A reggeli tévéműsornak a legújabb álompár a vendége. Ők a jobbak. Nem mindenki mehet a királyiba hét végén, ahhoz valami más is kell, mint kimászni a tenger fenekére lakatolt ládikóból. A vendégek fiatal házasok, a férj, ha jól látom, egy negyvenessel idősebb a feleségnél. A híres „nőszakértő” mára megkopott, csillogását spleenes viselkedéssel és rezignált közhelyekkel leplezi. Az asszonyka combocskája kibukik a hóna alól; megpróbálja megfogalmazni kapcsolatuk „filozófiáját”.
– Én minden tekintetben olyan vagyok, mint ő – mondja –, ő meg egy hullámhosszon van velem, mindkettőnk együttállása tökéletes, és mérhetetlen nagy boldogsággal vagyunk meg egymásnak.
A néző csak azért nem röhög fel hangosan, mert mások még alszanak. Részben a műsorvezető is elmondhatja végre a női-férfi egyenjogúság mantráit.
– Milyen nagyszerű, hogy ti így egymásra találtatok, hogy te nőnek érzed magad, te meg férfinak a másik mellett!
Aztán valahogy szóba kerül a kabát. Ez a kabát átível a huszadik századi feminizmus és férfi-macsóviselkedés egén, mint fénylő üstökös. Modern nő elvárja-e, hogy feladják a kabátját? Modern férfi nyúl-e a ruhatárban a nő kabátja után, főképp, ha tudja, nem egy ágyba igyekeznek? A férfi beosztott nem tartja-e megalázónak, hogy felsegítse a női főnök kabátját, ugyanakkor a női főnök elvárja-e, hogy beosztottjai ott tüsténkedjenek a kabátok körül? Fogas kérdések ezek, és örökös problémák, mintha a nő–férfi presztízsharcoknál az lenne a döntő, ki engedi előre az ajtón kifelé igyekvőt.
Jelzem, tök röhej lenne, ha ebben a felállásban nem a nő nyerne. Miért? Jó kérdés, hogy legalább a kocsijáig segítsük a cekkereket markoló üzletvezető háziasszonyt. Hogy miért? Azért, mert legalább húsz kilóval könnyebb is, mint mi vagyunk. Akkor meg mit fitogtatunk előtte? Az alsó karizmunkat?
A minap láttam egy kis nőt nyilatkozni a tévében, cselgáncsezüstérmes… Azelőtt egy szőke bombázót beszélni, aki megmászta a Csomolungmát. Szeretett barátnőm három édes gyerek anyukája, a csúcson teljesít, miközben súlyosan depreszsziós, hónapokkal ezelőtt megmérgezte valaki Cirmi cicáját. Azóta sem képes helyrejönni. Három nő, nagy hirtelen, három élethelyzet. Mit szólnak ehhez a férfiak?
A SOTE Magatartás-kutató Intézetében a Hungarostudy égisze alatt Susánszky Anna, Susánszky Éva és Kopp Mária készített felmérést Mitől szoronganak a magyar férfiak? címmel. „Kutatásunk célja a férfi nemi szerepek stresszjellegzetességeinek és az egészségi állapot, valamint a rizikó-magatartások összefüggéseinek vizsgálata volt” – mondják a szerzők. A következtetések sokoldalúak, egyben néhol meglepőek is. Az értő közönség számára az egyik fontos felfedezés, hogy a férfiakat sokkal jobban stresszeli saját hagyományos nemiszerep-felfogásuk, mint a nemi szerepek úgynevezett modernizálódása (az okosabb nő, a többet kereső nő, a főnöknő). Mit jelenthet ez a hétköznapi életben? Többek közt azt, hogy a társadalom gazdasági változásai kihatnak a szerepeinkre. A válsággal küszködő Magyarországon egészen kirívó a munkanélküliség, ami irgalmatlan stresszhelyzeteket produkál. Amikor a férfi attól retteg, hogy elbocsátják a munkahelyéről, hogy nem tudja eltartani a családját – pedig ebben a helyzetben ez így volna rendjén –, hamar megbetegszik.
Ha valaki az egyenlő fizetésekre hivatkozna, ne tegye. Még a jól fizető állásban is magasabb a férfi keresete, és feketemunka is jobbára neki kínálkozik. A szorongás, a hajtás eredményeként a magas vérnyomás, az agyvérzés vagy a szívpanaszok eredői itt is keresendők. Érdekes lenne elővenni Bíró Dávid évekkel ezelőtt megjelent botrányos tanulmányát (Valóság), amelynek lényege az, hogy a nők zsarnoki viselkedése, verbális zsarolása a rákbetegség egyik fő okozója a középkorú férfiaknál. A tanulmány csúnya reakciókat szült. E mostani felmérés szerint leginkább a 35 éves férfiaknak okoz szorongást a hagyományos szerepekhez való ragaszkodás. Ez az állapot később, az életkori változásokkal enyhül. A kutatók szerint idősebb korban lazul a tökéletes családfenntartó szent képe és ezzel együtt a vele járó stresszhelyzet is. Ehhez képest az a nyugat-európai probléma, hogy ki vásároljon tipegőt, vagy miért nem mondja naponta háromszor a férj a nejének, hogy szeretlek, szeretlek, szeretlek – semmiség. Egy állítólagos házasságszakértőnek erről az a véleménye, hogy a férjek hamarabb vesznek nercbundát, mint hogy szavakban kiadják magukat az imádott nőnek.
A felmérés – a kérdőívet egyébként névtelenül töltötték ki a páciensek – megállapítja, hogy a férfiak hagyományos nemiszerep-felfogásából következik a szexuális teljesítmény vagy a férfias megjelenés fontossága. Ennek meghibásodása, csekélyebb működése alapvető szorongásnövelő tényező. De miért lenne ez a hagyományos szerepfelfogás kategóriájába száműzve? Annyira még nem öntött el minket a kifestett metrófiúcskák áradata, a homoszexuálisok magabiztos menete a leszbikusokkal vagy a transzvesztitákkal elegyítve, hogy ne a heteroszexuálisok legyenek még mindig döntő fölényben.
Férfias megjelenés. Manapság egész iparág telepedett a divatra, a szexuális életre, a testépítésre, az embervásárra, a nyers pornográfiára, az erotikára és az interneten a legkeményebb, mondhatni, undorító devianciákra. Kiváló nyomású lapok ontják a világ topon lévő férfijait, nőit, sztárjait, botrányhőseit, hírességeit. Már régen nem az a téma a női lapok tájékán, hogy miből főzzünk olcsó vacsorát, hanem az, hogy miként nagyobbíttassuk vagy kisebbíttessük a mellünket, és hogy mit szól ehhez a partnerünk vagy a férjünk. Érdekes a bemutatkozás is mostanság. A nők észre sem veszik, amikor azt mondják: ez Norbi, a jelenlegi férjem. Sőt a németeknél van erre egy szinte lefordíthatatlan kifejezés: ez Norbi, „a jelenlegi életszakaszom partnere”. A kapcsolatok tehát nem egy életre szólnak. A női lapok karöltve a pletykalapokkal eladási csúcsokat döntögetnek.
Nos, ha egy egyébként is szorongásra hajlamos, tradicionális fickó végigolvasná vagy csak átlapozgatná a Playboyt, a CKM-et vagy a Cosmopolitant, valamint ezek kísérőbolygóit, a Story és Best magazinokat, a maradék önbizalma is köddé válna. Csekély vigasz, de ideillik: ha lehet mondani férfira azt, hogy gyönyörű, akkor Brad Pitt gyönyörű volt a Trója című filmben mint Akhilleusz. Férfias, de egyben gyöngéd, izmos és ugyanakkor szobortökélyű alakkal. És ez az Akhilleusz nem engedte, hogy a halálát okozó nyíl útját az ő lábáról filmezzék. A csodás Brad Pitt vékonynak találta a bokáját, illetve pipaszárnak a lábát. De lehet, hogy ez cseppnyi vigasz a világszerte magukkal elégedetlen férfiaknak.
A fizikai erőnlét és a férfias megjelenés a hagyományos viselkedést erősíti, de egyben súlyos stressztényező is. Pedig évtizedek óta mindent elkövetnek a média filmes gurui, hogy átszoktassák női nézőiket egy másfajta hollywoodi ideálra. A testépítők, a formás alakúak, a magas és deltás férfiak labdába sem rúgnak. Az új sztárok alacsonyak, átlagos arcúak, jelentéktelenek, nehéz őket megszeretni, de ez persze csak idő, imázsalakítás és divattanácsadás kérdése. Annyiszor mutatják a rondábbnál rondább színészeket, míg a közönség megszokja, sőt követeli őket. Hollywoodban ma egy Schwarzenegger vagy Stallone meg sem jelenhet úgy sikerfilmben, hogy alakjukat hangsúlyozzák. A most divatos sztárok cipősarok-emelővel szédítik a nőket.
Csodákat művel viszont a testépítés. Az edzőteremben, ahová járok, több férfi modell is nyúzza magát. „Miért, fiúk? Miért?” – kérdezem, amikor a nyakukba akasztott súlyzó majdnem leszakítja a fejüket. „Hát a lányokért – nyögik a választ –, hogy nekik tetsszünk!” És ez így van, ha szoronganak tőle, ha nem. A való világban nem kellene ezért szorongani. Tegyünk egymás mellé egy metrófiúcskát több kiló festékkel, gyantázott lábbal, Versace- vagy Ferragamo-cuccban, egy másik ifjút vietnami papucsban és fenékpartig lógó bermudagatyában, enyhe izzadságszaggal, valamint egy tradicionális férfit, edzőtermi előélettel, konzervatív ruházatban. Miért kellene neki szorongania?
A tanulmányban van egy olyan állítás, amely némi optimizmusra adhat okot ebben a társadalmi zűrzavarban. Ez pedig az, hogy a férfiaknak a nemi szerepükből adódó feszültségeik ellen a házasság a legjobb orvosság. A ma nős embernél ötször kisebb a valószínűsége annak, hogy idő előtt meghal. Mert azt nem árt tudni, hogy nálunk a férfiak 53 százaléka éri meg a 65. életévét. Ami a legrosszabb arány Kelet-Közép-Európában. Ha szétnézünk a körzeti rendelőkben vagy a belgyógyászati osztályokon, özvegyasszonyok ülnek vagy fekszenek, akik évtizedekkel élték túl a férjüket. A tanulmányban az is újdonság, hogy a „női dominanciából és az érzelemkifejezési deficitből” származó stressz a házasok körében alacsonyabb, mint az egyedülállóknál vagy az élettársi kapcsolatokban élőknél. Ehhez kapcsolódik a kutatás azon megállapítása, amely szerint a nemek közötti dominanciaharc a házasságban nyugvópontra jut.
Ez igen! Megdönteni látszik azt a nézetet, amely szerint a papír nem számít semmit, és a házasságkötés meghaladott aktus. Üdítő megfigyelni, hogy a kebelmániás celebek a harmincötödik életévükig kizárólag a szingli életmódra esküsznek. Teli szájjal bizonygatják, hogy a legjobb egyedül, és férfi náluk csak mint egyéjszakás kaland jöhet számításba. Harmincöt után mindenki szeretne „csak úgy” felpróbálni egy menyasszonyi ruhát. Ekkor kezdenek észbe kapni, hogy kifutnak a szülési időből. Harmincötig nem akarnak férjhez menni, utána meg hirtelen mindegyik. A negyvenen felüli szülést ma úgy üdvözlik, mint nagyszerű tettet, holott minél idősebb a szülő, annál kevesebb a türelme.
Van egy népi mondás, amely szerint a nők állandóan az orvosnál lábatlankodnak, de száz évig élnek, a férfi csak egyszer megy orvoshoz, de onnan lábbal előre hozzák ki. A felmérés szerint a tradicionális férfi nem jár orvoshoz, férfiatlannak tartja a panaszkodást, az egész egészség-betegség ügyet áthárítja a nőre. Az viszont kikerekedik a kutatásból, hogy a szorongó férfiak ivással vagy dohányzással vélik megoldani gondjukat. A férfiak tehát finoman fogalmazva is vesztésre állnak, a nők sokkal jobban, rugalmasabban rajtoltak az úgynevezett nemi szerepek modernizációja nevezetű társasjátékban.
Majd meglátjuk, ki nevet a végén.
Franciaország
Vizsgálat indult Franciaországban a X ellen, mert az algoritmusa alkalmas lehet külföldi beavatkozásra
