Bőrnadrág Duó és szarvasragu

Magától értetődő hagyományszeretet, gyakorlatias, de nem hivalkodó modernség, és ami e kettő ellentmondásait összesimítja: a jó ízlés – talán ezek a hatékony turisztikai felfogás fő ismérvei. Közép-európai újságíró-különítménnyel Ausztria nyugati csücskében jártunk, hogy efféle turizmussal igyekezzenek lenyűgözni bennünket. Sikerült is a tiroliaknak.

Jó tudni: A Zugspitz Arenát (információk: www. zugspitzarena.com) a legegyszerűbb a németországi Garmisch-Partenkirchen felől megközelíteni, így kikerülvén a lassú, bár gyönyörű Fernpass hágót és az állandó sebességkorlátozásokkal sújtott innsbrucki autópályát. Berwangi szállónk, a színvonalas, barátságos és pompás spa-részleggel büszkélkedő Singer Sporthotel (www.hotelsinger.at) csak a vagyonosabb utazóknak ajánlható fejenként, naponta, félpanzióval értendő 105–175 eurós árfekvése miatt. A még vagyonosabbaknak pedig a lermoosi Post Hotel (www.post-lermoos.at). De napi 50–60 euróért két személy csodálatos apartmanokat is talál ezen a környéken. A június végi felhőszakadások egyetlen magas hegyi túrát engedélyeztek nekünk, amely a felázott talaj és a völgyekbe roskadt hó-sár lavina miatt részben extrém túrává alakult. Berwangból indul és normális körülmények között kényelmes öt óra alatt megtehető a 2034 méteres Hönig csúcshoz vezető jelzett túraút, amely az Älpele-patak szűk völgyéből visz fel a szemet gyönyörködtető gerincösvényre, amelynek két oldalán látható a berwangi táj legfőbb sajátossága: a hegyoldalakat beborító színpompás virágmező alpesi botanikus kertté varázsolja a vidéket. Nos, ezért mindenképp érdemes idelátogatni június–július tájékán.

Bár vendéglátóink minden követ megmozgattak, hogy meggyőzzenek hely, idő (szezon) és tradíció hármas egységének egyedülállóan szép megvalósulásáról a Zugspitze hegyóriás lábainál, voltaképpen ujjukat sem kellett volna mozdítani. Úgy tetszik, Ausztria szerencsés földrajzi adottsága és az osztrákok általános turisztikai fogékonysága Tirol északnyugati szegletében, a német határ közelségében a megbízható átlagot is meghaladja. Az ötztali-pitztali háromezreseken, a Dolomitokon, a szlovén Júliai- vagy a francia Alpokon edzett szemmel is lélegzetelállítónak találtuk ezt a szűk kis völgyek szabdalta, tengerszemekkel és medencévé szélesedő legelőkkel tagolt, a tiroli turisztikai fősodortól talán távolabb eső, jóval nyugalmasabb, így szívünknek kedvesebb régiót. E táj sajátossága a rétegesség: hogy a szinte síkvidéki sétáktól a fogcsikorgató nehézségű sziklamászásig vagy szakadék széli kerékpározásig minden túraforma megtalálható a környéken: a szelíd, virágba borult alpesi réteket alacsonyabb, kényelmesen meghódítható kétezres hegyek, azokat pedig már jóval nagyobb erőfeszítéssel megostromolható csúcspiramisok keretezik. Ha valahol, hát itt elkerülhetetlen az Alpok megszállottjává válni.
Mi azért a magyar vendéglátóipar magabiztos szereplőit is kötelező tanulmányútra küldenénk ide, hátha bennük pedig az odaadó és feltétlenül működőképes turizmus szenvedélye ébredne fel. Ausztriában néhány éve állami irányítással úgy igyekeztek ütőképesebbé szervezni egyes tájegységek, különösen az alpi völgyek falvainak idegenforgalmát, hogy együttműködő településlánccá fűzték a korábban rivalizáló helységeket. Ilyen egység az úgynevezett Zugspitz Arena is, nyolc hegyvidéki falu, Erwald, Lermoos, Berwang, Bichlbach, Biberwiert, Heiterwang am See, Lähn-Wengle és Namlos kooperációja. Szállásközvetítés, jelzett gyalogos- és kerékpárutak közös kiépítése és karbantartása, a térség egészére vonatkozó programcsomagok, egységes fellépés az idegenforgalmi piacokon – nagyjából ezt jelenti az „arénázás”.
Kiindulópontunk Berwang, e mellékvölgyekből nyíló mellékvölgyben fekvő, apró üdülőfalu. Az itteni szállodák kézenfekvő szolgáltatása, hogy a vendég reggel harmonikus kolompolásra ébred, amint a csillogóan tiszta tehenek lassan ballagnak a hegyoldalban; hogy az ablakokból olyan látkép nyílik a havas csúcsokra és sötétzöld szurdokokra, hogy az ember türelmetlenül toporzékol bakancsában; és hogy 1300 méter fölött ilyenkor olyan átható mézszaga van a levegőnek, hogy bódultan szédelgünk tőle egész nap. És akármerre járunk, a szívós eltökéltséggel, apró lépésekkel kialakított, a helyi és családi hagyományokat mélységesen tiszteletben tartva kifejlesztett turisztikai létesítményekbe és elképzelésekbe botlunk.
Például a szomszédos falu sörfőzdéjébe, amelynek karrierje a tulajdonos testvérpár Bőrnadrág Duó nevezetű haknibrigádjától a mára dugig telt fogadóig, tekintélyes befogadóképességű hegyi szállóig s egyéb turisztikai szolgáltatásokig ível, miközben esténként a Zobl testvérek most is beugranak a bőrnadrágba, hogy érzelmes tiroli slágerekkel ösztökéljék az osztrák nyugdíjasokat a ringatózásra és az ütemes sörfogyasztásra. Két településsel arrébb található Ausztria egyik (ha nem a) legszebb, mondjuk, havasi tanyacsoportja, a huszonöt lelkes Mitteregg, ahová erdei sikátorokon és szédítő szerpentineken vezet az út, hogy az alpesi ország egyik (ha nem a) legjobb Jausenstationjában horgonyozzon le az utazó. A kilátás a teraszról és az áfonyás szarvasragu egyszerűen tökéletes.
Érthetővé és értelmezhetővé válik az osztrák idegenforgalmi gondolkodás hatékonysága, amikor szót váltunk az előkelő lermoosi Post Hotel tulajdonos asszonyával, a rendkívül szerény Angelika Denggel. Valójában már korábban, amikor felfedezzük, hogy a vacsoránál az ásványvizeket és italokat oly előzékenyen felszolgáló férfiú nem más, mint a négycsillagos szálloda igazgatója. Dengg asszony elmeséli, hogy a rómaiak óta igen forgalmas, a tiroli sókereskedelmet csatornázó országút mellett az 1500-as években épült fogadó, majd postakocsi-állomás a kezdetek óta a család tulajdonában van. Sőt az egykori épület ma a modern szállóba beépítve őrzi a múltat. Talán némi mentség nekünk, magyaroknak, hogy effajta folytonosság történelmi okokból nem állt rendelkezésünkre.