Betiltott katalán népszavazás

2009. 09. 24. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Legalább hatvan katalán település tervezi, hogy október 15-én követi Arenys de Munt példáját, ahol vasárnap függetlenedési népszavazást tartottak. A Barcelonához közeli nyolcezer lelkes kisváros szavazópolgárai közepes részvétel mellett 96 százalékos támogatottsággal elfogadta, hogy Katalónia az Európai Unió részeként független, demokratikus és szociális jogállam legyen. A katalán legfelsőbb bíróság betiltotta az eseményt a spanyol alkotmányra hivatkozva, azt mégis megtartották egy magánterületen.
A madridi szocialista kormány egyik tagja közölte, hogy mivel betiltották az eseményt, annak nem lehet jogkövetkezménye. De két befolyásos katalán párt, az Összetartás és Unió, illetve a Radikális Köztársasági Baloldal már az egész tartományban meg akarja tartani ezt a népszavazást. A hatóságok ugyanakkor szintén az alkotmányra hivatkozva engedélyezték, hogy a kisvárosban felvonulhasson a spanyol szélsőjobboldali Falange, a Franco-diktatúra pártjának mintegy száz tagja. A szóbeli sértegetéseken kívül csak azért nem került sor tettlegességre a függetlenségpártiakkal, mert erős rendőri kísérettel érkeztek, és a katalánok jóval többen voltak.
A népszavazásra egyébként két nappal a Diada nacional, vagyis a katalánok nemzeti gyásznapja után került sor. Ezen a napon még Joan Laporta, a Barcelona labdarúgócsapatának elnöke is felvonult a katalán országrész székhelyén a függetlenséget követelők menete élén. A felvonulás végén radikálisok elégették a spanyol és a francia állami lobogót, majd mint 2007 óta mindig, a spanyol uralkodó, I. János Károly király képmását is.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.