Kísértés

Hosszú út vezetett el odáig, hogy válogatott sportolóink mezein (legutóbb a futballisták, most meg a jégkorongozók trikóin) a gyönyörű, koronás magyar címer díszeleg. Így volt ez akkor is, amikor 1948-ban Hegyi Gyulát az Országos Sport Hivatal államtitkárává választották, és a gratulálólevelekben az ég áldását, a Mindenható segítségét kérték munkájához. De még 1949. július 10-én, a debreceni Nagyerdei stadionban, a lengyelek elleni 8-2-es futballsiker után is a koronás mezben mosolyogtak válogatott játékosaink a fényképezőgép lencséje előtt. A mérkőzést megelőző napon azonban, július 9-i keltezéssel, Hegyi már árulkodólevelet küld az Állami Pénzverdébe a sportérdemérem prototípusával kapcsolatban, és az alábbi változtatások végrehajtására szólítja fel őket:
„Az érem közepén lévő ötágú csillag színezetét élénkebb pirosra [kérem], a csillagon lévő nemzetiszínű zászlót pedig akkora méretűre, hogy az abból [azaz a vörös csillagból] ennyit ne takarjon el.”
Íme a korszakváltás keserű pillanata a sportban. Ez a pár szó is árulkodik arról, hogy hatvan évvel ezelőtt, 1949-ben szovjetvilágba léptünk. Valahol olvastam, hogy a változás nagy törvénye szerint a történelem érzésteleníti az áldozatait, mielőtt a társadalmi méretű műtét – jelen esetben a törvénytelenségek kora – elkezdődne. A levél így fejeződik be: „A szalagnál a piros szín jobban érvényesüljön. Új szalagminta-tervezetet kérek.”
És ettől a naptól kezdve 1956 forradalmáig, a kommunista jelkép, a vörös csillag lesz az uralkodó a vörös zászló mellett Magyarhonban; válogatottjaink a vörös csillagos Rákosi-címerben futnak ki a pályára, no meg az „élénkebb piros” sportérdemérmeket viszik haza.
Egy másik Hegyi Gyula kézjegyével ellátott 1949-es dokumentum is a szovjetvilágról árulkodik.
„A totó műsorának biztosításával kapcsolatban közlöm az alábbiakat – írja az államtitkár –: A totószelvényekre csak abban az esetben vehetik fel a nyugati országok sportmérkőzéseit, amennyiben a Szovjetunióban, [továbbá a] hazai, vagy a népi demokratikus országokban semmiféle sportmérkőzés nincs. Azonban ez az eset nem áll fenn…”
Írom ezeket a sorokat akkor, amikor a törvénytelenségek küszöbének hatvan évvel ezelőtti átlépése után, és húsz évvel a rendszerváltást követően egyre többet hallani és olvasni arról, hogy a kommunizmus és a szocializmus újra itt kísértenek a hazában. Meddő dolog félni a veszélytől, ha nem keressük annak a módját, ahogyan védekezhetünk ellene!