Hat utas Ősiből az álomautón

Ősi 1000 éves címmel nyílt kiállítás csütörtökön a Kévés Stúdió Galériában annak alkalmából, hogy ezeréves a település első okleveles említése. A millenniumi ünnepséget a faluban augusztus 20-án rendezik, a kiállítás a falu XX. századi jelesei, Kubik Anna színművész, Erdélyi Zoltán és Kévés György építész, Kajári Gyula festőművész, Lakinger Lajos labdarúgó és Léber Elek műgyűjtő munkásságát, műveit mutatja be.

Álomautó áll a Kévés Stúdió Galéria közepén. A ragyogóan kék színű csoda, az 1907-es De Dion Bouton Párizs mellett Puteaux-ban készült, a világ akkor legnagyobb autógyárában. A mérnöki tudás és a művészi invenció találkozása. Megmentésre, újjávarázsolásra éppen annyira érdemes, mint azok az értékek, amelyeket az ezeréves Ősi, e kis, Várpalotához közeli falu őrzött meg a jelennek, a jövőnek. Ezért aligha van abban meglepő, ha az álomkocsi, legalábbis képzeletben, hosszú utazásra indul, egy évszázadon és Európa országain át egészen Ősiig, hogy onnan a falu híres-neves XX. századi szülötteit felvéve guruljon tovább, megmutatva, milyen teremtő energiákat ajándékozhat a világnak egy hányatott sorsú magyar település. A kormánykeréknél természetesen Léber Elek ül, az old mobil megmentője, újraálmodója. Mellette egy hölgy foglal helyet, Kubik Anna ő, a magyar színház csodája, alternatív Kossuth-díja többet ér az eredetinél. Mögötte Lakinger Lajos, aki a zöld gyepen művelt csodát, s olyan legendás időkről álmodik, miközben a tájat fürkészi, amikor a Vasas 5:4-re verte a Real Madridot, Magyarország 3:2-re Jugoszláviát.
Álomutazás – vagy valami más – a XX. századi Magyarországon át? Az isteni gondviselés akarata nyomán először Kajári Gyula festőművészt vette föl fedélzetére a derék old mobil, talán, mert ő volt az, aki a legkorábban, s a legnagyobb szükségben, elhagyatottságban látta meg a napvilágot az akkor még alig 919 éves Ősiben. Az ország keleti szélén, Hódmezővásárhelyen tette le őt az álomautó, s akik nagyméretű, expresszív vonalakkal komponált rajzait vagy festményeit látják, nem kételkednek benne, megtalálta, amit keresett. Művésztelepet szervezett, festette-rajzolta az Alföldet, a megalázottak és megszomorítottak világát. Ott élte meg azt a nagy átváltozást is, amelynek során a kommunizmus lelkes hívéből a rendszer kemény bírálója lett. Kár, hogy az 1956-os drámát ábrázoló rajzait csak kevesen ismerik, s az is kár, hogy hiába kezdte összegyűjteni a száz évvel ezelőtt Medgyessy, Tornyai és mások tervei alapján készült kerámiákat, majolikákat, az anyag a rendszerváltozás során valahogy elkallódott.
Így tűnt el, szinte visszahozhatatlanul a magyar művészeti örökség jó része. Mint ahogyan a magyar építészet értékeit is elnyelte a XX. század, a szocialista évtizedek Bermuda-háromszöge. Hol volt nagyobb szükség a pótlásra? Ősiben, ahol a világháborús front többször is átvonult vagy éppen a Józsefvárosban, ahol tankokkal lőtték szét az épületeket a forradalmat leverő szovjet harcosok? Vagy egyebütt, az országban mindenütt? Erdélyi Zoltán Ybl-díjas építészt mindenesetre az ötvenes évek végén Pécsett rakta le az old mobil, s ő évtizedeken át hűséges maradt a Dél-Dunántúlhoz, egy-két kivételtől eltekintve ottani városok, falvak számára tervezett oktatási, kulturális, igazgatási intézményeket, ipari objektumokat. Nemcsak a Mecsek fővárosa, de Nagykanizsa, s főleg Kaposvár belvárosának látványa lenne sokkal szegényebb az ő működése nélkül a mainál.
Újabb, ezúttal az eddiginél is nagyobb kanyar: Kévés György először Sopron felé gurul az egyre idősebb, kopottabb, de mégiscsak „nyugati” kocsin. Hova is menne? Az ősi jegyző fia ő, ráadásul a hatóság számára nehezen feledhető 1956-os szabadságharcos múltja van. Tán még reménykednek is benne, hogy valahogy túlgurul a határon, s észrevétlenül nyoma vész, mint annyi tehetségnek Ősi és az egész ország fiataljai közül. De itt marad. Sőt, a Lövérekben való rövid, de kellemes időzés, néhány üdülőközpont megtervezése után egészen Budapestig gurul. Összehúzza szemöldökét, mérlegeli a lehetőségeket, felméri a hiányokat. Itt állj meg, Elek! – szól hirtelen az Orczy tér előtt. Csikorognak az újjávarázsolt fékek, a kocsi, az 1907-es De Dion Bouton megáll. És aki ma körülnéz az Orczy központ épületei között, látja a térséget, közepén a kápolnával, a piros-fehér-zöldre festett kereszttel, nem kételkedik benne: a mára már Kossuth-díjas Kévés György nemcsak épületeket tervezett e helyre, de olyan teret is, amely közösséget teremt.
S valóban, elég egy újabb dudaszó, s hirtelen népes társaság veszi körül a kocsit. Csodák csodája újra itt van mindenki, aki csak elindult Ősiből a nagyvilágba, s az is, aki otthon maradt, hogy annyi szép remény és nehéz nap után most együtt ünnepeljenek, s képzeletben, az álomautón, újra elinduljanak gyermekkoruk örökkévalónak gondolt, de bizonyosan ősi faluja felé.
(Ősi 1000 éves, Kévés Stúdió Galéria, május 23-ig.)