Molnár Lajos 2006. június–2007. április:
Kinevezése után nem sokkal összeveszett az orvosokkal, a gyógyszerészekkel, a gyógyszertgyártókkal és a színfalak mögött a szocialistákkal is. Nem volt a szakmának olyan csoportja, amellyel ne került volna szembe. Úgy akart reformokat bevezetni, hogy csak az SZDSZ és Gyurcsány Ferenc kormányfő támogatta – utóbbi is csak egy ideig. Sokszor hangsúlyozta, hogy finanszírozhatatlan a jelenlegi kórházi struktúra. Mint mondta: mesterségesen tartják fenn a gazdaságtalan gyógyintézeteket, mindenkinek adnak egy kicsit, hogy túléljen, de ettől nem javul a színvonal, és a költségvetésnek is egyre többe kerül az egészségügy működtetése, egyre nő az Egészségbiztosítási Alap hiánya. Néhány hónap alatt akarta ledolgozni 17 év vélt vagy valós mulasztásait. Gyakori mondása volt, hogy 17 év után véget kell vetni a szocializmusnak az egészségügyben. Ezzel indokolta cselekvési kényszerét. Ám a gyorsaságnak ára volt. A szakma nagy része sem vitatta, hogy túl sok a kórház, rossz az elosztásuk, és sok a párhuzamos feladat, de többségük átgondoltlannak, ésszerűtlennek tartotta az átalakításukat, amit megfelelő egyeztetések és hatástanulmányok nélkül akartak végrehajtani. De nemcsak a kapkodás, hanem a politika is közbeszólt: nem szakmai indokok, hanem háttéralkuk révén dőlt el, melyik kórház marad meg, hány ággyal és milyen profillal. Összességében 27 ezerrel csökkentette az aktív ágyak számát, míg 7,5 ezerrel növelte a krónikusakét. Jelzésértéke volt, hogy ezek után lemondott a kórháztörvény egyik kidolgozójának számító minisztériumi főtanácsadó, mondván: az eredeti szakmai koncepció annyira eltorzult a politikai alkukban, hogy az átalakítás nem éri el célját, az új kórházrendszer nem lesz hatékonyabb és gazdaságosabb. Nemcsak az ágyszámokról szóló döntés volt hibás, hanem az is, ahogy lakossághely szerint a betegeket hozzárendelték az egyes intézményekhez. Volt kórház, amelyik alig kapott ágyat, de hozzá több százezer lakosú területet. Míg más intézmények ágyat kaptak jócskán, de elvileg betegek meg nem tartoztak oda. Előfordult az is, hogy mondjuk fül-orr-gégészetre az ország déli határ menti vidékén lakóknak több száz kilométerre kellett volna utazniuk, miközben sokkal közelebb is akadt az ellátásukra alkalmas kórház.
Molnár Lajos azt hangoztatta, hogy le kell számolni az egészségügyben az állítólagos ingyenesség mítoszával. Ez sikerült neki, legalábbis átmeneti időre. A 300 forintos vizitdíj és a kórházi napidíj 2007. februári bevezetését sokszor a hálapénz elleni harccal indokolta, de a lényege – ahogy ő maga sem titkolta – inkább az, hogy ne járjunk annyit feleslegesen orvoshoz, csökkenjen a zsúfoltság a rendelőkben, és persze csökkenjenek az állami kiadások is. Szerinte egy ilyen kis összeg, „egy fél doboz cigaretta ára” alkalmas arra, hogy csökkentse a rendelők túlterheltségét. Csakhogy a pénz beszedése komoly adminisztrációs terhet rótt a rendelők személyzetére. Kinek jár a mentesség, mikor kell emelt összegű díjat fizetni, ügyeleti időben mi minősül sürgős esetnek, hányszor kell fizetni, ha egy betegség miatt több helyre is elküldik a beteget? – efféle kérdések tömkelege hangzott el nap mint nap.
A Fidesz által kezdeményezett népszavazás végül hatalmas többséggel elsöpörte a díjfizetés rendszerét. A több százezer, esetenként több millió forintért megvásárolt vizitdíj-automaták pedig az egészségügyi intézmények nyakán maradtak. Egyesek megpróbálták átalakítani vagy eladni a berendezéseket, de sok helyen még most is a pincében porosodnak. A vizitdíjból származó bevétel pedig lényegesen elmaradt a várttól, egyrészt a kedvezményezettek viszonylag széles rétege miatt, másrészt pedig azért, mert jelentősen visszaesett a háziorvosoknál és a szakrendelőkben a betegforgalom.
Éppen ez volt a legélesebb vita témája: vajon azokat tartotta-e otthon a vizitdíj, akiknek valóban nem volt szükségük orvosi ellátásra, vagy netán azokat, akik rászorultak volna, de nem tudták vagy nem akarták kifizetni a pénzt? A kórházi betegszám – ellentétben a háziorvosival és a szakrendelőivel – nem elsősorban a díjfizetés bevezetése miatt esett vissza, hanem azért, mert időközben csökkentették azt a teljesítményt, amit a biztosító finanszíroz a kórházaknak. Az előre megadott teljesítménymennyiség fölött elvégzett bevatkozásokért egyetlen fillért sem fizetett a tb, így hiába volt orvos, műtő és beteg is, a beavatkozásokat sokszor nem végezték el. Emiatt nőtt a várólista. Ez egyúttal a korrupció melegágyává is vált, hiszen a várólista jogi szabályozása ellenére sokan hamar megtalálták az útját, hogy miként lehet pénz ellenében azonnal ellátni a hónapokkal, esetleg évekkel későbbre előjegyzett betegeket. A hálapénz persze nem csökkent a vizitdíj hatására.
Molnár Lajos minisztersége idején megszűnt a száz százalékban támogatott, azaz ingyenesen kiváltható medicinák köre. Ezekért a készítményekért a mai napig dobozonként 300 forintot kell fizetni a patikákban.
Kötelezővé vált, hogy az egészségügyi ellátás előtt ellenőrizni kell a betegek biztosítotti jogviszonyát, igaz, ezt az intézkedést a korábbi miniszter, Rácz Jenő készítette elő. Molnár Lajos idején döntöttek az Egészségbiztosítási Felügyelet létrehozásáról, ezt a szervezetet éppen mostanság akarják megszüntetni.
Nagy sikerként hangoztatta, hogy lehetővé tette az árversenyt a gyógyszerpiacon azzal, hogy a legdrágább készítményektől megvonják a tb-támogatást. Sokszor büszkélkedett azzal, hogy mennyit csökkent a gyógyszerek ára, a valóság azonban az, hogy míg 2006-ban öszszesen 104,6 milliárd forintot fizettek ki a betegek a tb-támogatott gyógyszerek térítési díjára, addig 2007-ben – csökkenő dobozszám mellett – már 119,2 milliárdot. 2007-ben átlagosan több mint 600 forintba került egy doboz medicina kiváltása, míg ez egy évvel korábban alig haladta meg a 460 forintot. Számos készítménynek csökkentették a társadalombiztosítási támogatását – némelyeknél meg is szüntették –, így sokszor előfordult, hogy a gyártó levitte ugyan az árakat, ám a tb-támogatás csökkentése miatt a vásárlóknak mégis többet kellett fizetniük.
Molnár Lajos minisztersége idején szüntették meg a kötelező kamarai tagságot, eltörölték a patikaalapítás szigorú korlátait, és lehetővé tették, hogy a gyógyszerek egy szűk körét például benzinkutakon és hipermarketekben is árusíthassák.
Horváth Ágnes 2007. április–2008. április:
Nem sokkal a vizitdíj bevezetéséről, valamint a kórházi ágyszámcsökkentésről és struktúraátalakításról szóló döntés hatálybalépése után vette át Molnár Lajostól a tárca irányítását, igaz, az intézkedések előkészítésében a minisztérium szakállamtitkáraként amúgy is részt vett. Hirtelen az összes kidolgozatlan és hatalmas indulatot kiváltó döntés következménye a fejére zúdult. Neki kellett szembesülnie azzal, hogy az ágazat egyetlen szereplője – a mentőtől a háziorvoson át a kórházi doktorig – sem tudta, hogy a betegek lakóhely szerint mely intézményhez tartoznak. Ebből aztán óriási káosz lett, a híradások tele voltak olyan történetekkel, hogy még a súlyosabb beteget is négy-öt helyre küldözgetik, mire valahol hajlandók ellátni. Mindezt súlyosbította a vizitdíj elleni általános tiltakozás, valamint a miniszter korántsem szimpatikus stílusa: fiatalsága miatt sokan alázatot és megegyezésre való törekvést vártak tőle, ezek helyett azonban arroganciát kaptak. Hatalmas felháborodást keltett például, amikor a Svábhegyi Állami Gyermekgyógyintézet bezárását kifogásolóknak, s a beteg gyermekük további ellátásáért aggódóknak azt mondta: tudomása szerint az asztmát ma már nem a jó levegővel, hanem gyógyszerekkel kezelik.
Minisztersége idején zajlott az egészségbiztosítási rendszer átalakítása, a véget nem érő alkudozás az MSZP és az SZDSZ között. A szabad demokraták eredeti elképzelésük szerint tisztán magántulajdonú, több-biztosítós rendszert láttak volna szívesen – olyat, amelytől egyébként a világ számos pontján már inkább szabadulnának –, míg a szocialisták hallani sem akartak az egészségbiztosítás teljes magánosításáról. Végül a két párt közti kompromisszumként az a döntés született, hogy 22, területi elven szerveződő egészségpénztár jön létre, amelynek kisebbségi, 49 százalékos tulajdonrészét üzleti befektetőknek értékesítik. A terveket hatalmas felzúdulás övezte. Szinte minden szakmai szervezet ellenezte, s nehezményezte, hogy valódi szakmai egyeztetés nélkül akartak egy ilyen nagy jelentőségű döntést meghozni. Még a köztársasági elnök is kifogást emelt. Az elfogadott törvényjavaslatot ugyan nem találta alkotmányellenesnek Sólyom László, de visszautalta a parlamentnek megfontolásra, mert nem talált kellő garanciát a szolidaritásra, s hiányolta a társadalmi-szakmai konszenzust. Az Országgyűlés végül érdemi változtatás nélkül másodszor is elfogadta a jogszabályt. Csakhogy nem sokkal a vizitdíj eltörlését eredményező népszavazási fiaskó után az MSZP-nek azzal kellett szembesülnie, hogy küszöbön a következő, hasonló eredménnyel fenyegető referendum. Ezúttal a több-biztosítós rendszerről. Kezdetben még tettek néhány elkeseredett kísérletet a szocialisták, hogy megmagyarázzák, az elfogadott törvény nem eredményez több biztosítót. Továbbra is egy biztosító marad, igaz, több pénztár jön létre – hangzott a magyarázat. Aztán csakhamar belátták, hogy a nyelvészeti-rendszerelméleti vitából vélhetőleg ők kerülnének ki vesztesen, így megváltoztatták álláspontjukat. Ekkor már úgy gondolták, létrejöhetnek ugyan a pénztárak, ám csak tisztán állami tulajdonként.
Közben Horváth Ágnes hozott még néhány PR-jellegű döntést, ezekkel még inkább magára haragította az amúgy is feltüzelt szakmát, amelynek szereplői úgy látták: súlyosabb gondok vannak az ágazatban, mintsem hogy 600 millió forintnyi közpénzt költsenek széfek vásárlására, a beszerzést ugyanis kötelezővé tette a kórházaknak. Mire megérkeztek a trezorok, addigra kiderült: mégsem büntetik azokat az intézményeket, amelyek nem szerelik fel a széfeket, így az áru a vizitdíj-automaták sorsára jutott.
A másik hasonló döntés a kórházi koszt minőségének javítását célozta. Előírták, hogy egy beteg napi étkeztetésére legalább 550 forintot kell fordítani, s lehetővé kell tenni, hogy ebédet két menüből választhassanak a páciensek, naponta egyszer pedig gyümölcsöt vagy zöldséget is kaphassanak. Mindeközben az ellenzék és a szakmai szervezetek sorra hangoztatták a súlyosabb gondokat, hogy nincs elegendő orvos és ápoló, nincs megfelelő gyógyszer, nőnek a várólisták, adósságcsapdába kerültek a kórházak, a szegények nem tudják kiváltani az egyre dráguló gyógyszereiket, s nem mennek orvoshoz, mert nem tudják kifizetni az akkor még létező vizitdíjat.
Nem sokkal ezután Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kezdeményezte Horváth Ágnes szakminiszter leváltását, ami végül hozzájárult az SZDSZ–MSZP-koalíció felbomlásához.
Úgy tűnik azonban, a magyarok gyorsan felejtenek. Ma már csak kevesen emlékeznek Horváth Ágnes tevékenységére. A felnőttek 54 százaléka egyetlen olyan intézkedést sem tudott említeni, amely a politikai viharok kereszttüzében állt SZDSZ-es politikus nevéhez köthető – derül ki a Szinapszis Kft. felméréséből. Akik mégis, azok közül a legtöbben – 37 százaléknyian – a vizitdíjra emlékeztek. A kórházi széfeket a megkérdezettek 16 százaléka említette, míg a kórházi napidíj már csak 5 százaléknak jutott eszébe. A kórházátszervezéseket, ágyszámcsökkentéseket is csak kevesen, alig 8 százaléknyian említették. Arra a kérdésre, hogy „Az ön által megnevezett intézkedések megítélése hogyan változott az elmúlt évben?”, a vizitdíjat említők 17 százaléka azt mondta, hogy véleménye most rosszabb, míg 22 százaléknak jobb a díjfizetést eltörlő népszavazás óta. A többieké ugyanolyan jó vagy rossz maradt, mint volt. A felmérés megállapította azt is, hogy a fiatalabb korosztály körében magasabb az intézkedést megnevezni nem tudók aránya – a 18–25 évesek között például 76 százalék. A 26–35 évesek körében 59 százalékos ugyanez a mutató. Konkrét intézkedést főként az idősebbek, krónikus betegségben szenvedők tudtak említeni. Az iskolai végzettség emelkedésével nőtt a tájékozottság aránya: míg az alapfokú végzettséggel rendelkezők 67 százaléka nem tudott emlékezetes változást említeni, addig a felsőfokú végzettségűek körében ez mindössze 38 százalék volt.
Székely Tamás: 2008. május–:
Személyében Gyurcsány Ferenc megfelelő szakmai jártasságú és a laikus közönség számára kellően színtelen minisztert választott, akinek legfőbb feladata a béketeremtés mellett az egészségügy kivezetése volt a nagypolitika terepéről. A szakma ennek megfelelően egy emberként üdvözölte az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatói posztját bársonyszékre cserélő Székely Tamást, akinek kinevezését saját sikerükként élték meg. Székely első nyilvános szereplését, s az ott elmondott viszszafogott, meglehetősen dodonai programbeszédét is lelkes taps fogadta, noha az egyetlen konkrétum az volt benne, hogy visszavonják a parlament által kétszer is elfogadott pénztártörvényt. Noha az újonnan kinevezett miniszter megbízást kapott Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnöktől, hogy dolgozzon ki egy új javaslatot az egészségbiztosítási rendszer átalakítására, ez az intézkedés még szervezeti átalakításként sem tekinthető jelentős léptékűnek. Hiába hangoztatta sokszor, hogy megerősítik és valódi biztosítóvá változtatják a most csak állami kifizetőhelyként működő Országos Egészségbiztosítási Pénztárt, intézkedései valójában nem hoztak érdemi változást.
Székely Tamás nemcsak a biztosítás feldarabolásáról szóló törvényt törölte, hanem hozzákezdett a Horváth Ágnes által hátrahagyott aknamező hatástalanításához is. Többek között visszavonta például azt a javaslatát, amely szerint a beutaló nélkül érkező beteggel kétezer forintot fizettettek volna. Csakhamar semmivé foszlott Horváth Ágnes elképzelése a magánorvosok szektorsemleges finanszírozásáról is, ez a javaslat is a kukában végezte.
Székely Tamás politikai szempontból a várakozásoknak megfelelően teljesített. Nagyrészt felszámolta az ágazatban provokatív elődei által keltett feszültségeket. A forráshiány azonban állandósult, sőt az egészségügy az idei, erősen megnyirbált költségvetés után újabb súlyos, 30 milliárd forintos megszorítást él át most április elsejétől. Székely szakmai tekintélyének is köszönhető, hogy az egészségügyiek csendes beletörődéssel fogadták a rossz híreket, pedig az újabb elvonással járó finanszírozásváltozás előreláthatólag számos kis kórházat kilátástalan helyzetbe hoz majd, a gyógyszerár-támogatás csökkentése pedig több betegcsoportnak is óriási drágulást eredményez. A szocialisták azonban olyan elégedettek voltak miniszterük teljesítményével, hogy a korábban köztisztviselői karrierjére büszke Székely Tamást – általános meglepetést keltve – egyéni képviselőjelöltnek is megteszik, Pest megyében szocialista színekben indul majd a 2010-es választásokon.
origo.hu
Gyermekpornográfia miatt tartóztattak le egy borsodi férfit
