A Kasztília megsegítésére siető katonákat szívszorító látvány fogadta 1340-ben: Tarifa városa előtt a történelmi hagyomány szerint körülbelül 60–80 ezer, jól felfegyverzett muszlim harcos sorakozott fel (a mai kutatók szerint ez a szám inkább 40 ezer körüli lehetett). A keresztények ezzel szemben mindössze kilencezer lovast és 13 ezer gyalogost tudtak kiállítani – ezzel úgy tűnt, a csata el is dőlt.
A Río Saladó-i csata
Október 30-án reggel felsorakozott a keresztény sereg, hogy megvívják a döntő ütközetet. Juan Vázquez és Lucas Molina leírása szerint a kasztíliai elővéd lendült elsőként támadásba: a Salado keskeny hídját védő 2500 muszlim lovast ezzel a váratlan lépéssel sikerült visszavonulásra kényszeríteniük. Ezt követően a nehézlovasság (a híd elfoglalása helyett) váratlanul nekirontott a muszlim gyalogságnak. A mohamedán sereg egysége ezzel teljesen megbomlott – a lovasság kénytelen volt közelharcba bocsátkozni a kasztíliai lovagokkal, ami rendkívül távol állt az általuk kedvelt harcmodortól.
Eközben Tarifa várának védői (kihasználva a meggyengült ostromzárat) kitörést hajtottak végre, és hátba támadták a muszlim utóvédet. A két tűz közé szorult muszlim csapatok hamar felismerték, hogy a harc reménytelen; pánikszerű visszavonulás kezdődött, amelynek során számos harcos a tengerparton vagy a mocsaras területeken lelte halálát.
A győzelem jelentősége
1340-ben tehát XI. Alfonz a Río Saladó-i csatában megállította a benimerin terjeszkedést – ezzel (habár az arab befolyás még sokáig jelen volt az Ibériai-félszigeten) döntő fordulatot hozott Kasztília történetében. A győzelmi lendületet kihasználva az uralkodó 1344-ben Algecirast is meghódította – egyik fontos célját teljesítve ezzel.
További történelmi tárgyú cikkeket a Múlt-kor honlapján olvashat.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!