Hosszú évek után tavaly hagytuk ki először a Mesterségek ünnepét, de nagy változás nem történt. Még a megszokott árusainkat is nagyjából ugyanazon a helyen találjuk. Ami azonban feltűnő: hiányzik a hangszerkészítők kiállítása, legalábbis mi nem találjuk, viszont az általunk annyi ideje hiányolt kárpátaljai hagyományőrző mesterek munkáit észrevesszük a kosaraskiállítás részeként. Változás az is, hogy az idén augusztus 20. nem zárta, hanem nyitotta a rendezvényt, azon a napon sokan is voltak, a hosszú hétvége többi napján viszont láthatóan kisebb volt a tömeg, nem kellett hosszú percekig sorba állni a legkeresettebb helyeken sem és a vendéglátósátraknál még ülőhely is jutott.
Hogy az alacsonyabbnak tűnő részvétel oka a válság, vagyis a családi kassza kiürülése, vagy a Magyarok Szövetségének hasonló vásárt kínáló rivális bösztörpusztai rendezvénye, esetleg a hosszú hétvége adta elutazási lehetőség, nem tudjuk. Az mindenesetre tény, hogy az 1500 forintos belépő és a négyéves kortól kötelező 500 forintos gyermekjegy egy átlagos vagy nagyobb családot a mai helyzetben már könnyen megterhelhet, arról nem is beszélve, hogy a nagy melegben legalább innivalót kell vásárolni a helyszínen, ami szintén nem olcsó. A portékák ára egyébként szerencsére nem szökött az égbe, de ha mindenki kap vásárfiát, akkor meglehetősen nagy öszszegek tűnhetnek el a pénztárcából. Talán ez is a magyarázat arra, hogy miért volt szombat délután feltűnően kevés többgyermekes család és miért nőtt meg az idősebbek aránya.
A vásárosokat kérdezgetve nagy a különbség az eladási adatokban, van, aki a kisebb tömeg ellenére sem érzett bevételcsökkenést, van, aki az előző évekhez képest alig tudott érdeklődőket felmutatni. Persze az is érzékelhető, hogy elsősorban az alacsony vagy közepes árú szükséges használati tárgyak fogytak, a tálak, a csuprok, a kések, amelyeket egyébként is meg kellene venni, ezekre inkább áldoz valamivel többet az ember, hogy esztétikai élményt is nyújtson a mindennapok szürkeségében. A drága árfekvésű alkotásokat és a leginkább díszítésre való holmikat többnyire csak nézegették, ha valami nagyon tetszett, akkor elkérték a névjegykártyát, abban reménykedve, hogy előbb-utóbb csak össze tudják rá spórolni a pénzt.
A mesterségbemutatók évről évre szaporodnak, egyre több helyen volt lehetőség kipróbálni és megismerni a technikákat. Nőtt a hagyományos eljárásokkal a régi és a modern játékok ötvözéséből kialakított szórakozási lehetőségek száma, az Oroszlános udvarban például több biliárdasztal kinézetű alkotást láthattunk, amelyek a tekét és a különböző golyós játékokat kombinálták rendkívül vonzó és a modern kor elvárásainak is megfelelő formában. A Dísz tér felől érkezők a bevezető Szent György utcában a kézműves-szakiskolákat és a különböző szakmatanulási lehetőségeket ismerhették meg, de érdekes volt a Hunyadi udvarban az elzászi vendégek kínálata is.
A Kárpát-medence hagyományai egységet alkotnak, így aztán elengedhetetlenül szükséges, hogy a Mesterségek ünnepén az elcsatolt részeken élő határon túli mesterek, iparművészek is bemutatkozhassanak. Erdély hagyományosan nagyobb számban jelenik meg, őket általában elsősorban az Oroszlános udvarban találhatjuk, viseleteket, faragásokat és korondi kerámiát árulnak, az utóbbit az erről fél évszázada híres Páll család két ágától is megvehettük. A vajdaságiak több asztalába is belefutottunk, Kárpátalját viski kosarasok munkái képviselték a Nemzeti Galériában helyet kapó tárlaton, Felvidéket azonban sehol sem találtuk. Igaz, az információn kapott térkép ilyesféle adatokkal nem is szolgált.
A kosaraskiállítás az idén szokatlanul szűk helyre szorult, de a mennyiségi élményt kellően kárpótolta a minőség, a különböző eljárások és a szinte végtelen fantázia. A legkedvesebbek a gyermekjátékok, bababútorok voltak, ugyanakkor a különböző funkciójú kosarak mellett meglepően jól mutattak a gyékényből, vesszőből font heverők, étkezőbútorok is, amelyek manapság egyébként is reneszánszukat élik. Az egyetlen, ami miatt kicsit mégis rossz szájízzel távoztunk, az az állandó ellenőrzés és a bürokrácia terjedése, amely úgy látszik, kicsi hazánkban szükségszerűen együtt jár a rendezvények növekedésével, profivá válásával. Bár tudjuk, hogy rendet kell tartani, és ki kell szűrni a bliccelőket, mégis időnként a BKV metróaluljárói jutottak eszünkbe: különösen a Nemzeti Galéria környékén percenként ellenőrizték a jegyünket, és még a teremőrökkel teli kiállítási szobába sem vihettük be az átlagos női válltáskát a kiállított félméteres méhkasok és székek közé.
origo.hu
Újabb helyszínről dobatta ki Magyar Péter a testőreivel a HírTV stábját
