A bedőlő első nagy nyomdák egyike a Grafika Press Rt., amely 2005-ben még 150 millió forintos vissza nem térítendő támogatásban részesült nyomdaipari technológiai fejlesztés címen az Európai Regionális Fejlesztési Alapból. A cég ballisztikus röppályája 2007 tavaszán a Kossuth nyomda és a Szikra lapnyomda bekebelezésével ívelt fel, majd egy évvel később, röpte csúcsán a MÁV Jegynyomdával együtt sikerült behabzsolnia a jegy- és bérletnyomtatás piacát is, hogy aztán pályaíve átmenjen szabadesésbe. A társaság honlapján ma a finálé látható. A dicső közelmúlt emlékei közül egyetlen klikkel eljuthatunk a becsapódás kijózanító valóságához: a felszámolási dokumentumok rovatban lelhető fel az elveszett – nem csekély – cégvagyon.
A Grafika Press állatorvosi ló. Kimúlásának okaként ugyanazokat a momentumokat sorolják a szakmabéliek, amelyektől az egész ágazat szenved: a nyersanyagok árának emelkedését a nyomda nem tudta érvényesíteni a tendereken, a forintárfolyam radikális romlása miatt a berendezések lízingköltségeit képtelen volt kifizetni, százmilliós kintlevőségeit pedig nem tudta behajtani a szintén nehéz helyzetben lévő partnerektől. Adóssága 4,3 milliárd forintra nőtt, mígnem 136 hitelező elunta a várakozást, és elindult a felszámolás.
Prés alatt
Kérdés, hogy vajon a Grafika Press drámája egyedi történet, vagy típuspéldaként vonul be az iparág legendáriumába? A Nyomda- és Papíripari Szövetség főtitkára, Peller Katalin szerint vezetési hibák is nagymértékben hozzájárultak a cég tönkremeneteléhez, nem lehet mindent az ágazatot sújtó, amúgy valóban létező problémákra fogni. A gyengék buknak el elsőként, ami természetes – véli. Szentendrei Zoltán nyomdatulajdonos-igazgató, a szövetség elnökségi tagja szerint ennél valamivel nagyobb a baj: előbb-utóbb dominószerű bedőlés várható az ágazatban, ami számos nyomda, még több kiadó és kereskedő egymásra omlását vetíti előre.
Vegyük sorra az okokat! Az elmúlt években a nyomdák – mérettől és profiltól függetlenül – jellemzően árbevételük 8-10 százalékát fejlesztésre, főként gépvásárlásra fordították. Az ezredforduló évéhez képest a nyomdaipari beruházások értékei 2006-ban 50 százalékkal magasabbak voltak. Ezt egyrészt a kormány uniós forrásból ösztönözte, másrészt a fejlesztés a talpon maradás alapfeltételei közé tartozott, hiszen ma már elsőrangú nyomdai minőséget produkálni nem kunszt, hanem alapkövetelmény – vélik egybehangzóan a megkérdezett szakemberek. Az ágazatra jellemző dolog ugyanakkor, hogy a modern nyomdagépek ára kiemelkedően magas, akár kis, akár nagy üzemről van szó. Miközben a legnagyobb nyomdák árbevétele is alig közelíti meg az évi 30 milliárd forintot, addig a gépsorok beruházási költségei 600 milliótól a 1,5 milliárdig terjednek, az amortizáció pedig mindössze 5-7 év. Ez azt jelenti, hogy 5-7 év alatt illene egy nyomdának kitermelnie a lízingdíjakat abból az árbevételre vetített öt százalékból, ami elvileg a nyeresége lenne. Csakhogy az idén már ez sem lesz ennyi – vélik a szakemberek.
Sok eszkimó, kevés fóka
Drága a gép, de még drágább, ha áll – hangzik az ágazati szállóige. Az új gépsorok nemcsak jobb minőséget produkálnak, de termelékenyebbek is elődeiknél, tehát a folyamatos üzemhez növelni kellene a cégek megrendelésállományát. Csakhogy a fejlesztésekkel párhuzamosan nem nőtt a belföldi piac. Sőt, 2008 ősze óta drámai módon vissza is estek a megrendelések. Válságos időkben az emberek a könyvről, az újságról könnyen lemondanak, és a cégek is a marketingbüdzséjüknél szorítják meg leghamarabb a nadrágszíjat. Mindez igen érzékennyé teszi a nyomdaipart a gazdasági hangulat alakulására – fűzi hozzá Peller Katalin.
Sok lett tehát az eszkimó, és kevés a fóka, amit tovább ront az a körülmény, hogy a szlovák, lengyel, román, olasz versenytársak az ottani kedvezőbb adózási feltételek miatt sokszor még a hazai megrendelőket is el tudják csábítani a magyar nyomdáktól. Mindez öngyilkos spirált indított el idehaza, a nyomdák árban mélyen egymás alá kínálnak, amit a többi piaci szereplő alaposan ki is használ. Sokan még nyereség nélkül is vállalják a munkát, csak hogy menjen a műszak, és tudják fizetni az alkalmazottaikat, az adót és a bankot. Ennek ellenére ma már olyan ritka az a nyomda, amelyik képes három műszakban termelni, mint a fehér holló, a legtöbb örül a másfél műszaknak is.
Irányítás csillagjóslással
A rendelések növelésére az egyetlen lehetőséget a külföldre végzett exportmunkák jelenthetik – állítja Szentendrei Zoltán, aki saját veszprémi nyomdáját hozza fel példának. Számára a gyenge forint egyrészről áldás volt, mivel ezáltal a válság közepette is kitűnő exportpiacok nyíltak meg, ami ellensúlyozni tudta az alapanyagok árának és a hitelek díjának emelkedését is. Amikor viszont az eurót 240 forintért mérték, elillant a versenyelőny. Exportlehetőség hiányában a kapacitás kihasználása okoz számára nehézséget, jóllehet az import alapanyag és a törlesztőrészlet a forint erősödésével olcsóbbodik. Az erős és a gyenge forintnak összességében tehát egyaránt van előnye és hátránya is. Alkalmazkodni is lehet mindkettőhöz, az elmúlt időszak brutális árfolyam-ingadozása azonban elviselhetetlen, mivel a csillagjóslás kategóriájába vonja a gazdálkodást – szögezi le a nyomdatulajdonos. A nyomdaiparban gyakorlatilag minden alapanyag, gép külföldről jön, ami árfolyamérzékennyé teszi az ágazatot.
Ráadásul az iparág 95 százalékát mikro- és kisvállalkozások alkotják, esetükben pedig szóba se kerül az export mint túlélési lehetőség – fűzi mindehhez hozzá a főtitkár asszony, aki szerint ennek ellenére a kis nyomdáknak is vannak túlélési esélyeik: a szolgáltatási színvonal erősítése. Ő a kis cégek vezetési szemléletében lát aggasztó hiányosságokat. A nyomdászokból lett cégvezetők szemében – érthetően – a termék minősége az első. Ám ma már egy nyomda nem él meg abból, hogy jó minőségben dolgozik, erről meg is kell tudnia győzni a megrendelőt. Nem elég a jó gépmester, egy jól képzett menedzsert, megnyerő kereskedőt is meg kell tudni fizetni. A szövetség az iparág lelki megerősítéséhez a nemrég bevezetett Magyar nyomdatermék védjeggyel és a példamutató nyomdászok Hess András-díjával igyekszik hozzájárulni – teszi hozzá Peller Katalin.
Durranás előtt
A hazai nyomdaipar kilátásait azonban mégsem az eddig említettek rontják le leginkább. Szentendrei Zoltán szerint az ágazat ma egy felfújt lufihoz hasonlítható, ami előbb-utóbb – a nemzetközi pénzpiachoz hasonlóan – ki fog durranni. Ennek előjele a körbetartozás és a fizetési fegyelem általános romlása. Ez fokozottan érinti a könyvnyomtatásra szakosodott nyomdákat, aminek a magyarázata a nagykereskedők mérhetetlen mohóságában keresendő. A magyar könyvpiacot három-négy nagy kiadói, nyomdai, kereskedelmi hálózatot egyszerre működtető cég hegemóniája jellemzi. Erőfölényükkel élve ezek a társaságok nemrég emelték – felettébb gyanús módon egyszerre – 53 százalékról 60 százalékra bizományosi haszonkulcsukat. Ez azt jelenti, hogy a maradék 40 százalékon kénytelen osztozni a minden kockázatot magára vállaló nyomda, a kiadó és az alkotók.
A Gazdasági Versenyhivatal július 28-án versenyfelügyeleti eljárást is indított a Pécsi Direkt Kft. (Alexandra), a Líra Könyv Zrt., a Libri Könyvkereskedelmi Kft. és a Bookline.hu Nyrt. ellen gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalmának feltételezett megsértése miatt. Bejelentések szerint ugyanis e cégek túl magas bizományosi jutalékot kötnek ki szerződéseikben, ráadásul a GVH szerint e szerződések több más szempontból is aggályosak. Az eljárás befejezésének határideje a vizsgálat elrendelésétől számított 180 nap, de mint azt Belényi Andreától, a GVH főtitkárától megtudtuk, az ügy feltárása várhatólag másfél évig is elhúzódhat. Addig a cégek elvileg fenntarthatják a jelenlegi szerződési gyakorlatukat, ennek azonban az a kockázata számukra, hogy jogsértés megállapítása esetén időarányosan növekszik a kiszabható bírság mértéke, ami elérheti az előző évi nettó árbevétel tíz százalékát is. Márpedig a kartellmegállapodást a GVH a versenyszabályok legdurvább megsértéseként értékeli – tette hozzá a hivatal főtitkára.
Eldől az első dominó
A szinte „monopóliumokként” működő kereskedők ráadásul – az élelmiszerláncokhoz hasonlóan – a szállítókkal finanszíroztatják az árukészlet zömét. A bizományba átvett könyveket (ha egyáltalán átveszik őket) majd csak hónapokkal az értékesítés után fizetik ki a kiadónak – jó esetben. Mivel a kiadók Magyarországon jellemzően tőkeszegény értelmiségi vállalkozások, amelyek képtelenek fél évig finanszírozni a kereskedők árukészletét, így az történik, hogy ameddig nem jutnak pénzükhöz, addig nem fizetik ki a nyomdát (és sokszor a szerzőt sem). A nyomdák ugyancsak nem képesek hosszú távon finanszírozni azt az időszakot, amíg a könyv a kereskedő polcán porosodik, ezért ezek a cégek a papíripari beszállítóknak fizetnek késve. Rejtély, hogy vajon meddig tűrik a nemzetközi papíripari cégek, a papírkereskedők a fizetési csúszásokat, és mikor pöckölik el az első dominót azzal, hogy ezentúl előre kérik a pénzt a nyomdától az alapanyagért – teszi fel a költői kérdést a nyomdaipari szövetség elnökségi tagja. A szakember szerint az egész körbetartozós beteg rendszer addig marad fenn, ameddig valamelyik nagy szereplő meg nem unja, és nem borít. Akkor azonban végigrohan mindenkin a csődhullám, dőlni fognak a túlsúlyos kereskedelmi társaságok, maguk alá temetnek számtalan kiadót és nyomdát is. Nem lesz könnyű ezt túlélni mindezt a cégeknek.
origo.hu
Autópályán cserélt kereket egy férfi Komáromban
