egyesült Államok nem tudta visszaszorítani saját keresletét, ők ugyanúgy felelősek a két ország határán évek óta zajló véres drámáért. 2006 óta tízezer narkógyilkosság történt Mexikóban, azaz háromszor annyi áldozatot követeltek a leszámolások, mint ahány amerikai katona életét vesztette Irakban 2003 óta.
Meglepő javaslatok körvonalazódnak a drogellenes háborúban – ebben az ENSZ is partner –, amelyek célja a kábítószerek legalizálása: az Egyesült Királyság a Transform nevű civil szervezet számításai szerint a költséghatékonyságot is figyelembe véve ebben az esetben az állam évi 15 milliárd eurót takaríthatna meg. Ennyibe kerül a jelenlegi rendszer szerint az illegális kábítószerek elleni küzdelem során erre fordított állami egészségügyi kiadás. Hasonló javaslatot terjesztett be az amerikai Ethan Nadelmann, a Szövetség a Drogpolitikáért nevű szervezet vezetője, és a jelek szerint az új demokrata elnök, Barack Obama hajlik az irányváltásra. Soha nem folyt ilyen éles vita még a két tábor, a következetes tiltást és a kábítószer-használat büntetésének eltörlését követelők között.
origo.hu
Napi balfék: Magyar Péter újabb árulót talált!
