Nagy nyitány

Azoknak, akik szerint nyilván holnap is napos idő lesz, ha ma süt a nap, és holnap is esik, ha ma szakad. Tényleg már ez sem elég? A mai amerikai elnök, hangsúlyozva második keresztnevét, a Husszeint, és három kontinensre kiterjedő tapasztalatát a muzulmán hittel, szálem alejkummal (béke veletek) köszöntötte az őt ovációval fogadó diákokat, tudósokat és politikusokat a kairói egyetem hatalmas csarnokában. Majd egy évvel korábban a rossz emlékű Bush amerikai elnök még az izraeli törvényhozásban aratott viharos tetszést a házigazdákat erősítő szónoklatával. Az egyetemi aula széksoraiba Barack Obama saját kérésére beengedték Hoszni Mubarak egyiptomi diktátor legkeményebb ellenfeleit, a Muzulmán Testvériség tagjait. Velük néhány hónapja sem Bush, sem külügyminisztere, Condoleezza Rice szóba sem állt.
Ne lenne alapvetően új hang a muzulmán világra nyitást meghirdető elnök egyórás beszéde, amelyben sokak fájdalmára egyetlenegyszer nem hangzott el a terrorista vagy terrorizmus szó, amely utóbbi nevében háborúzott és ontott oly sok fölösleges vért George Bush?
Tényleg semmi változást nem jelentettek a mostani elnöknek a lelke mélyén is békét és megértést akaró, a mesterséges, civilizációs konfrontáción túllépni kívánó pragmatikus politikusnak nagyon mélyből jövő mondatai, amelyben a palesztinok sorsát ahhoz hasonlította, mint amikor az ő ősei bőrén csattant fájóan az ostor Amerika földjén, ahová akarata ellenére hurcolták be őket? Tényleg semmi új nem volt abban, hogy Barack Obamát nem cipőkkel hajigálták, mint tette Bushsal az az újságíró, aki Bagdadban népe őszinte érzését fejezte ki a megszálló Amerikával szemben? Tényleg nem lenne új abban sem, hogy ez az amerikai elnök mondta ki először azt a szót, hogy Palesztina, és nem palesztin állam? És olyan hangsúlyosan, mint ő, hogy a két állam koncepcióját kell megvalósítani?
Tényleg nem volt új abban, hogy Barack Obama a palesztinok helyzetét, szenvedését tűrhetetlennek nevezte, a világ szemében illegális zsidó telepek bővítését pedig elfogadhatatlannak?
Tényleg nem mondott újat azzal, hogy kijelentette: Iránnak joga van békés atomprogramjára, és egyetlen állam sem vindikálhatja magának a kizárólagos jogot atomfegyverek birtoklására?
Küldött a világnak ilyen üzenetet korábban amerikai elnök?
A beszéd briliáns volt. Az elnök napokig gyakorolta. Háromszor idézett a Szent Koránból. Kiegyensúlyozottságát patikamérlegen mérte. Hogy ne csak Mohamedre kérjen békét, amiért otthon kegyetlenül megtámadták volna, de azonnal Ábrahámra és Jézusra is. Beszéde után Izraelben azonnal tüntetni kezdtek a telepesek. Az egész országban posztereket raktak ki, amelyeken Obama látható palesztin kendővel, az antiszemita és zsidógyűlölő jelzőkkel díszítve. Az összeverődött tüntetők pedig „Husszein!”, „Husszein!” és a „No, you can’t” (Nem, nem teheted!) kiáltásokkal gúnyolták elnöki kampánya jelmondatát, a Yes, we can!-t (Igen, meg tudjuk tenni!).
Míg beszédét a BBC televízió világszolgálatán Musztafa Barguti palesztin demokrácia aktivista méltatta, és Ejad El Szarraj, a gázai mentális egészségügyi rendszer főorvosa elismerően jelentette ki róla: „az izraeli megszállás alatt szenvedő palesztinokat a rabszolgákkal hasonlította össze”, izraeli jelentések arról számolnak be, hogy a várható amerikai–izraeli szembenállásban akár a Netanjahu-kormány is egykettőre összeomolhat az ultrák kiválása miatt. Obamára valóban nehéz feladat most vár: megvalósítania ígéreteit úgy, hogy Amerikában talán még a Közel-Keletnél is nehezebb terep vár rá az ellenérdekeltek irányából.