Bandar bin Szultan bin Abdul Aziz al-Szaúd herceget állítólag hetek óta nem látták az utcán. Talán ő a legismertebb a szaúdi királyi ház fontos tagjai közül, hiszen 22 éven át volt hazájának amerikai nagykövete, így közeli munkatársa a mindenkori amerikai elnöknek. A tengerentúli tévék kedvenc riportalanya már hazatért kiküldetéséből, és a hírek szerint a belpolitikában is kamatoztatni akarja külföldön megszerzett tudását és szövetségesi körét. Bandar annak a Szultan bin Abdul Aziz hercegnek a fia, aki koronahercegként szolgálja bátyját, Abdullah királyt, és aki az első helyen áll a trónutódlás tekintetében. Abdullah azonban kiváló egészségnek örvend 84 éves kora ellenére, míg 83 éves öccse vastagbélrákban szenved, és jelenleg is az Egyesült Államokban van gyógykezelésen. A királyi ház nem kívánja az újságíróknak kiteregetni a belső folyamatokat, Szaúd-Arábia ugyanis nem demokrácia, ahol a lakosságnak a vetélkedés részleteit elmondják, nem választott képviselők civódása folyik, hanem egy kiterjedt és nagy hatalmú család tagjainak helyezkedése.
Egyes vélemények szerint Bandar herceg attól tart, hogy apja korábban fog meghalni, mint az uralkodó, így ha ő szeretné érvényesíteni érdekeit, minél előbb mozdulnia kell. A szaúdi uralkodó is lépett, és nemrég kinevezte Najef bin Abdul Aziz herceget második miniszterelnök-helyettessé, amely azt jelenti, hogy a király és a koronaherceg távollétében ő irányítaná a királyságot. A keményvonalas hírében álló belügyminiszter azonban nem lenne automatikusan koronaherceg Szultan halála esetén sem, erről ugyanis nem egyszemélyi döntés születik. A trónutódlásról a 2007-ben felállított tanács dönt, amelyben 35 befolyásos családtag vesz részt. Az utódlás általában nem apáról fiúra száll, hanem az egymással nagyon szoros viszonyban álló testvérek között találnak utódot, eddig legalábbis még csak így történt. Az államalapító Abdul Aziz al-Szaúd király után öt fia uralkodott, ám ennek a nemzedéknek a tagjai kezdenek túl időssé válni ahhoz, hogy hosszú távú megoldást jelentsenek. Bandar herceg a fiatalabb korosztály tagja a maga hatvan évével, ám mégiscsak unoka, miközben a nagy királynak vannak még hozzá hasonló korú fiai. Helyi vélemények szerint a helyezkedés valóban létezik, ám a megoldást valószínűleg egymás között fogják megtalálni a rokonok, nehogy a testvérháború kárt okozzon a családnak és az országnak. Történt már ilyen, a második szaúdi állam végét a XIX. század végén az okozta, hogy négy testvér nem tudott megegyezi a trónutódlásról, háborújuk végén pedig a győztes, de minden erejét elveszített legfiatalabb fiú, Abdal Rahman Al-Szaúd könnyű prédája lett a Rasídi klánnak. Abdal Rahman elmenekült, majd Kuvaitba került, s onnan tért vissza határozott elképzelésekkel a már említett Abdul Aziz, az országvesztő fia, aki később egyesítette Szaúd-Arábiát, és óvta fiait a testvérháborútól.
Dubaj hasonló gondokkal küzd, bár a hátterét itt sem ismerjük az eseményeknek. Annyit észre lehet venni, hogy levették az emírségekben azokat a plakátokat, amelyeken Mohammed bin Rasíd Al-Maktúm sejk, az ország vezetője fiai társaságában látható, és az új posztereken már csak a Dubaj gazdagságát elhozó vezető látható. Hamdan, az emír második fia 2008 óta hivatalos utódja is, ezért is meglepő eltűnése a házfalakról. Az Independent brit lap szerint a Fazza néven verseket publikáló, 1982-es születésű herceg és apja között éles ellentétek vannak, állítólag az emír meg is sebesült nemrégiben veszekedésük során. A harcok az ügyet ismerők szerint arról szólnak, hogy a herceg több beleszólást akar magának az emírség irányításába, apja viszont minden hatalmat saját kezében akar összpontosítani. Az idősebb fiú, Rasíd azonban a valóságban nagyon kevés plakáton jelent meg, és egyes helyi pletykák szerint a szóban forgó harc a két fiú között tört ki, az emír pedig közbeavatkozott, amikor megsebesült. Helyiek szerint havonta legalább egyszer felröppennek pletykák Mohammed sejkről, amelyek utólag hamisnak bizonyulnak, így a mostani plakátleszedésekről is csak annyit tudnak mondani, talán semmi sincs mögötte, de „nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél”.
Katar esetében is lemondások sorozata tarkította az emírség életét. Sejk Sir Háfiz Ali bin Abdullah At-Táni, a brit birodalmi érdemrend lovagi fokozatának kitüntetettje uralta az akkor még csak olajat exportáló emírséget brit lobogó alatt. 1960-ban mondott le fia javára. Ahmad bin Ali At-Táni az 1971-es függetlenség után egy évvel kényszerült lemondani unokatestvére javára, Londonba menekült, és haláláig ott is élt. Az utód, Halifa bin Hamad bin Abdullah At-Táni sejk megszervezte a független államot, elindította a gázexportot, őrködött a függetlenség felett, de nem tudta megakadályozni, hogy 1995-ben, mikor épp Svájcban üdült, fia, Hamad bin Halifa at-Táni ne tegye le a trónról. Az azóta is uralkodó, igen ambiciózus vezető vértelen puccsal ragadta magához a hatalmat, az apa pedig trónfosztását követően 2004-ig Franciaországban lakott, majd hazatért, és máig Katarban él.
origo.hu
Holnap jön az igazi tél!
