Theophylactus

A középkori magyar könyvgyűjtemények többségének sorsa megpecsételődött 1526 után. Ha nem is okvetlenül rögtön szóródtak szét vagy égtek el a kisebb-nagyobb könyvtárak kötetei, a mohácsi csatavesztést követő másfél évszázad megtette hatását, és a nagyon ritka kivételeket leszámítva nem maradtak olyan gyűjtemények, amelyeknek a története folytonos lenne, vagyis átívelne a középkor és az újkor között. Nincsenek középkori könyvtári bútorok, polcok sem; láncos könyv se sok maradt meg, így legföljebb leírások és külföldi analógiák alapján képzelhetjük el, milyen is lehetett egy régi egyetemi, főpapi, kolostori vagy egyéb magángyűjtemény. Bár a legjelentősebb humanista könyvtárról, a Bibliotheca Corvinianáról meglehetősen sok mindent tudunk, más bibliotékákról, például a közeli, evangélista Szent János tiszteletére szentelt templom melletti kolostor könyvtáráról szinte semmit sem, csak azt, hogy létezett, és különféle jelek arra utalnak, hogy nagyon is jelentős lehetett.
Általában véve azonban mégsem ennyire rossz a helyzet, részint azért, mert a könyvek maguk – szerencsére – nem semmisültek meg mind. Rendelkezésünkre állnak egykori könyvjegyzékek is, amelyekből kirajzolódik a hajdani műveltség képe, s ha az egyes ősnyomtatványok és kódexek maguk el is vesztek, azt legalább részben tudjuk, mit olvashattak az olvasni tudók egyáltalán. Részint pedig nem úgy kell elképzelni a mohácsi csatavesztést és az ország három részre szakadását, mint ami néhány évtized alatt felszámolta a teljes magyar kultúrát, benne a könyves kultúrát is, s a semmiből való újjászületés csak a XVII. század végén kezdődött.
A ferences kolostorokból, valószínűleg központi utasításra, igyekeztek elmenekíteni a közösségi értékeket és magukat a szerzeteseket is. A templomi ötvöstárgyakat és textíliákat nagyobbrészt az ecsedi várba küldték annak reményében, hogy a bizonytalan idők elmúltával visszakerülhetnek eredeti őrzési helyükre. Ehhez hasonlóan 1526 augusztusa után a könyvtárak értékesebb köteteit is menteni igyekeztek, legalábbis erre lehet következtetni néhány megmaradt kötet bejegyzéséből.
A budai, evangélista Szent Jánosról nevezett, a királyi palotához közel álló kolostorból viszont egyáltalán nem menekítettek el se ötvöstárgyakat, se könyveket, de még az embereket sem, s így 1526. szeptember 10-én a várba nyomuló török csapatok hét szerzetest kardélre hánytak, majd vélhetőleg mindent magukkal vittek vagy felégettek. A középkori könyvtárnak ezzel vége is lett, ám a szerzetesi élet nem tűnt el örökre a konvent falai közül, ugyanis a török csapatok visszavonulása után újratelepedtek a ferencesek, kijavították a felperzselt kolostort, és nem utolsósorban újjáalapították a könyvtárat. Ezek a könyvek persze javarészt már nyomtatottak lehettek, bár pontos adat erre a gyűjteményre vonatkozóan sincs: nem maradt fönt se lajstrom a kötetekről, se leírás a könyvtári helyiségről, nem ismerjük a könyvtárosok nevét sem – nagyon kis számban azonban rendelkezésre állnak olyan kötetek, amelyek ehhez a legföljebb tíz évig, 1531-től 1541-ig létezett gyűjteményhez tartozhattak. 1541-ben ugyanis végleg megpecsételődött az evangélista Szent János tiszteletére szentelt budai kolostor sorsa; ismét rablás és gyilkosság vetett véget működésének, és ezúttal se nagyon menekítettek el semmit.
Talán csak a könyveket vagy azok egy részét. A kitűnő helyen fekvő és az országos politika dolgaira is nyomást gyakoroló budai rendház felszerelése az egész magyarországi rendtartomány érdeke lehetett, ezért a pusztítás után gyorsan helyreállt itt az élet. Talán a könyvtár újjáalapítási kísérletének nyomát őrzi egy 1527-ben a bázeli Andreas Cratander nyomdájában készült Theophylactus-kötet, az In quatuor evangelia enarrationes, amelynek címlapjára ráírták, hogy a budai vagy a pesti rendház könyvtárába szánják.
Nem tudjuk, ki rendelkezett a Theophylactus-kötet sorsáról; mint ahogyan az sem ismert, miért éppen ezt a könyvet szánta az ismeretlen valamelyik rendházba. Igazság szerint Theophylactus bibliamagyarázata nem tartozik a különösebben eredeti munkák közé, ráadásul a XI. században élt szerző, aki a bizánci birodalom által elfoglalt Bulgária püspöke lett, nem fogadta el Róma elsőségét, sőt II. Orbán pápa uniós törekvésével szemben könyvben foglalta össze a keleti és nyugati egyház egyesülésének dogmatikai nehézségeit. A XVI. században mégis népszerűek voltak bibliamagyarázatai a nyugati egyházban is, amint erről a számtalan kiadás tanúskodik. Csak Cratandernél megjelent a négy evangélium magyarázata 1524-ben, 1525-ben és 1541-ben, s ennek megfelelően hazai könyvtáraink is őriztek és őriznek számtalan Theophylactus-kiadást. A budavári vagy a régi pesti ferences kolostor könyvtárai persze már csak az emlékekben őrzik e kötetet, az azonban biztos, hogy ha 1526-ban meg is semmisült a hajdani középkori könyvtár, a rendházzal együtt gyorsan újjászületett a gyűjtemény, és szolgált, amíg lehetett.