Akár nagyvárosban, akár békésnek hitt faluban élsz, potenciális áldozat vagy – állítják hivatalnokok, jogászok, pszichológusok és civil segítők, akikhez a súlyos fizikai és lelki megrázkódtatást vagy a „csupán” anyagi veszteséget elszenvedettek fordulnak. Néha elég egy telefonhívás ahhoz, hogy elhiggyük azt, amit nehéz tudomásul venni.
A közelmúltban egy ismeretlen asszony keresett otthoni számomon. Már raktam volna le a kagylót, de ösztönösen megéreztem, nem tehetem. Bő fél órába került, míg kibogoztam a történetét. Elmondta, hogy őt, a férjét és a gyermeküket 2008. július 21-én éjjel otthonukban, álmukban rablótámadás érte. Azóta a K. házaspár több operáción esett át, heteket töltött különböző kórházakban. A sérülések fizikailag is maradandó nyomokat hagytak rajtuk. Most minden erejükkel azon vannak, hogy megerősödjenek, folytatni tudják az életüket. A nő bízik abban, hogy lesz, aki munkát ad a férjének, és idővel talán pótolni tudják, amit elvittek tőlük. A legjobban a gyermekük állapota aggasztja, akit nem bántalmaztak ugyan, de végig kellett néznie, mit művelnek a szüleivel.
A telefonhívás Taksonyból érkezett, a Ráckevei-Duna menti – történelmére, hagyományaira, közösségi életére sokat adó – nagyközségből. Vajon miként reagáltak a helybéliek a brutális támadásra? Azon az éjszakán ugyanaz a bűnözői csoport Vecsésen ölt is. Egy asszonyt, aki védeni akarta a javait. A negyvenes éveit taposó Kreisz László polgármester szerint a taksonyiak az elmúlt évtizedben nem szembesültek az erőszak ilyen nyílt formáival. A lakosság magvát alkotó sváb családok kemény munkával művelték a homokos földeket, összetartottak, bíztak egymásban.
*
A házak kapuját nappal nyitva hagyták, fel sem merült, hogy a másik tulajdonához nyúljanak. Most pedig minden lakossági fórumon központi téma a közbiztonság kérdése.
– Az eset után igyekeztem nyugtatni az embereket, azon voltam, hogy ne legyen pánik – mondja Kreisz László. – Önvédelmi fegyverek vásárlásáról nem tudok, de a nyugdíjasok bizony riasztókészülékek beszerzésére kuporgatnak. Az úgynevezett megélhetési bűnözés nem jellemző a községünkben. Tudják rólam, hogy életerős férfiaknak, nőknek segély helyett munkát ajánlok.
– Nem láttam nyomát hivalkodó gazdagságnak a településen. Mit gondol, miért jöttek éppen ide rabolni?
– Az agglomerációs övezetekben sokkal kevesebb a rendőr, mint Budapesten. Az itt szolgálatot teljesítők munkakörülményei nem megfelelőek ahhoz, hogy kellően ütőképesek legyenek a bűnözőkkel szemben. A gépkocsihasználathoz mindössze havi 25 ezer forint üzemanyagköltség jár. Ezt az állapotot használja ki az alvilág, amikor a külterületek felé veszi az irányt. Tavaly például éjszakánként sorra keresték fel idős emberek portáit. Álarcban „dolgoztak”, nem bántottak senkit, mert tudták, a megrettent emberek nem fognak ellenállni. Ezek a szervezett fosztogatások két-három hónapig tartottak. Az idén februárban sikerült elfogni a tetteseket. Mivel tippre mentek, nyilván kifigyelhették a helybeli szokásokat. Ma már fokozottabban figyelnek egymásra az emberek, kértük, hogy azonnal jelezzék a gyanús „mozgásokat”. Megerősítettük a polgárőrségünket, a községükben szolgálatot teljesítő rendőrök munkakörülményein pedig saját erőnkből javítottunk. Ez évente ötmillió-hatszázezer forintot visz el a költségvetésünkből, holott mi is a levetkőztetett önkormányzatok közé tartozunk. Úgy tudom, más veszélyeztetett településeken, így Vecsésen is, erre a megoldásra kényszerültek. Terveink között szerepel elektronikus köztéri figyelőhálózat kiépítése, amely az itteni rendőri irodával lenne összeköttetésben.
– Említette, hogy a rablássorozat és a K. házaspár megtámadása ellenére sem érzékelt pánikot. De valamilyen nyoma csak maradt az esetnek?
– A szorongás, a döbbenet, az együttérzés természetes érzés. Szelíd, mélyen vallásos, szorgalmas emberekről van szó. A sopánkodás helyett inkább azt néztük, mivel könnyíthetünk helyzetükön. Hiszen a műtétek, a kórházi ápolás és a lábadozás miatt hónapokig nem volt jövedelmük. Ezért átvállaltuk a közüzemi számláik kifizetését, és ha valamiben hozzánk fordulnak, segítünk.
A bűnügy részleteit diszkréten kezeli a polgármester. A K. házaspárt megtámadó banda tagjai Romániából érkeztek. Úgy tudja, hogy néhányukat már letartóztatták, betöréses lopás és emberölési kísérlet gyanúja miatt folyik ellenük eljárás. Ketten viszont még szabadlábon vannak. E csöppet sem megnyugtató körülmény miatt a K. családot nem ajánlatos túlságosan szerepeltetni a médiában – jegyzi meg.
A Pest megyei Szigethalom jóléti és családsegítő szolgálatának munkatársai napi kapcsolatban állnak az édesanyával, és a kisfiú sorsára is odafigyelnek. Az a fajta erőszak, amely manapság a békésen élő családokra zúdul, számukra is komoly szakmai próbatétel – magyarázzák. A közelmúltban sorra keresték fel őket a meglopott, megriadt idős emberek. Lelki erősítésre vágytak, de a praktikus tanácsokra szintén nagy szükségük volt.
Gerbár Judit szívesen elfeledné a látványt, amely kora reggel a K. család szétdúlt otthonában fogadta.
– A rendőrség értesített arról, hogy a kisfiút mindenképp biztonságba kell helyezni, ezért voltam ott. A lakásban folyt a helyszínelés, mi kinn várakoztunk. A szülőket akkor már elvitték a mentők, szerencsére egy rokonnál sikerült elhelyezni a gyermeket. A házaspár szinte mozgásképtelen volt, amikor a kórházból hazakerültek. Mi igyekeztünk azokat a szervezeteket és embereket megtalálni, akikre erre a helyzetben kifejezetten szükségük volt. A kisfiúval pszichológus foglalkozik.
Gerbár Judit úgy tudja, időközben az édesapának sikerült munkát találnia. Búcsúzóul megjegyzi, biztos abban, hogy a szülők magukra találnak, s egyszer talán eljön az idő, amikor a kisfiú mosolyogni tud.
Budapest egyik legforgalmasabb pontján, a Szent István körút elején, patinás bérházban található a Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület. A civil szervezet 1989-ben alakult, az Európai Áldozatvédő Fórum tagja. Évekig országos szervezetként működött több vidéki irodával. Napjainkig mintegy harmincezer áldozattal vagy azok családtagjaival került kapcsolatba. Irattárában jó néhány olyan bűncselekményről olvashatunk, amely az utóbbi két évtizedben megrázta a hazai közvéleményt. Megtudhatjuk, hányféle módon támogatták a meggyilkoltak vagy tömeges balesetekben elhunytak hozzátartozóit. A legelső és legfontosabb teendő mindig az érzelmi válságba került ember erősítése, valamint ha kérik tőlük, a legfontosabb ügyeik intézésének átvállalása. Nem egy esetben léptek fel a kegyeleti és személyiségi jogokat semmibe vevő publikációk miatt. Munkát szereztek özvegyeknek, árvák iskoláztatásában segítettek, egy súlyosan megsebesített kislánynak plasztikai műtétre gyűjtöttek. Csupán 2003-ban 103 millió forintot juttattak azoknak, akiket komoly atrocitás ért.
Anyagi lehetőségeik 2009-re beszűkültek, vidéki irodáik közül öt maradt fenn. Ennek egyik oka, hogy 2006. január elsejétől a fővárosban és az országban kiépültek az igazságügyi hivatalhoz tartozó áldozatvédelmi szolgálatok. De még így is 2052 bajba jutott emberen, köztük 276 külföldin segítettek tavaly. A tízmilliós keretükből ötmillió forintnyi gyorssegélyt adtak azoknak, akik az ellenük elkövetett bűncselekményt bizonyítani tudták, illetve alapvetően is igen nehéz anyagi körülmények között éltek.
Mert kiket is lopnak meg? A harmincezer forintnyi jövedelemmel rendelkező rokkantnyugdíjast, a terhes asszonyt, az onkológiai kezelésről kimerülten hazautazó férfit, az amúgy óvatos hölgyet, aki ajtót nyit az álrendőrnek. A kedvező pillanatot kihasználó zsebesek, szélhámosok a kenyérre, gyógyszerre, fűtésre való pénzt viszik el azoktól, akiknek nincs fölöslegük. A beteg, idős embereknél a személyes irataik és javaik pótlása elesettségük miatt szinte megoldhatatlan feladat. Végtelenül hálásak, ha ebben van kire támaszkodniuk – derül ki az ország minden tájáról érkező köszönőlevelekből. Másfelől Andreánszky Zsuzsa, az egyesület titkára ma sem tudja elfeledni a 2002-ben lengyel zarándokokat szállító busz balesetét. Az egyesület munkatársai tolmácsokat és pszichológusokat kerestek a kórházban ápolt sebesülteknek, anyagi segítséget nyújtottak az elhunytak hozzátartozóinak, köztük három gyermeknek.
Fügedi László, az egyesület elnöke sokszor átélte, hogy a hétköznapi rablások, fosztogatások mennyire megviselik az érintetteket.
– Nemegyszer találkoztam kifosztott, egy szál fürdőruhában maradt fiatalokkal, akiknek fogalmuk sem volt arról, mihez kezdjenek így egy idegen országban. Felöltöztettük őket, értesítettük a szüleiket és az adott ország itteni külképviseletét. Beszereztük a legszükségesebb okmányokat. Amikor egy ellopott mikrobuszban maradt nyolc német állampolgár minden értéke, szállásról, ruháról, ételről, útiköltségről gondoskodtunk számukra. Mindenkit fogadunk, akit baj ért. Azon vagyunk, hogy az elszenvedett sérelmeken túl ne váljanak még kiszolgáltatottabbá.
A bűncselekmények áldozatainak segítéséről és az állami kárenyhítésről szóló törvény alapján már a rendőrségi nyomozás során fel kell hívni az érintett figyelmét arra, hogy testi-lelki sérülése vagy anyagi vesztesége esetén milyen támogatásra számíthat. Az áldozatsegítő szolgálatok fővárosi és megyei irodáit hatvanöt százalékban vagyon ellen elkövetett bűncselekmény kárvallottjai keresik fel. Nem elhanyagolható azon panaszosok száma sem, akik erőszakos cselekményeket vagy közlekedési balesetet szenvedtek el. A múlt évben 13 254 személynek nyújtottak segítséget, ezen belül 4359 esetben adtak tájékoztatást a jogi és egyéb lehetőségekről, a rendelkezésükre álló szolgáltatásokról. A különböző szintű és célú kártérítésre a költségvetésből jelenleg 132 millió forint jut a kárenyhítésre és azonnali pénzügyi segélyre. Igaz, a kioltott életet, az elveszett társat, a családfenntartót, az évekig hordozott fájdalmat aligha lehet pénzre váltani, ezt naponta tapasztalják a szolgálatok munkatársai. Nem titok, hogy a megyeszékhelyeken, ahol mindössze ketten-ketten intézik az ügyeket, lelkileg is igen nagy terhelést kell elviselniük. A különböző élethelyzetek megoldásához segítséget kérnek az önkormányzatoktól és a civil szervezetektől.
A Fővárosi Igazságügyi Hivatal Áldozatsegítő Szolgálatát havonta több mint kétszázan keresik fel, nyolc munkatársuk tavaly háromezer emberrel került közvetlen kapcsolatba. Ez az országos ügyek 18–20 százaléka.
Ezen a tavaszi délelőttön is sokan várnak az előtérben. Egy édesanya egyenesen a piacról jött, ahol egy fiatal fiú a babakocsi fogójáról lekapta a táskáját, és elszaladt vele.
– A bankból mentem oda, a kosztpénzre és befizetnivalókra vettem ki a pénzt – kesereg. Némi szóváltásba keveredik egy idősebb asszonnyal, hogy melyik nációban van több tolvaj. Aztán megegyeznek, „szemét világ ez, nincs kímélet senkinek”. Egy negyven év körüli, csinos nő szólít meg.
– Tegnap láttam magát a Fehér Gyűrűben, ahonnan ideküldtek – kezdi. Igen közlékeny. Azt mondja, nem is érti, miért tűrte tizenegy évig, hogy az élettársa bántalmazza. Egy korosabb férfi szégyenkezve meséli, amikor a házuk kapualjában megtámadták, hiába kiabált segítségért. Pedig nappal volt, az ablakok nyitva, és egy szomszéd sem mozdult…
A szolgálat vezetője, Vojnovics Ibolya jogi, szociológiai képzettséggel, önkormányzati gyakorlattal rendelkezik. Mint említi, az összes kárenyhítési ügy elbírálása is náluk történik. Épp egy szülő hívja telefonon. Tizenöt éves kislányát a társai az iskolában közrefogták és nagyon megverték. Egy hete van otthon, bezárkózott, nem akar oda visszamenni – panaszolja.
– Tudnak-e jönni még ma? Itt van a pszichológusunk is, végiggondoljuk, mit lehet tenni – ajánlja Vojnovics Ibolya. A telefonhívás kapcsán megtudom, hogy az utóbbi hónapokban egyre több iskolai erőszak sértettje keresi meg őket. Így jól ismerik a tanárok veszélyeztetettségét, kiszolgáltatottságát is. A társai által bántalmazott fiatalnak többnyire azt tanácsolják, ha mód van rá, oldják fel a konfliktust, csak a végső esetben változtasson iskolát. Ám ha csak ez a megoldás marad, ebben is számíthat a közbenjárásukra. S ha már oktatási intézményekről van szó, Vojnovics Ibolya elmondja, az ismert csepeli kettős gyilkosság után is felajánlották segítségüket, amellyel volt, aki élt, volt, aki elutasította azt.
– Nem lehet rutinszerűen intézkedni, hiszen ha valaki érintettje egy bűncselekménynek, annak nem csupán egzisztenciális, hanem érzelmi nyomait is viseli. A kíméletlenség tipikus példája, amikor fényes nappal összeverték a gyermekeit sétáltató édesanyát. Pusztán azért, mert szóban figyelmeztetett egy fiatalt bántalmazó bandát. Az édesanya komoly sérüléseket szenvedett, kislányainak hónapokig tartó pszichológiai gondozásra volt szükségük. Ma is kapcsolatban vagyunk velük – utal a budapesti flaszter dzsungeltörvényeire Vojnovics Ibolya. Hozzátéve, hogy az agresszió szempontjából az idős emberek különösen védtelenek. És sajnos praxisukból azok a gyerekek, fiatalok sem hiányoznak, akik a családon belüli erőszakot olykor éveken át szótlanul tűrik, majd amikor feljelentést tesznek, a hivatalos eljárások során sem bánnak velük mindig méltányosan.
Tavaly október óta – kísérleti jelleggel – pszichológiai segítséget tudnak nyújtani annak, aki ezt kéri, elfogadja.
Hegedűs Ibolya klinikai szakpszichológus hetente egyszer négy órát tölt a szolgálatnál.
– Tény, hogy ennyi idő nem ad módot hosszabb pszichoterápiás foglalkozásra, de adott esetben mégis sokat jelenthet. Öt-hat találkozás segít a közvetlen krízisen túljutni. Ezután megpróbálom a szociális és egészségügyi ellátórendszerbe továbbítani az illetőt. A legtöbben azért jönnek hozzám, mert akut stresszhatás érte őket. Ez az átmeneti megbetegedés bántalmazás, baleset, hirtelen haláleset nyomán alakul ki. Az illető elszenvedte az erőszakot, vagy az a szeme előtt zajlott. A tünetek rendkívül intenzívek. Félelem, szorongás, alvászavarok, a bénultság érzése, a tudat és a figyelem beszűkülése tapasztalható. Előfordulhat részleges vagy teljes emlékezetkiesés. Ilyen állapotban szinte lehetetlen a megszokott életritmust fenntartani, dolgozni. Ez az állapot két-három hónapig tart, de előfordul, hogy hamarabb sikerül túljutni rajta. Az ilyenkor alkalmazott terápia során a szorongás, az akut stressz csökkentésére törekszünk. A krízishelyzet elmúltával már lehet gondolni azokra a megküzdési stratégiákra, amelyek a veszteségek elviselésében vagy a megváltozott élethelyzetben erőt adhatnak a továbblépéshez. Fontos tudatosítani, hogy a veszteségben mindez – lelkileg – fejlődési szintet, újrarendeződést is jelenthet.
Hogy a társadalom, a környezet hogyan viszonyul az embereket ért erőszakhoz? Az együttérzés nyomai még megtapasztalhatók a hétköznapokban, ám egyre inkább jelen van egyfajta ingerültség is, a „nem akarok tudni más bajáról”. A szenzációként tálalt emberi tragédiák miatt pedig mind magasabb lesz ingerküszöbünk.
